Te mit tennél, ha az az ember, aki felelős a gyermeked haláláért ott állna elöted, és lehetőséged lenne lelőni? Meghúznád a ravaszt? Bosszút állnál? Vagy képes lennél megbocsájtani? Sok más mellett erről is beszélt a többszörösen kitüntetett szerző.
Az első nagyobb téma a már-már megkerülhetetlen mesterséges intelligencia volt.
„Olyan időket élünk, ahol a valóság fikcióvá vált” – Megrendült a bizalom a közintézményekben, az újságírókban, a vizuális tartalmakban, hiszen a mesterséges intelligencia segítségével már olyan mondatokat adnak az ember szájába, amiket magától sosem mondana. Ez pedig azt erősíti, hogy az ember már csak abban fog bízni, amit személyesen tapasztal meg. Janne szavaival élve, „a mesterséges intelligencia egyfajta öngyilkosságba menetel”, visszatérhet a közösség értéke és a klasszikus, képernyő nélküli társadalom.
A beszélgetés folyamán felmerült a kérdés, mit tehet egy újságíró, regényíró, egy szövegalkotó, hogy empátiát ébresszen az olvasóban. Janne erre válaszul a Ha háború lenne nálunk című regényét említette. A történet sajátossága ugyanis, hogy minden alkalommal átíródott, amikor új nyelvre fordították. Janne úgy gondolta, egy angol, német, vagy magyar olvasóban nem kelt ugyanakkora empátiát egy dán család sorsa, mintha ők menekülnének. Így hát az írónő minden egyes fordításnál belemélyedt az adott nemzet kultúrájába, és arra a nyelvre formálta a történetet.
Ezután került szóba az írónő legfrissebb 2024-ben kiadott, de már magyarul is elérhető regénye, ami a Büszke vagy rám, Joanna? címet viseli. A kötet főszereplője egy középkorú dán diplomata férfi, akinek a lánya egy fiatal, élettel teli aktivista. Egy tüntetés során a lány életét veszti, az apa pedig magára marad a gyásszal, és a küldetéssel, hogy megtalálja a felelőst. A regényben élesen ütközik az apa és a lány nézőpontja, egyikük szavakkal, míg a másik tettekkel tenné jobb hellyé a világot. Amikor azonban ott a pillanat, hogy az apa a szavakat tettekre váltsa, felmerül benne a kérdés, hogy van-e értelme? Lehet-e gyilkossággal igazságot szolgáltatni a halottaknak? Ez visszaállítja az egyensúlyt, vagy újabb konfliktusforrásként szolgál majd? Janne 20 éven keresztül írta ezt a regényt, de az első 30 oldal gyakorlatilag nem változott ez idő alatt. Saját bevallása szerint az aktivista lány hangja a kezdetek óta megvolt, életkorban azonban utol kellett érnie az apa karakterét, hogy úgy tudjon gondolkodni, mint ő.
Természetesen nem mehettünk el szó nélkül az írónő legismertebb regénye, a Semmi mellett sem, mely ráadásul idén ünnepli megjelenésének 25. évfordulóját. A regény 1,7 millió példányszámban kelt el világszerte, és 35 nyelvre fordították le. A kötet eredeti nyelven 2000-ben jelent meg (magyar fordításban 2011-ben), és szinte azonnal be is tiltották felkavaró témája miatt. A kezdeti sokkon túllépve azonban felismerték a történet fontosságát és 2001-ben elnyerte a dán kulturális minisztérium Gyermekkönyv-díját, azóta pedig sok helyen kötelező olvasmány.
A gyermekkönyv-díj, az ifjúsági regény címke a moly.hu oldalán, vagy az iskolai környezet senkit ne tévesszen meg, a Semmi nem egy egyszerű olvasmány. Olyan szöveg, amiről beszélni kell olvasás után, különben belülről emészt fel. Az olvasónak is fel kell áldoznia valamit a Fontos Dolgok Halmán. Az idejét, az energiáját, egy darabot a lelkéből.
De hogy mi is az a Fontos Dolgok Halma pontosan? Nos, ez nézőpont kérdése. Ez lehet egy műalkotás, egy kupac szemét egy elhagyott fűrésztelepen, vagy maga az Élet Értelme.
A regény ugyanis ehhez hasonló könnyed kérdésekre keresi a választ, hogy mi is az élet értelme? Érdemes-e bármit tenni? Van-e jelentősége a létezésnek?
Janne Teller így nyilatkozott saját írói munkásságáról: „Az íráshoz valószínűleg kicsit őrültnek kell lenni. Én nagyon őrült vagyok”. Ezt mi sem bizonyíthatná jobban, mint az írásaiban folyamatosan visszatérő lélektaniság, az ahogyan az olvasót gondolkodásra, és saját érzéseinek megélésre ösztönzi. Janne szövegei bizonyítják, hogy az emberi elme képes olyan komplex és összetett gondolatok megalkotására, amik egy kis őrültséggel fűszerezve szórakoztató módon vezetnek a befogadó lelki önvizsgálata felé, egy olyan úton, amit érdemes bejárni.
Írta: Nemes Csilla
Fotó: Déry Ágoston / Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése