Kétségtelen, hogy Csajkovszkij remekműve, a Hattyúk tava, az egyik legismertebb, és talán legtöbbet játszott balettje. Az 1874-76 között írt darabot számos feldolgozásban láthatta már a közönség, február végén pedig a Royal Russian Ballet látogatott el Magyarországra, ahol elsőként a Budapesti Kongresszusi Központban csendültek fel az ismerős dallamok.
Nehéz elfogultság nélkül megragadni egy olyan előadást, amit már a puszta címe is vonzóvá tesz, és nem csak vonzóvá, hanem elvárásokat is támaszt vele szemben. Amikor azt halljuk, hogy „az orosz balett kiváló táncosai táncolják a Hattyúk tavát”, szinte azonnal előhúzzuk az emlékeinkből a klasszikus orosz balettiskolákról szóló összes ismeretünket, és a fejünkben élő kivételes színvonalú előadásmódot és tánctechnikát párosítjuk egy kiváló zeneszerző művével. A társulat pedig minden pillanatban megküzd azért, hogy maradandót hozzon létre.
Mielőtt hosszabb fejtegetésbe kezdenék, hogy az előadás miért nem hozta – vagyis, hogy pontos legyek, miért nem tudta hozni – az elvárt színvonalat, és mégis miért volt a maga nemében varázslatos és szórakoztató, le kell szögeznünk valamit. Mégpedig azt az igen egyszerű tényt, hogy ez egy turné-előadás. Ez nyilvánvalóan nem menti fel a táncosokat, koreográfusokat, hang- és fénytechnikusokat a hibáik alól, és nem is dolgom, hogy a bizonyítványukat magyarázzam. Viszont fontos megemlíteni ezt az apró, ám nem elhanyagolható dolgot, hogy értelmet nyerjen az, amikor azt mondom: ez az előadás jó volt.
Ugyanis amit a hely adottságaiból ki lehetett hozni, azt megtették. A magyar színház-, a balettszerető közönség hozzá van szokva az impozáns látványhoz, a monumentális díszletekhez, a zenekarhoz, és a hangulatfokozó fényekhez, amiket az Operaház, vagy az Erkel Színház nyújt. Azonban sem a Kongresszusi Központ technikai felszereltsége, sem egy turné-előadás jellege nem teszi lehetővé ezen elemek felvonultatását. Lehetővé tette azonban a zsinórpadlásról leengedett festett vászont, ami különleges színezetet adott az előadásnak: visszaidézte a régi balettelőadások hangulatát, és felerősítette a mű mesei vonulatát. Az élőzene hiánya azonban rontott a színvonalon. Természetesen nem várhatjuk, hogy egy zenekar hónapokig próbáljon (táncosok) nélkül három-négy előadás miatt, vagy a Royal Russian Ballet teljes zenei apparátusa Magyarországra utazzon, viszont a rossz ritmusban beadott zenei betétek, a lassú függöny miatti állásidők mind-mind kizökkentettek abban a pillanatban, amint a zene és a táncosok bevonzottak.
Azonban mind-mind elhanyagolható apróság, ha azt nézzük, hogy a táncosoknak nem volt elég terük. A művészek láthatóan feszengtek a keretek között, nyilvánvaló volt, hogy az előadást legalább másfélszeres színpadra tervezték, mint ami a Kongresszusi Központban rendelkezésre állt. Éppen ezért a térformák néhol szétcsúsztak, a táncosok – félve attól, hogy elmérik a távolságot – kisebbeket ugrottak. Ennek ellenére az első felvonásban a hattyúk tánca káprázatos volt, az est egyik legszebb momentumaként emelném ki.
És valójában az előadás szempontjából csupán momentumokról beszélhetünk. A történet nem olyan nagy ívű, hogy beleerőltetett betétek nélkül egész estés balettelőadást varázsoljanak belőle, így visszaköszöntek más Csajkovszkij művekből kölcsönzött részek is, mint például az estélyen megjelenő különböző nemzetek táncai. A herceg születésnapi báljáról egy pillanat alatt a tóhoz érkeztünk, ahol az ifjú, vadászszenvedélyének hódolva a hattyúk után ered. Ám megjelenik a fehér hattyú, a gyönyörű Odette, aki csak éjszaka változhat vissza emberré, mert egy varázsló megbűvölte. A bálteremben aztán mégis megjelenik, Odiliaként. Ám a fekete hattyú tüzes, és tökéletes ellentéte a bájos és kecses fehér hattyúnak. A herceg rosszul választ, ám mint minden igaz szerelmi történetben a lány és a fiú egymásra találnak, az ádáz varázsló pedig legyőzöttként roskad a földre.
A Royal Russian Ballet előadásában tisztán nyomon követhetjük a kibontakozó cselekményt, a szende fehér hattyú átváltozását, a varázsló megbabonázó harcát, a herceg hős önfeláldozását, és a szerelmesek halálon is túllépő egymásra találását. Bár a herceg színészi kvalitásai messze elmaradtak tánctudásától, és a varázsló halála is igen elnagyoltra sikeredett, Odette tánca kompenzálta a dramaturgiai hiányosságokat.
Annak ellenére, hogy a darab mind látványban, mind technikailag elmaradt az előzetes várakozásoktól, valamint a táncosok az orosz balettet hirdető beharangozó ellenére nem oroszok, hanem ukránok voltak, kellemes estét tölthetett el a Kongresszusi Központban az, aki ellátogatott az előadásra.
Írta: Vass Antónia
Fotók: niebywalesuwalki.pl, dancelife.com.au, drama-online.cz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése