Ünnepelt évad, új távlatok a Karinthy Színházban: díjak, premierek, közönségsikerek és a következő évad tervei

A Karinthy Színház a 2024/2025-ös évad lezárásával egy kivételesen gazdag, művészileg sokszínű és közönségsikerben bővelkedő időszakot ünnepelhet. A színház idén nem csupán új bemutatókkal, hanem szakmai és közönségdíjakkal is megerősítette pozícióját a főváros kulturális térképén. Az évad egyértelműen igazolta, hogy a Karinthy Színház elkötelezetten és kreatívan szólítja meg közönségét – a szórakoztatás mellett élményeket és értékeket teremt.


Díjak és szakmai elismerések – emberi és művészi teljesítmények fókuszban

Egy oly kicsiny színház életében, mint amilyen a Karinthy Színház már az elismerésnek minősül, amikor fel tud bukkanni a színházak horizontjáról és a szakma látóterébe kerül. Ezért is büszkék arra, hogy a 2023/24-es évadban Hamlet című előadásuk meghívást kapott a frissen újra indult Országos Színházi Találkozó hivatalos versenyprogramjába, s ha mindez nem lenne elég, a színház társulatának fiatal színésze, Karácsony Gergely Hamlet címszerepében elhozta a legjobb 35 év alatti színész díját. Idén április óta pedig a 152 lépés Auschwitz felé című monodrámáját a Karinthy Színház fontos társadalmi küldetésnek tekintve „magához ölelte” és műsorára tűzte. Az előadás jelentősségét mások is elismerték: annak okán a fiatal művész alkotótársaival közösen megkapta a Mensch Nemzetközi Alapítvány által alapított Mensch-díjat. Az alapítvány a díjjal azokat tünteti ki, akik munkájukkal felhívják a figyelmet a kisebbségek és a felekezetek jogaira és ébren tartják az emlékezést.

Közönségdíjak – a nézők szívéből jövő visszajelzések

A 2024/25-ös évad közönségszavazása egyértelműen megmutatta, mely előadások és művészek hagyták a legmélyebb nyomot a nézők szívében:
  • Az évad legjobb női alakítása: Vándor Éva
  • Az évad legjobb férfi alakítása: Karácsony Gergely
  • Az évad legjobb előadása: Kísértetház
Minden díj egy apró ünnep, amely emlékeztet arra, hogy a színház nem pusztán művészet, hanem élő kapcsolat közönség és alkotó között – és hogy az évad legjobbjai ezt a kapcsolatot különösen tisztán és erőteljesen tudták megszólaltatni. Ezek a méltatások a közösség megbecsülésének jelei, melyek különös súlyt adnak az évad során végzett elhivatott munkának.

Azonban ez az elhivatottság nem csupán a színpadon jelenik meg estéről estére, hanem a színfalak mögött is: azoknak a háttérmunkásoknak a keze nyomán, akiknek neve ritkán hangzik el, arca nem ismerős a közönség számára – de nélkülük nem nyílna a függöny, lélek nélkül, üresen kongana a színpad.

Díszletépítők, hang- és fénytechnikusok, jelmezesek, súgók, ügyelők, műszak és adminisztráció – mindannyian olyan csendes alkotói a színháznak, akiknek munkája észrevétlenül olvad bele a színpadon állók varázslatos játékába, ám ők is tudják, anélkül nem születhetne meg az az élmény, amelyért esténként a nézők helyet foglalnak.

Az ő idejük, szakértelmük és odaadásuk éppúgy része minden tapsnak, minden katarzisnak, minden este megélt csodának. Ők a láthatatlan biztonsági háló, amely megtartja a színpadot – és ezzel átélhetővé teszi a színház varázsát.

Színházunk alapítójáról elnevezett Marci-díjat a társulat szavazatai alapján az egyik kiemelkedő társulati tagunk, Hangyál Judit kapta, elismerve a következetesen magas színvonalú munkáját és a „Karinthy Családban” betöltött elévülhetetlen helyét.

A színház közösségi erejéért és szociális érzékenységéért végzett áldozatos munkája elismeréséül a Hétköznapi csodatevő díjjal szintén Hangyál Juditot, a Karinthy Színház művészeti titkárát tüntették ki.

Szakmai és közönségsikerek – az évad mérföldkövei

Az évad egyik legemlékezetesebb eseménye rögtön az évad eleji dupla premier volt, mely során a Karinthy Színház és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata közös alkotói együttműködésben a premier hétvége egy-egy estéjén Florian Zeller: Az anya című fekete komédiáját saját verziójában mutatta be – telt házakkal és kivételes visszhanggal. Különösen megrázó előadások jöttek létre, a Karinthy Színház bemutatójának egyik legerősebb eleme a címszerepet játszó Nagy-Kálózy Eszter, akinek méltó társai színházunk fiatal művészei és az előadást létrehozó műszaki csapata. Külön öröm, hogy ezen ősbemutatónk nagy sikerrel szerepelt a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház Mikro Fesztiválján (ami az idén Zeller: Apa-Anya-Fiú trilógiájának mindhárom darabját megmutatta a helyi közönségnek). Az Anya mellett másik előadásunk, Balázs Andrea monodrámája, a Margarída asszony is elnyerte a fesztivál közönségének elismerését és szeretetét.

A Volt öt évünk című musical Dallos Bogi és Puskás Peti főszereplésével debütált, és mély érzelmeket mozgósító történetével és az élőben játszott, magas színvonalú zenéivel azonnal belopta magát a nézők szívébe.

Stephen King: Tortúrájának színpadi adaptációja idén ünnepelte 100. jubileumi előadását – a pszichothriller Balázs Andrea és Árpa Attila hátborzongató alakításával 2017 óta töretlen népszerűségnek örvend.

Október 31-én, a Kísértetház premierje teltházas előadással és kiemelkedő közönségreakciókkal aratott sikert. Az előadás elhozta a színház közönségének Lengyel Ferencet, valamint egy-egy gyerekpár személyében lehetőséget teremtett az ifjú utánpótlás megmutatkozásának is.

Pindroch Csaba nagysikerű egyszemélyes komédiája, a Segítség megnősültem, amely évek óta, mint vándorprodukció működik, új otthonra lelt a Karinthy Színház színpadán.

Az áprilisi Költészet Hete rendezvénysorozat a Vates csapatával együttműködésben, interaktív irodalmi programokkal ünnepelte a magyar költészet erejét.

A Karinthy Színház méltó módon tisztelgett Jókai Mór születésének 200. évfordulója előtt a Jókai 200 című beavató- koncert- színházi előadással a Kőbányai Zenei Stúdióval együttműködésben, amely nem csak irodalmi, hanem színházi szempontból is különleges és izgalmas élményt nyújtott. Az előadás érzékenyen és szellemesen idézte meg Jókai világát. Az alkotói szándék az volt, hogy ne csupán emlékezés legyen, hanem eleven párbeszéd múlt és jelen között, ahol a színészi játék, a rendezői koncepció és a vizuális megoldások egymást erősítve emelik ki Jókai művészetének időtállóságát. A Jókai 200 azt is megmutatta, hogy a Karinthy Színház képes a hagyomány és a kortárs szellem találkozását élő színpadképpé formálni.

A színház új művészeti koncepciójának megfelelően az idei évtől újdonságként indította el ifjúsági és közönségkapcsolati programjait, amelyek keretében a színház két művészeti munkatársa, Bognár Anita és Váradi Szabolcs néhány előadásukhoz általuk kidolgozott metódus mentén felkészítő- és feldolgozó drámafoglalkozásokat, valamint moderált közönségtalálkozókat szervezett. Mindkét programra pozitív visszajelzések érkeztek a résztvevő iskoláktól és diákjaitól, akárcsak a felnőtt nézőktől.

A Karinthy elsőként vezette be a MemoringPhone rendszert – egy interaktív, telefonos vendégkönyvet, amely lehetőséget nyújt a közönségnek, hogy videóüzenetekkel, fotókkal és kérdésekkel kapcsolódjanak a társulathoz.

Előretekintés: a 2025/2026-os évad bemutatói

A következő évadban a Karinthy Színház ismét sokszínű és izgalmas bemutatókkal készül, három évszakon átívelő tematikus szerkezettel.

Karinthy ősz
  • Florian Zeller: A fiú – Zeller nagysikerű családi drámatrilógiájának harmadik része, amely az apai és anyai szerepek, valamint a serdülőkori lelki válság mélységeit járja körül. Megrendítően őszinte, aktuális és emberi történet, amely méltó folytatása Az anya című előadás sikerének.
  • Neil Simon: Furcsa pár – A Furcsa pár Neil Simon világhírű komédiája. Az ellentétes karakterű lakótársak története 1965-ben debütált a Broadwayn, és még abban az évben elnyerte a rangos Tony-díjat. Simon finom humorral, mégis mély emberismerettel írt vígjátéka máig aktuális, és minden generáció számára tartogat felismeréseket és felhőtlen szórakozást. A Soproni Petőfi Színházzal közösen létrehozott produkció most tavasszal fergeteges sikerrel debütált a Leghűségesebb Városban, a budapesti közönség ősztől láthatja az előadást.
Karinthy tél
  • Dan Goggin: Apácák – Dan Goggin Apácák című musicalje az egyik legsikeresebb zenés vígjáték a kortárs amerikai zenés színház történetében. A különc, mégis szerethető apácarend színpadra állított jótékonysági estje nemcsak fergeteges humorával, hanem szívből jövő emberi pillanataival is rabul ejti a közönséget. A darab 1985-ben debütált New Yorkban, és az Off-Broadway történetének egyik leghosszabb ideig játszott produkciója lett. Világszerte több mint 5000 színház tűzte már műsorára, bizonyítva, hogy a darab valódi közönségkedvenc, időtálló és szórakoztató. Goggin musicalje játékos öniróniával, lendületes dalokkal és szeretetteljes karakterekkel idézi meg a színház örömét – és minden este garantált jókedvet ígér a hideg, téli hónapokban.
Karinthy tavasz
  • Molnár Ferenc: Liliom – Molnár Ferenc Liliom című klasszikusa a magyar drámairodalom egyik legérzékenyebb és legösszetettebb műve, amely a szeretet, a bukás és a megváltás örök kérdéseit tárja a néző elé. Molnár csodálatos szerelmi vallomása első feleségéhez, Vészi Margithoz, neki írta bocsánatkérésül és megváltásul. A darab mély líraisága és társadalmi éleslátása generációk óta megérinti a közönséget szerte a világon. A Liliom nem csupán színházi élmény, hanem morális tükör is – megrendítően emberi és időtálló. Az RNR Művészeti Ügynökséggel koprodukcióban színre kerülő előadás új megközelítésben értelmezi a szeretet, áldozatvállalás és megváltás témáit.
  • Pierre Notte: Két néni, ha megindul – Pierre Notte Két néni, ha megindul című abszurd komédiája egyszerre meghökkentő és mélyen emberi látlelet az elmagányosodásról, a társadalmi peremre szorultakról – és a túlélés groteszk humoráról. A szerző sajátos, szürreális nyelvezete és ironikus hangvétele különleges színpadi világot teremt, ahol a nevetés mögött mindig ott bujkál egy csöpp fájdalom is. A darab két idős nő végtelenül abszurd, mégis ismerős útját követi végig, miközben a néző önmagára ismer a torzított tükörben. A Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházzal közösen készülő produkció különleges hangulata, finom iróniája és meglepő érzelmi mélységei révén válhat az évad egyik emblematikus előadásává.
Kapcsolat a fiatalokkal Drámafoglalkozások

A Karinthy Színház fontos küldetésének tartja, hogy az eljövendő generációkat is közelebb hozza a kultúrához, valamint, hogy a felnövekvő gyermekek aktív és cselekvő, önmagukat és környezetüket értőn képviselni képes, együttműködő tagjai legyenek közösségüknek. Olyanok, akik tisztában vannak a gyökereikkel és képesek kapcsolódni közös értékrendünk egy tágabb világához. Akik értik és tudják, hogy a Nagy Egész kicsi aprókból áll össze. Ezért is vállalták, hogy azokhoz az előadásaikhoz, amelyeket az iskolai csoportok számára is látogathatóvá tettek drámafeldolgozó előadásokat csatolnak, amik egy-egy fontos kérdés mentén boncolgatja a fiatalok kapcsolódását vagy éppen annak akadályait a nagyvilággal.

De a kisebbek kezét is megfogják: Keltető néven, a Karinthy olyan projektet indít, ami a színház eszközeivel a gyerekek énképviseletének és együttműködő képességének, valamint a szociális érzékenység megerősítését és fejlesztését tűzte ki célul. A tervezett foglalkozásokon a színház „ürügyén” az életben fellelhető konfliktusok jönnek „szembe” velük, drámai helyzetekben találhatják magukat, épp úgy, ahogyan hétköznapjaikban – azzal a jótékony különbséggel, hogy míg kint az Élet irányit, bent vezetett és laborszerű körülmények között találhatják meg a számukra megfelelő, helyes morális választ az akadályul kapott döntéshelyzet leküzdésére.

Ez mind most a Karinthy Színház. Messziről jön és távolra tart. De ami a legfontosabb: Van. Mindannyiunkon múlik, ez az apró kis csapat meddig jut el a nagy egészben. Ők haladnak és komolyan játszanak.

Fotó: Forgács Bea / Karinthy Színház

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése