Súgópéldány

A Kék sorsjegy világában minden lánynak jelentkeznie kell a sorslottóra, ahol eldől, milyen lesz az élete. Akik fehér sorsjegyet húznak, azok kizárólagosan az anyaságnak szentelik magukat, míg a kék sorsjegyet húzó lányok független életet kapnak. De ebben a társadalomban, ahol az élet két legfontosabb aspektusát választják el egymástól, nem mindenki képes beletörődni a neki jutott osztályrészbe. 

Ilyen Calla is, aki mindent megtesz, amit a rendszer kék sorsjegyesként elvár tőle, jól teljesít a munkahelyén, bejár a kötelező orvosi időpontokra és kapcsolatait is igyekszik ápolni. Már amennyire ezt sorsjegye engedi, melyet egy medálba helyezve köteles hordani. Azonban nem elégedett az életével és képtelen elfogadni, hogy nem tartják elég jónak az anyasághoz, a szeretethez és a döntés meghozatalához. A gyerekvállalással, amely önmagában is egy kockázatos feladat, számtalan újabb veszélyforrásnak és fájdalomnak teszi ki magát. Orvosa előtt sem marad sokáig titokban az állapota, viszont Calla ekkor sem él az abortusz lehetőségével. Így nem marad más választása, mint átszökni a határon, különben az állami megbízottak eljönnek érte. 

Senki nem tudja hova viszik a hozzá hasonló nőket, és ott mi történik velük, csak azt, hogy a rendszer első számú ellenségekként és körözött bűnözőkként tartja majd számon őket. Calla így megkezdi utazását a határ felé, egészen addig, amíg nem találkozik Marisollal, aki hasonló helyzetben van. Együtt egy faházban telepszenek le, ahol más nők is csatlakoznak hozzájuk menedék reményében. Bizonytalanságban várják gyermekeiket, mindennap arra készülve, hogy lehet ez az a nap, amikor elkapják őket. Calla mindeközben kezd kifutni az időből, de a Marisolhoz fűződő érzelmei meggátolják a cselekvésben, pedig tudja, hogy gyermekét nem hozhatja világra ebben az országban.

Sophie Mackintosh felkavaróan kendőzetlen és elgondolkodtató regénye egy menekülő nő gondolatfoszlányainak dokumentumaként ölt formát, aki semmi mást nem akar, mint betölteni a benne tátongó űrt és megcáfolni a rendszer azon tévképzetét, hogy a nők elkerülhetetlenül hiányossággal születnek. A Kék sorsjegy egy út, egy időszak linearitásából, illetve – Calla narrációján keresztül – a hosszasan vándorlókra jellemző bonyolult és összetett lelki folyamatok kontrasztjából áll össze. Hiszen Calla szókimondása már-már nyomasztó, nélkülöz minden felesleges udvariaskodást, a túlélők lényegre törő szóhasználata jellemzi. Mégis, amikor a többi szereplőhöz szól, alig hisszük el, hogy ugyanaz a személy beszél, akinek a gondolatait olyan jól ismerjük már.

A regény szereplői furcsán taszítják és vonzzák egymást, ahogyan a könyv az olvasóját. Mindenki ridegen elmaszkírozza saját érzelmeit, csak néhány szó erejéig megmutatva igazi arcát. Ritkán olvashatunk arról, hogy egy áldott állapotban lévő nő üldözött legyen, káromkodjon, alkalmi partnerei legyenek, ha nagy a kísértés, igyon és cigarettázzon, vagy szexuális kapcsolatot létesítsen egy másik állapotos nővel. És mindezek ellenére, gondolkodás nélkül az életét adná még meg sem született gyermekéért. 

Túl kevésszer találkozunk azzal is, hogy elvakultság nélkül és kellő empátiával írjanak arról, hogy valakinek a világ minden szabadsága, jóléte és gondtalansága mellett egy gyermek után fájjon a nap huszonnégy órájában a szíve. Mert ez a történet nem az egyik vagy a másik nőről szól, nem az önfeláldozásról vagy az önzőségről, hanem a választás szabadságáról. Jobban mondva arról, hogy ne kelljen választani.

A Kék sorsjegy című regény mélyen elgondolkodtató történet, amely miután elsőre megdöbbent, rávesz arra is, hogy górcső alá vegyük társadalmunk működését és benne saját működésünket, egészen olyan apró pontokig, melyeket azelőtt talán nem is kérdőjeleztünk meg.

A rendezvény részletes programja a FÉLonline oldalán érhető el, jegyeket a https://tixa.hu/FEL_bucsuest linken és a helyszínen lehet venni.  

A Szenzár Könyvek gondozásában megjelent Picatrix bemutatóján számos szakértő beszélgetett a mágiáról, asztrológiáról és olyan az ókorig visszanyúló rítusokról, mint például a talizmánkészítés. „Amikor tehát a régi bölcsek talizmánokat kívántak készíteni, nem hagyhatták figyelmen kívül a konstellációkat, amelyek a talizmánok tudományának alapját képezik, s ezek révén nyilvánul meg a hatásuk.” E gondolat mentén érintették az időpontok kiemelt jelentőségét, és annak hátterét, hogy miért kellett az egyes rituálékat az égitestek elhelyezkedésével összeegyeztetni.

Az eredeti mű a X. században íródott, és a Ghayat al-Hakím, „A bölcs célja” címet viselte. A most bemutatott kötetet körülbelül kétszáz forrásból válogatták össze, amelyek közül néhány egészen az ókorig nyúlik vissza. Ezek azóta több fordításon is átestek, ezért nem könnyű feltárni a mű rétegeit, és azt, hogy a folyamat során miként módosulhattak a receptek. Arabról először kasztíliai, majd latin nyelvre ültették át az írásokat, ezért néha értelmezhetetlen lett volna szó szerint követni őket. Az egyik fordító, Frazer-Imregh Monika – a KRE egyetemi docense – többek között ezért is élte meg kihívásként a feladatot. Számára a szöveg sokszor zavarba ejtően egyszerű volt, máskor viszont meglepetéseket tartogatott: például kasztíliai szó állt a latin helyén, aminek jelentését egy olasz szótár segítségével tudta megfejteni.

A beszélgetés egy másik résztvevője, Láng Benedek, az ELTE professzora elmondta, hogy már évekkel korábban elkezdte érdekelni a mű („a Picatrix miatt lettem az, aki…”), és ennek révén mélyült el a középkori mágia világában. Annak alapján, hogy a Picatrixban megjelenő szertartások erős asztrológiai talajon állnak és talizmánokat is használnak hozzájuk, a könyvben leírtakat az asztrális mágia kategóriájába sorolná. (Amelyen túl egyébként létezik még többek közt spirituális vagy démoni mágia is.)

Érdekes, hogy a Picatrix egy időben eltűnt, a fordítók által használt, az 1450-es évekből származó változat már a reneszánszhoz köthető. Attól függetlenül, hogy a szövegről nem tudták, hogy hol őrzik, a mágikus tudás elterjedt volt a középkorban. Frazer-Imregh Monika kiemelte, hogy a könyv szerint „ez nem vallás, ez tudomány”. Az egyes fejezetek elején elméleti fejtegetéseket találunk, amelyek a világ hermetikus, újplatonikus eszmerendszerén alapulnak. „Az ókor születik újjá, nem a középkor, az ókori istenek szertartásai.”

Hamvas Endre Ádám, az ELKH BTK Moravcsik Gyula Intézetének tudományos főmunkatársa, a kötet másik fordítója kiemelte, hogy egyenetlen a szöveg stílusa. Fontosnak tartja, hogy a mágikus eljárást operációnak nevezik, és összetett rituáléként jelenik meg a szövegben. Ennek kapcsán beszélt az áldozat bemutatásának jelentőségéről: például egy állatot le kell fejezni, hogy a fejét és a máját jóslásra használják. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a reneszánsz világ kiemelt gondolkodói, filozófusai óriás figyelmet fordítottak a mágiára, és ennek révén a Picatrixra is. Például Marsilio Ficino itáliai orvos, filozófus hét fejezetet szentelt egyik könyvében a talizmánmágiának, de az asztrológiának az orvoslásban használható szerepéről is írt.

Tamáskovits Gyula, CMA szaklektor, aki középkori asztrológiával foglalkozik, beszélt arról, hogy mi az asztrológia szerepe a Picatrix világképében: gyakorlati alkalmazott tudományként működik. „Technológiai segédlet ahhoz, hogy egy-egy időpont milyen feltétellel, előnnyel rendelkezik. Az asztrológia az alap, amire épülhet az, amivel foglalkozni készül a mágus”. Például ha a Hold a Mérleg jegyében áll, akkor az a kérdés, hogy miként vonzhatjuk a Hold erejét a földi dolgokba, és erre találunk egy eljárási módot a könyvben.

Szó esett továbbá arról, hogy a reneszánszban hogyan bukkant fel a múlt hagyatékából a mű. Szőnyi György Endre, az SZTE professzora rávilágított, hogy az antikvitást a humanisták kezdték el kutatni. Agrippa von Nettesheim német író, alkimista több könyvet írt a mágiáról. A mágia hármas könyvében például a világ hármas tagozódását, nevezetesen az anyagi, a csillag- és a szellemvilágot tárja fel. A magyar fordítás előszavában olvashatjuk, hogy az akkori „klerikális alvilág” nagy érdeklődést fordított a mágia tanulmányozásra, kiművelt, teológiát végzett papokat is foglalkoztatta mindez.

Az utolsó kérdés, ami felmerülhet bennünk az, hogy ma miért nagy az érdeklődés a Picatrix és a hozzá hasonló, ókorig visszanyúló mágikus filozófiák és eljárások iránt. Erre Kárpáti Gábor Csaba, Helikon Kiadó felelős szerkesztője adott választ: „A rendszerváltáskor a szellemi vasfüggöny is felemelkedett és sok ezoterikus témájú könyv érkezett hazánkba. Az akkor beérkezett nagy számú New Age-es példányok nem feltétlenül voltak tudományos alapúak. Azonban mivel az igényes olvasóközönség is nyitott a mágiára, érdemes a popkönyvekhez képest kevésbé rentábilis, ugyanakkor alapos kutatási munka által készülő művekbe is befektetnünk”. 

Hozzátette, hogy a nemrég kiadott, szintén Hamvas Endre által fordított Hermész Triszmegisztosz bölcsessége című kötet is nagy sikert aratott, de a Helikon zsebkönyveket is szeretik az olvasók. Szőnyi György Endre kiemelte: „Mivel a felvilágosodás projekt bedőlt Nietzsche korában, ezért alternatív tudást keresünk. Továbbá az emberi pszichikum alapvető tulajdonága, hogy szereti az izgalmat és kutatja azt.”

Több indoka is lehet annak, hogy a Picatrix egyes meghökkentő receptjeiben állati vagy emberi szerveket listáztak. Frazer-Imregh Monika meglátása, hogy a felsorolásokban tisztán látszódnak az utólagos beillesztések, amelyeket az újabb másolók fűztek a receptekbe. „Így egy nagy saláta lett, amiből már nehezen kivehető, hogy valóban ezeket az alapanyagokat alkalmazták egy-egy rituálé során”. Ráadásul a X-XI. században a kétszintű fordítás volt a jellemző, amiben gyakran egy rabszolga fordította le az arabot egy helyi nyelvre, majd a hivatalos fordító csak ezt tette át latinra. Láng Benedek azt is elmondta, hogy a pontatlanság akkor is feltűnik, amikor a mágikus szövegek leírják, hogy a démonneveket betűről betűre kell másolni, majd egy következő fordításban éppen ezek a nevek változnak meg.

Másrészt, bár posztmodern szemszögből talán csak jópofa tréfának tűnik a könyvben leírtak alkalmazása, az akkori kor felfogásába nem fért bele, hogy mindebből viccet csináljanak. „Lehetett benne átverés az avatatlanok számára, olyan szavak, amikkel meg akarták téveszteni az érdemtelen felhasználót, de alapvetően nem ezt a szándékot érzem ki a könyvből” – mondta az ELTE professzora.

A Bram Stoker-díjat novelláskötet kategóriában olyan nagyságok nyerték el eddig korábban, mint Stephen King, Ray Bradbury vagy Joe Hill. Az idei nyertesek bejelentése és a díjátadó június 17-én lesz Pittsburgh-ben a StokerConon.

Veres Attila először a Valancourt Books A sötétség szavai – Rémtörténetek a világ minden tájáról című antológiájában mutatkozott be angolszász nyelvterületen a Méltósággal viselt című novellával (a kiadvány március 7-én megjelenik magyarul is). Ezt követte tavaly ősszel a The Black Maybe című önálló gyűjtemény (Karafiáth Luca fordításában), melyet a horror legnagyobb nevei méltattak, például írt hozzá ajánlást Brian Evenson, Laird Barron és Nathan Ballingrud is, miközben a nemzetközi könyvszakmában fontos Publishers Weekly szaklap elismerő kritikát közölt róla.

A forgatókönyvíróként idehaza és külföldön egyaránt foglalkoztatott Veres Attila 2017-ben mutatkozott be prózaíróként a magyar közönség előtt. Odakint sötétebb című regénye hamar a műfaj kultikus darabjává vált, akárcsak az egy évvel később megjelent Éjféli iskolák című novelláskötet.

Attila tavaly ősszel jelentkezett második novelláskötetével, A valóság helyreállításával. A könyv hatalmas olvasói és kritikai sikert aratott, a Tranzisztor című novellát jelölték a héten a Zsoldos Péter-díjra.

Kevés olyan szerző van ma hazánkban, aki olyan művészi módon ötvözi a szépirodalmat a pszichológiával, mint a marosvásárhelyi írónő, aki az elmúlt több mint tíz évben számtalanszor engedett már betekintést a terápiás szakemberként végzett munkásságába, magánéletébe és saját önismeretének folyamatába. Az Egyedül. A szerethető öregedés felé című kötetében a kor előrehaladtáról, a Kékre szeretni és a Most. Túlélő leszel, nem áldozat szövegeiben pedig a bántalmazó kapcsolatok rejtett mélységeiről vallott kendőzetlen őszinteséggel. 

A Hipnózis 6-kor azonban más, mint az eddigi művei. Koncentráltabb, fájdalmasabb, egy kicsit többet ad, de többet is vesz el, mint a korábbi kötetek. Egy sokéves önismeretei munkát, megélt mélypontokat és lábsúlyokkal megtett lépéseket mutat be ötvennégy novellában, amelyek áramlatként ragadják magukkal az olvasót. Határokat feszeget és szab önmagának, miközben bemutatja a “nem” mögött rejlő felszabadító erőt. Bevezet a szülő-gyermek kapcsolatok mélységébe, lehámozza az idillt az anyaságról.

Rengeteg szereplő kiragadott élethelyzetébe tekinthetünk bele, megtapogathatjuk több oldalról ugyanazt a problémát. Találkozunk feladataikkal és önmagukkal küzdő férfiakkal és nőkkel, akik maguk is áldozatként örökítik tovább terheiket gyermekeikre. „Mert minden nőben ott lakik egy kislány, aki várja haza az apját, s ezért eltűr sok mindent. Vagy minden nőben egy kislány, aki sajnálja az anyját, s azonosul annak terheivel, és öntudatlanul letiltja a saját boldogságát. S minden férfiban egy kisfiú, akit a magányos anyja magához láncolt érzelmileg, s nem engedett el. Vagy egy kisfiú, akiben az anyja a saját sérelmeit büntette meg. Vagy egy kisfiú, aki olyan szeretett volna lenni, mint az apja…”

A kötet külön érdekessége, hogy bepillantást enged a terápiás szakemberek munkájába is. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egy pszichológus tanulmányai és ismeretei tükrében a legtöbb problémára tud egy olyan gyakorlatot, vagy varázsigét, amely feloldoz korábbi félelmeink alól. Azonban egy terapeutának is megvannak a maga határai.

A novellák olvasása közben sokszor az az érzésünk támadhat, hogy egy olyan naplóba leshettünk bele, amelybe több személy jegyzetelt, különböző időkben és élethelyzetekben. Egyes részek érzelmileg, történetileg, esetenként stilisztikailag eltérőek, míg mások nagyon hasonlóak, egybevágóak. 

Terápiára jelentkező betegek bukkannak fel, miközben végigkövethetjük az írónő belső vívódásait, nehézségeit, félelmeit. Vele együtt mi is elindulunk egy úton, mint önmagunk kísérői, hogy végül tegyünk egy lépést az új, reálisabb énképünk felé.

Tisza Kata: Hipnózis 6-kor
Scolar Kiadó, 2022, 288 oldal

A februári Dolhai Klub egészen a kezdetekhez nyúl vissza, ugyanis Dolhai Attila olyan előadók számait hozza el zenésztársai segítségével, melyek alapjaiban határozták meg a zenéhez való viszonyát. Az esten beszél majd a zenei indulásáról, az első szárnypróbálgatásairól, és természetesen nem maradhat ki a válogatásból a Karthago klasszikusa, az Apáink útján sem, amellyel a pályája elején különdíjas lett a Kifutóban, és melynek nyomán az ország megismerte.

„A kezdetek kezdetén én egy hosszú bőrkabátos, fekete bakancsos figura voltam, volt is egy olyan saját dalunk, aminek azt a címet adtuk, hogy »Téged a bőrkabát nevelt, nem az anyád«. A rockszámokat, amiket játszottunk vagy énekeltünk, erősen meghatározták az olyan előadók, mint például Hobo, Deák Bill Gyula, vagy éppen a Piramis és a Karthago. De mondhatnám az Eddát és a Kölyköd voltam című dalukat is. Mi a rockzene kölykei vagyunk, rongyosra hallgattuk ezeket a számokat, amik erősen formálták a személyiségünket is” – mondja Dolhai Attila. „Persze, ez már történelem, mégis jólesik ez a kis időutazás, és nem mellesleg tiszteletünket tesszük a nagyok előtt azzal, hogy újra és újra elénekeljük a számaikat.”

Ahogyan azt a korábbi Klubokon a közönség már megszokhatta, Attila nem egyedül lép színpadra, segítőtársai ezúttal Derzsi Zsolt és Nagy Zsolt LISZI lesznek, akiket a nézők jól ismerhetnek a Genezis-koncertekről. A zenészek most is gitáron, valamint zongorán kísérik a házigazdát.

Meglepetésekből ezúttal sem lesz hiány, hiszen Dolhai Attila kulisszatitkokkal, valamint eddig nem hallott történetekkel várja a közönséget, de természetesen szó lesz az április 16-i koncertjéről is, melynek a januári esthez hasonlóan a Muzikum ad majd otthon. A művész most is számít a nézők kreativitására, hiszen az találkozás apropóját a farsang adja.

Miközben már javában folynak a Dolhai Klub próbái, az online térben is változások zajlanak. Teljesen egészében megújult a www.dolhai.hu, valamint könnyebbé vált a jegyvásárlás. Az új oldalon az aktuális fellépések mellett naprakész információk, illetve hírlevél-feliratkozási lehetőség is várja a látogatókat.

A február 24-i Dolhai Klubra a https://dolhai.hu/webshop/dolhai-klub-jegyvasarlas/ oldalon válthatók jegyek!

A Műanyag égbolt a díjnyertes rendezőpáros első mozifilmje, amelyben Hegedűs D. Géza, Schell Judit, Znamenák István, Nagy Zsolt, Patkós Márton és Olasz Renátó is feltűnik. És ez nem elírás, hiszen bár animációról van szó, speciális formában mégis láthatjuk benne a színészeket, hiszen a velük felvett nyersanyagot alakították át a rotoszkóp technika segítségével. Vonásaikat a leforgatott jelenetekben kockáról-kockára, kézzel rajzolták át, így a legapróbb rezdüléseik is láthatók a vásznon. A karaktereket ráadásul olyan 3D-s világ veszi körül, amelynek köszönhetően a nézők könnyen a jövőbeli Magyarországon és Szlovákiában találhatják magukat. 

„Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy filmünk a Berlinálén, a világ egyik legrangosabb fesztiválján debütálhat az Encounters elnevezésű versenyszekcióban, ami kifejezetten az innovatív, a hagyományostól eltérő és új perspektívákat kereső filmeknek ad bemutatkozási lehetőséget. Sok-sok ember hosszú éveken át tartó munkája kerül végre a nézők elé, izgatottan várjuk mind a fesztivált, mind a március végi magyarországi bemutatót.” – nyilatkozták az alkotók, akik személyesen is jelen lesznek a világpremieren. 

A Műanyag égbolt terve az Inkubátor Program nyertese volt 2016-ban, és már a fejlesztését jelentős külföldi érdeklődés övezte. Miután kiderült, hogy a színvonalas megvalósítás túllépi a program kereteit, a magyar-szlovák koprodukcióban készülő animáció az NFI újabb gyártási támogatása mellett a Szlovák Audiovizuális Alap, majd az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages támogatását is elnyerte.

A film márciusban érkezik a magyar mozikba, a Fórum Hungary forgalmazásában. 

A Collector’s Selection 2023 első része egy különleges nemzetközi grafikai válogatás, olyan alkotók nyomataival, akik a hazai piacon ritkán vagy még soha nem szerepeltek. Helyet kaptak a CoBrA csoport alapítói Karel Appel vagy Corneille, a geszturális absztrakció neves művésze Hans Hartung, illetve a tasiszta Antoni Tàpies. Szerepel műveivel a dekollázsairól elhíresült Mimmo Rotella és az olasz transzavantgárd jeles tagja Sandro Chia, továbbá Nicolas Schöffer, Alfred Manessier, Victor Vasarely, Max Bill, Wolf Vostell, Günther Uecker nyomataiból válogattunk.

A második részben a hazai kortárs művészet nagymestereinnek, többek között Bak Imre, Barcsay Jenő, Bukta Imre, Fajó János, Fehér László, Frey Krisztián, Hencze Tamás, Hortobágyi Endre, Keserü Ilona, Klimó Károly, Konok Tamás, Nádler István, Pinczehelyi Sándor, Šwierkiewicz Róbert, Szabados Árpád jelentős grafikai művei láthatók.

A válogatás harmadik részét a galériánk művészköréhez csatlakozó fiatal és feltörekvő művészek alkotásaiból állították össze. A több mint húsz festményből álló részleg friss és erőteljes látványvilágokat állít szembe a hazai mesterek grafikáival. 

A kiállítás kurátorai: Bánki Ákos képzőművész és Schneller János művészettörténész.

A vásár katalógusának online lapozható változata IDE KATTINTVA, letölthető pdf-je pedig IDE KATTINTVA érhető el.

Gemma (Allison Williams) sikeres tervezőmérnök a Funki játékgyártó vállalatnál, és egészen egy váratlan tragédiáig minden idejét a munkájának szenteli. Amikor kénytelen örökbe fogadni testvére egyetlen gyermekét, Cadyt (Violet McGraw), a kislány hatására úgy dönt, hogy feleleveníti az eddigi leggrandiózusabb, mégis parkolópályára került projektjét és létrehozza M3gant, a tökéletesnek szánt játékot. Azzal viszont nem számol, hogy az algoritmusnak vannak kiszámíthatatlan szegmensei is. Vajon idejében meg tudja fékezni a saját teremtményét?

Az alkotók kellően intenzíven érzékeltetik a világunkat egyre jobban meghatározó technikai fejlődés hasznos és ártalmas velejáróit – a telefonfüggőségtől kezdve a játékőrületig –, a munka iránti megszállottság káros hatásait és az érzelmi traumát elszenvedő emberek befolyásolhatóságát. Mindezt működő, ám sajnos olcsó ijesztegetésekkel tarkították, nem zavaróan, szimplán feleslegesen. A visszafogott humor, a M3gan abszurd viselkedése és meghökkentő húzásai – lásd a már említett táncot – azonban hatásosan teremtenek szokatlan atmoszférát, és – minden bizonnyal tudatosan megkomponált – megosztó pillanatokat.

A rendezőnek a komolyabb hangvételű jeleneteket úgy sikerült feszültté varázsolnia, hogy a horror műfajához képest szokatlanul egyedi karizmával ruházta fel a címszereplőt, aki ráadásul egyszerre testesíti meg az alkotás science-fiction és thrillerelemeit. M3gan figurája a mérete és kislányos külseje ellenére tiszteletet parancsoló, a pillantásából pedig árad a titokzatosság, miközben ártatlan játéknak is tökéletesen beillik. Megjelenése elismerésre méltó munka lett, kezdve a mozgásától, a bőrén és a szemén át a stílusáig. Hiába nyilvánvaló, hogy android, mégis végig emberszerű marad.

Az viszont sajnálatos, hogy nem aknázták ki kellően a M3gan és Cady közötti kapcsolatot, ami a mesterséges intelligencia alaposabb bemutatására is rányomta a bélyegét, a történet pedig elbírt volna még legalább negyed óra játékidőt, egy árnyalatnyival több akcióval. Anthony Willis zenéje is elmarad az emlékezetestől, ráadásul csak a filmmel együtt működik igazán és ott is elsikkad olykor.

Allison Williams (Tűnj el!) átlagos a hirtelen jött anyaságra magát alkalmatlannak érző Gemma szerepében, Violet McGraw (Fekete Özvegy, Álom doktor) nála pár fokkal emlékezetesebben kelti életre Cadyt, a megtört és traumatizált lányt, aki úgy érzi, hogy végre megértésre talált fájdalmában. A legkiemelkedőbb alakítást azonban Amie Donald nyújtja M3ganként. Annak ellenére, hogy ez az első főszerepe, a mozgása, az arcjátéka és akrobatikus jelenetei is hozzáértésről árulkodnak, szinte lubickol a karakterében.

A M3gan várhatóan eléggé megosztó lesz a filmnézők körében a szokásostól eltérő filozofikus megközelítésének és a gyakori helyzetkomikumnak köszönhetően, amelyek miatt fejtörést okozhat a behatárolása. Mégis érdemes adni egy esélyt neki, hiszen jól közelíti meg a témát, címszereplőjét pedig sikeresen belépteti a „gyilkos babák” csarnokába.