Tímár Éva 85 éves – pályatársai és Dame Judi Dench is köszöntötték a legendás színésznőt

Pályatársai, tanítványai és Dame Judi Dench köszöntötték Tímár Évát 85. születésnapja alkalmából a 6SZIN-ben. A teljes titokban szervezett, megható meglepetés eseményen a színésznő meghatottan fogadta az egybegyűltek tapsát, majd Szegvári Katalinnal együtt felidézett néhány fontos pillanatot hosszú és gazdag pályájáról.


A művésznőt számos barát és kolléga is köszöntötte: többek között Pogány Judit, Blaskó Péter, Zsurzs Kati és Makranczi Zalán, valamint jelen volt Körtvélyessy Zsolt, Máhr Ágnes, a Miskolci Nemzeti Színház művésze, Tóth Enikő és Balázs Andrea is. Videóüzenetben üdvözölte Őze Áron, míg Hirtling István levélben küldte jókívánságait.

A délután egyik legemlékezetesebb pillanata Dame Judi Dench köszöntője volt, amelyben boldog születésnapot kívánt Évának, akivel számos közös szerepük volt. Tímár Éva óriási ajándéknak tartja a sorstól, hogy 14 filmben is szinkronizálhatta a világ egyik legkíválóbb színésznőjét.

Tímár Éva, aki rendszerint szeretett és népes családja körében ünnepli születésnapját, a 6SZIN-ben tartott megható délutáni köszöntés végén mosolyogva így szólt: „Már rám fért egy ilyen szép esemény!

Fotó: Szkárossy Zsuzsa / 6SZÍN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése