Súgópéldány

A koncertek sorát január végén Gryllus Vilmos nyitja farsangi műsorával, a Maszkabállal, de májusig meglátogatja a kuckót a Kolompos Együttes és a Rutkai Bori Banda is. A Nefelejcs Bábszínház művészei népszerű repertoár-előadásaik mellett a Boribon és a hóember című előadásukat is bemutatják, a Fabula Bábszínház pedig négy nagyszerű mesével – például Vuk és Mazsola kalandjaival – készül.

A Legkisebbek mozija-sorozat újdonsága lesz egy csodálatos természetfilm, a Vadlovak – Hortobágyi mese, de a kortárs animációs hollywoodi szupersztárok, a Mancs őrjárat kutyusai is megmentik majd a várost a Puskin nagytermének vásznán.

A Puskin Kuckó 2022-es téli/tavaszi programja megtalálható az intézmény honlapján, ahonnan – a moziban nyomtatott formában is elérhető – új katalógust is le lehet tölteni. Jegyek a helyszínen és netes felületen már vásárolhatók.

A Margitszigeti Színház idén műsorra tűzi Giacomo Puccini legnépszerűbb operáját, a Toscát az olasz Francesco Melivel és Sümegi Eszterrel a színpadon, augusztusban pedig Giuseppe Verdi Attila című alkotását láthatja a közönség Bretz Gáborral a címszerepben. Bretz partnere a New York-i Metropolitan csillaga, az olasz Maria Agresta lesz. 

Önálló áriaestet ad az egyik legkeresettebb operai szoprán, Aida Garifullina, és visszatér a Margitszigeti Színházba a Béjart Ballet Lausanne, amely itt tartja meg Wien, Wien, nur du allein című előadásának világpremierjét.

A musicalek kedvelőit a Jókai Mór regénye nyomán született, Kőszívű – A Baradlay-legenda című produkció, valamint egy klasszikus, az Elisabeth várja.

Bán Teodóra a könnyűzenei előadásokról szólva kiemelte az Irie Maffia, Caramel és Dés László fellépését. A színpadi produkciók mellett más típusú programok is várják a látogatókat: a Víztorony például nemcsak kilátóként, de kiállítóhelyként is üzemel, ahol elsősorban fiatal képző- és fotóművészek kapnak bemutatkozási lehetőséget.

Händel Messiása máig a komponista egyik legnépszerűbb műve, amelyet a Müpa közönsége is több ízben élvezhetett. A Vashegyi György által vezetett együttesek 2018-as előadásának különlegessége, hogy a mű korai, 1742-43 körüli változatát mutatta be teljes terjedelmében. A produkcióban a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar mellett négy szólista – Szutrély Katalin, Bárány Péter, Komáromi Márton és Najbauer Lóránt - működött közre – áll az MTI-hez eljuttatott közleményben. 

Szintén elérhető lesz a médiatárban a világhírű hegedűművésznek, Maxim Vengerovnak a MÁV Szimfonikus Zenekarral adott koncertje, amelyen a hegedűverseny-irodalom egyik legkedveltebb darabját adta elő. A könnyedebb műfajok kedvelőinek az egykor Prince turnézenekarát erősítő basszusgitáros, Ida Nielsen 2019-es koncertje lesz elérhető. Szintén Prince-hez köthető Judith Hill, akinek első lemezének producere a néhai amerikai zseni volt. Az énekesnő, aki szintén 2019-ben adott nagy sikerű koncertet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, olyan világsztárok lemezein működött közre korábban, mint Elton John, Anastacia, Robbie Williams vagy Rod Stewart.

Felszabadult hangulatú estét garantál a László Attila által vezetett nagyzenekar, a Senior Big Band Nagy-Zene-Kari című műsora, amelyben dzsesszes és szvinges dalok hangzanak el Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint és Szolnoki Péter vendégszereplésével.

A Müpa digitális médiatárában szerepel az évad együttesének választott Győri Balett rövid etűdökből felépülő, Wagner és Liszt zenéjére koreografált, PianoPlays című előadása is, amelyből a szerelem különböző arcai ismerhetők meg. A Magyar Állami Népi Együttes Liszt-mozaikok címet viselő tánckoncertje pedig a zeneszerző-géniusz szellemét idézi. 

A Müpa digitális médiatára az intézmény honlapján érhető el.

A története és a hangulata merőben eltér a szokványos ünnepi filmekre jellemző csöpögős sziruptól, hisz a dráma és a szomorúság markánsan van jelen a cselekmény folyamán, szemben a meghitt várakozással. Ezek a drámai jegyek, amit egy háború sújtotta időszaknak köszönhetően élnek át a karakterek, sablonos romantika nélkül, két ellentétes személyiségű főszereplő segítségével döbbentik rá a nézőt arra, hogy miként lehet felülkerekedni a lét elviselhetetlen nehézségein.

Jonathan Toomey meséje ékes példa arra, hogy mindenki életében létezik a csoda s akkor jön el, amikor nem számítunk rá. Ez az alkalom pedig nem is jöhetne jobbkor, mintsem a szeretet ünnepén, egy olyan rendhagyó karácsonyi alkotással, ami nem csak karácsonykor aktuális!

Már nagyon közel az ünnep, így lassan talán az is elcsábul, aki eddig még nem kezdte el egymás után nézni az ilyenkor „kötelező” bájos és szívmelengető alkotásokat. A tévécsatornák többé nem vetemednek arra, hogy kihagyják a kínálatukból Kevin kultikus kalandjait, a Netflix is bőven ellátta munícióval az előfizetőit, és már mozikban az első magyar karácsonyi film is. Vagy lehet, hogy a Nagykarácsony már a második?

Nézőpont kérdése, hiszen ha a „feltámadt” Neót követve némileg meghajlítjuk a valóságot, vagy – kevésbé filozofikusan – csalunk egy kicsit, visszamenőleg nyugodtan karácsonyi filmmé avathatjuk Hajdufy Miklós 1987-es tévéjátékát, az Illatszertárt.

László Miklós darabjára – amely jelenleg is megtalálható több színház repertoárjában – nem véletlenül csapott le már 1940-ben Hollywood (a filmváltozat a Saroküzlet címet kapta), majd vette elő újra a sztoriját közel hatvan évvel később, kissé átírva, Meg Ryannel és Tom Hanksszel súlyosbítva. László ugyanis még a műfaj elterjedése előtt megalkotta a tökéletes romkomalapanyagot, benne a levelezőtársakkal, akik papíron szerelmesek, élőben ellenségek. Legalábbis látszólag. Aztán eljön a karácsony és minden szép lesz.

Bármennyi feldolgozás született és fog még születni a jövőben, biztos vagyok benne, hogy köztük örökké Hajdufy tévéjátéka lesz a király Kern Andrással, Papp Verával, Benedek Miklóssal, Bodrogi Gyulával, a nagyon fiatal Rudolf Péterrel és a két világháború közötti Budapest régimódi – egy kis üzletben összesűrűsödő – hangulatával.

Bár megjelennek benne olyan témák is, mint az ünnep közeledtével felerősödő magány, a hajtásból, esetleg jellemhibákból adódó munkahelyi konfliktusok vagy a házastársi hűtlenség, a remek poénoknak és a megnyugtató fejleményeknek köszönhetően a keserédes Illatszertárban a két íz harca az édes győzelmével végződik. 

(A tévéjáték megjelent DVD-n, de emellett videómegosztókon is rábukkanhatunk.)

Egyetlen gyertyát sem gyújtanak meg benne, és rengeteg töltényt használnak fel, ennek ellenére mégsem lehet véletlen a sci-fi akciófilm karácsonyi időzítése. A mikulásos jelenetek ugyan hiányoznak, a történet mélyebb üzenete azonban nagyon is az ünnepekhez fűződik. Hiszen mikor lenne időszerűbb feltenni a kérdést, hogy mi is a valóság, mint most, az év végén, amikor lezárult egy ciklus?

A Feltámadások már az elején kimondja: „Furcsa, ismétlődő ciklusok foglyai vagyunk… Mindig ugyanazokat a történeteket ismételgetjük. A történet sosem ér véget… Mik vagyunk, az algoritmusunk rabjai vagy teljesen felülírhatjuk a programot?”

Többet sugall ez annál, minthogy Neónak (Keanu Reeves) ismét harcba kell szállnia: nekünk, nézőknek is egy új világszemléletet kell találnunk ahhoz, hogy megértsük a filmet. Ez a kulcsszó, hiszen a Mátrix nemcsak egy mozi, hanem egy világszemlélet. A negyedik rész alcíme pedig maga a csillag a képzeletbeli fenyőfán, amit a film fordulatos, vicces, érdekfeszítő jelenetei díszítenek fel. Hihetnénk, hogy a feltámadás a halottnak hitt szereplők visszatérésére utal, de mivel a film a tudat felszabadítását fogalmazza meg célként, inkább ezt a belső folyamatot takarhatja. A végén pedig azt is megértjük, hogy mit jelent egy új esély az emberiségnek.

A Mátrix: Feltámadások jól összerakott, mélyre szántó történetével minden korosztályt meg tud szólítani: a fiatalokat az akciójelenetek és a humoros epizódok ragadják meg, a középkorúaknak nosztalgiát okozhat a korábbi részekre vonatkozó számos utalás és visszatekintés, az idősebbek pedig az újból és újból feltűnő, hamisítatlan életigazságokon töprenghetnek el.

Ismét felteszik a hajmeresztőnek hangzó kérdést: mi van, ha egy számítógép generálta valóságban élünk, ami rabságban tart minket? Smith ügynök (Jonathan Groff) mondja a legelején: „Emberek milliárdjai élik le az életüket öntudatlanul…”. Majd egy amerikai felhőkarcoló óriásablakából a nyüzsgő, csúcstechnológiával felépült városra tekintve: „… valóságnak ez túl tökéletes.”.

De mit jelent ez a túl tökéletes? És Thomas Anderson (másik nevén Neo) hogyan lett egykori főellenségének beosztottja? A programozó csapat éppen a Mátrix videójáték negyedik verzióját készíti, tehát mátrixot a mátrixon belül. A film ezzel kapcsolatban is számos önironikus és önreflektív beszólást dob nekünk („a mátrix elmepornó…”), de van, amikor a facebook alapító atyjának is odavág: „Régen volt értéke a művészetnek, most meg csak a franchise, meg Zuckerberg a minden…”

Neo eladta a lelkét és sorra veszi be a mára ikonikussá vált kék kapszulákat. Hiszen ha a pirosat választaná, ahogy korábban tette, ismét kiszabadulhatna a konstruált virtuális valóságból. Őrültnek hiszi magát, amit a terapeutájával folytatott dialógusai is igazolnak számára. Nagyon izgalmas, hogy végül a pszichológus központi alakká válik a legmeghatározóbb jelnetekben.

Visszatérve a karácsonyra és Neo kiválasztottságára, nem tudtam nem párhuzamot vonni a főszereplő és az ünnep központi alakja, Jézus Krisztus között. Egyrészt Keanu Reeves hosszú haja és szakálla is megidézi az ikonikus Jézust. Gyakran van sugárzó háttérrel megjelenítve, ami fénylő glóriát emel köré. Néha pedig pont a harc, a küzdelem, a kín, a majdnem végső veszteség az, ami a keresztútját járó, szenvedő férfire emlékeztet. Emellett őt is halottnak hitték, de kiderült, hogy mégis él, és egy nő talál rá, ahogy a húsvéti feltámadás történetéből is ismerős lehet. A nyúltetkóval rendelkező Bugs (Jessica Henwick kimagasló alakításában) mutatja meg Neónak a tükrön keresztül vezető átjárót és a mögötte rejlő valóságot. Bugs így idézi fel első találkozását a férfivel, amikor még „duracell nyusziként” élve, öntudatlanul rápillantott, és azonnal megváltozott: „Attól kezdve, hogy rám nézett, úgy éreztem, hogy kinyílik a tudatom.”Amikor kiszabadulnak a mátrixból, az emberek megváltóként fogadják Neót: „Tőled kaptuk ezt az ajándékot, a te ajándékod gyümölcsét élvezzük.”

Itt happy enddel véget is érhetne a film, de valami, pontosabban valaki nem engedi. Ez a személy nem más, mint Trinity (Carrie-Anne Moss). A film sokkal mélyebbre megy annál, mint amit a kereszténység vall: egyértelművé teszi, hogy bárkiből lehet Neo, tulajdonképpen mindenki Neo. Smith ügynök megerősíti, hogy még ő is vágyik erre: „Bárkiből lehetett volna te és én mindig bárki voltam…”.Ad a nézőnek egy csodálatos motivációt ahhoz, hogy megéljük saját életünkben a kiválasztottságot, és rá akarjunk találni, hogy mi hol és miben vagyunk kiválasztottak. Megérteti velünk, hogy önmagunk megváltóivá válhatunk. A Wachowski-testvérek köztudottan tanultak filozófiát, így nem meglepő, hogy Lana a Mátrix: Feltámadások elkészítésekor is az ókori bölcsességekhez nyúlt vissza. Akár a tükör átjáróként való ábrázolásával, akár azzal, hogy a Mátrix játékot előállító forgalmazó cég görög eposzokból ismert „deus ex machina” („Isten a gépből”) nevet viseli. Az újból és újból feltűnő fekete macska pedig eszünkbe juttathatja az egyiptomi istenséget, Básztetet, a fáraó és a napisten védelmezőjét, akit macskafejjel, de sokszor teljesen macskaként ábrázoltak.

Meghökkentő, amikor Neo bevallja, hogy a rizikó ellenére miért olyan fontos visszatérnie a virtuális világba Trinityért: „Sosem hittem, hogy kiválasztott vagyok, de ő hitt bennnem. Most nekem kell hinnem őbenne.” Kettejük kapcsolata külön elemzés tárgya lehetne, mert ők tartják életben a mátrixot. A programozónak közel kell tartana őket egymáshoz, de nem lehetnek túl közel, olyanok ők, mint a savak és a bázisok. Meseszerű arany fényű természeti környezetben, egy vízzel teli kút tükre körül állnak egy tóparton a szereplők, amikor Neónak döntenie kell: vagy visszafekszik a burokba vagy elszenvedi Trinity halálát.

Megható képsor kettejük találkozása és az ellenerőkkel való küzdelmük fokozza a helyzet drámaiságát. Carrie-Anne Moss ragyogó égszínkék szemeivel és titokzatos mosolyával ellenállhatatlan, amikor így szól: „Miért érzem én ezt a történetet emléknek? A lényem egy részével azt érzem egész életemben erre vártam. Csak azt nem értem, hogy mi a fene tartott eddig?” Vajon tudnának együtt repülni, vagy földbecsapódással végződne, ha leugranának a tetőről? Mindenesetre a mátrix egyik fenntartója szerint felesleges eljátszaniuk a világ megmentőit, és „szivárvánnyal telefesteni az eget”, mert az emberek vágyakozni és félni szeretnek, nem szeretnek gondolkodni és öntudatra ébredni, jó nekik ott: a mátrixban. Birkáknak titulálja a népet, akik a kényelemre vágynak, a parancsot akarják követni: „Fekszenek a burokban, mint jóllakott disznók az ólban. A kontroll nekik kell, nem nekem.”

A mátrixon túli valóságban a legfőbb vezető személy, a Tábornok asszony is inkább termel a szürke ég alatt új technológiával gyümölcsöt kicsinyke népének, mint vág bele a felszabadításba. Elkeseredetten jegyzi meg: „Néha úgy érzem az emberek mind feladták és a mátrix nyert.” Hogy igaza van-e, ahhoz el kell jussunk a valóság és a képzelet határára és végig kell néznünk a filmet.

 

Írta:Tamásfalvi Hanna

                                                                                                                                  Fotók: Intercom

„Most a babával akarok foglalkozni”, mondja Nóra (Hámori Gabriella), amikor a férje, Dénes (Bodolai Balázs) megpróbálja rábeszélni, hogy tegyen feljelentést az előző éjjel őt ért erőszak miatt. Kulcsfontosságú mondat, hiszen nemcsak arra világít rá, hogy még ebben a szituációban is a gyermek számára az első, hanem arra is, utóbbi milyen kitűnő ürügyet szolgáltat a trauma gyors elfojtására. Az örökbefogadás véglegessé válása már csupán egy karnyújtásnyira van, egy kicsit kell még kibírni, és „minden rendben lesz”. Ebbe a gondolatba kapaszkodik Nóra, akinek meggyőződése, hogy csak rosszul jöhet ki abból, ha a rendőrséghez fordul.

Dénes nem érti ezt a hozzáállást, zavara és erősödő frusztrációja az egész filmet végigkíséri. Az ő nézőpontjából egyértelmű a helyzet: bűncselekmény történt, ami a hatóságra tartozik. Szépen el kell mondani mindent, együttműködni, keresni a megoldást. Sokatmondó rendezői eszköz, hogy amikor Nórát nélküle hallgatják ki, az ajtó a néző előtt is zárva marad. Ugyanígy később, a pszichológusnál (Borbély Alexandra) is csak Dénes verzióját hallhatjuk. Vele együtt értesülünk a Nóra őszinteségét megkérdőjelező új részletekről, így könnyebben megértjük, amikor minden igyekezete ellenére áldozathibáztatóvá válik.

Pedig hibáztatásban egyébként sincs hiány. Látva a rendőrök fejcsóválását a késedelmes jelentkezés miatt, hallva sűrű sóhajaikat, amikor Nóra bevallja, hogy már kimosta a támadás éjjelén viselt ruhát, úgy érezhetjük, gondterhelt igazgató bácsik ők, akik éppen két rossz gyereket dorgálnak. Megnyilvánulásaik ugyanolyan nyomasztóak, mint az elromlott beléptető kapu, vagy a rendőrségi számítógépből kihallatszó, lefagyást jelző rettegett Windows-hangeffektus. Látszólag apróságok, mégis mintha csendben azt üzennék, az egésznek nincs értelme.

A házaspár kálváriáját számos kiválóan megkomponált, szatirikus jelenet tarkítja, mint például a kellemetlen Skype-beszélgetés Dénes külföldön tartózkodó szüleivel, akik a leendő unokán is rögtön észreveszik a kritizálnivalót („soványka és kicsit sárga”), és apró, de jelentőségteljes gesztusaikból kitűnik, hogy a menyüket is szívesen bírálják. Vagy amikor a kocsiban Dénes számonkéri a feleségét, amiért nem emlékszik pontosan a részletekre, és a kibontakozó heves veszekedésnek egy a nemi szervét előkapó koldus vet véget.

Tanúi lehetünk Dénes és haverjai feszült sörözésének, ami némi kapaszkodót ad annak megfejtéséhez, hogy a kezdeti támogatás után a férfi miért fordul olyan könnyen a neje ellen. Amikor barátai arra céloznak, hogy biztos az ő „hibájából” nem lehet közös gyereke Nórával, indulatai elárulják: talán benne is felvetődött ez a kérdés, ráadásul valószínűleg kevésbé vonzónak tartja magát a párjánál. Az ebből adódó bizonytalanság és féltékenység akkor is dolgozik benne, amikor a gyanúsított – akit az erőszak előtt mindketten láttak az éjszakai buszon – egészen más sztorival áll elő, mint Nóra. Dénes tudat alatt azért is szeretné elhinni a sablonos védekezést („ő is akarta, csak most már szégyelli”), mert akkor kevésbé kínozná a bűntudat, amiért hagyta, hogy a felesége egyedül szálljon le a buszról, miután összekaptak.

Egyre gyakoribb jelenség, hogy az áldozat, amikor úgy érzi, nem halad az ügye és mindenhol falakba ütközik, végül a nyilvánossághoz fordul. Bár a Legjobb tudomásom szerint csak érinti a témát és nem vizsgálja mélyebben ennek előnyeit és hátrányait, egy fontos dolgot megmutat. Amikor Nóra kiposztolja a Facebookra a vele történteket, a támadások mellett tengernyi támogató kommentet is kap. Hiszen kívülről nézve, egy internetes profil mögül könnyű a sértett mellé állni, akinek még az üres, tét nélkül odavetett szép szavak is erőt adhatnak. Hiába kezd Dénes kockázatos magánakcióba és találja meg a feltételezett elkövetőt, Nórának mégis többet jelent, hogy idegenek írják meg neki azt, amit a férje nem tud valódi meggyőződéssel a szemébe mondani: bátor vagy és hiszek neked.

Hámori Gabriella és Bodolai Balázs hitelesen ábrázolja a párt, amely egy komoly próba teljesítése után egy másik, jóval keményebbel szembesül. Amikor közvetlenül a pszichológus látogatása előtt Dénes összeomlik, miközben Nóra hatalmas erőfeszítéseket tesz, hogy megőrizze a harmónia látszatát, fájó felismerésre juthatunk: nem biztos, hogy egyformán akarják a gyereket, illetve hogy egymással akarják. A mellékszereplők közül kiemelkedik Máhr Ágnes mint az örökbefogadást intéző alapítvány felszínesen kedves munkatársa és Borbély Alexandra, mint hűvösen profi pszichológus.

Napjainkban számos film és sorozat (Unbelievable, Az utolsó párbaj) foglalkozik azzal, hogyan bánik a rendszer a szexuális erőszak elszenvedőivel. Lőrincz és Nagy rendezésében is hangsúlyos a társadalomkritika, de az események előrehaladtával háttérbe szorul a párkapcsolati drámához képest. A fókusz átkerül a bizalmi krízisre, amely már azelőtt kialakult, hogy Nóra és Dénes felszállt arra a bizonyos buszra. Miután pedig leszálltak, többé már nem hallgathattak róla. 

Brown generális az amerikai függetlenségi háború után megpróbál visszatérni régi életéhez és utazgatással tölti az idejét, amikor találkozik régi ismerősével, Woodvillel. Barátja hívására ő is csatlakozik a kastélyban gyülekező vendégsereghez, akik mind Woodville új birtokát ünneplik. Azonban a meghívás elfogadásakor Brown nem is sejti, hogy élete talán leggyötrelmesebb éjszakáját tölti majd el a kastély ódon, kárpitos szobájában. 

Brown egy háborúviselt, kitüntetett tiszt, akit élő ember nem tudna elrettenteni, viszont ugyanez nem vonatkozik a halottakra. Woodville-nak pedig rá kell jönnie, hogy akármennyire is próbálná elűzni az ódon szoba visszajáró lakóit, velük szemben nincs az a hatalom, melynek segítségével győzedelmeskedhetne. 

Sir Walter Scott A kárpitos szoba, avagy a köpenyes dáma című novellája egy letűnt század modorosságával, fokozatosan bontakoztatja ki előttünk a történetet és visz el a döbbent felismerés pillanatáig. A mű stílusa olyan, mintha egy XIX. századi beszélgetésbe csöppennénk, kifogástalan és szalonképes nyelvezettel éri el, hogy az olvasó megborzongjon, mintha ő élte volna át a kárpitos szoba lidércnyomását.