Súgópéldány

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ünnep. Összes bejegyzés megjelenítése

A karácsony története régebbre nyúlik vissza, mint gondolnánk. Ha Jézus születésének bibliai napját nem számítjuk bele, ünnepként először az időszámításunk utáni 4. században, a római császár, Nagy Konstantin uralkodása alatt jegyezték.

A december 25-ei dátumhoz egy pogány szokás is köthető: ezen a napon fejeződött be a Saturnalia, azaz a téli napforduló ünnepe, ahol a földművelés istenét, Saturnust dicsőítették. Konstantin ezzel az egybeeséssel igyekezett elfogadtatni birodalmában a keresztényeket, akiket elődei még tűzzel-vassal irtottak, üldöztek.

Ebből a korszakból származik az örökzöldek, például a fenyő állítása és tisztelete; amíg a keresztényeknél az örök élet jelképévé vált, a pogány kultúrkörökben a fagyönggyel és a koszorúval kiegészülve az ártó szellemek elűzésére szolgált.

A középkor kezdetén mind Nagy Károlyt (Kr.u. 800), mind Hódító Vilmost (Kr.u. 1066) karácsony napján koronázták meg, tovább növelve az ünnep népszerűségét – nem csak a vallásosak körében. II. Richárd angol király 1377 karácsonyán óriási lakomát rendezett az udvarában, ahol a meghívottaknak huszonnyolc ökröt és háromszáz bárányt tálaltak fel. A karácsonyi énekek, táncos mulatságok és az ajándékozás (itt még csak földesúr-vazallus szinten) ekkor terjedtek el. A reformáció hatására a 16. században a templomi liturgia házon belülre költözött; egyre gyakoribb lett, hogy az ünnepet otthon, a családdal közösen ülik meg.

A karácsony a 17. századi angol polgárháborúban is vita tárgyát képezte; a puritánok ugyanis túl világiasnak találták, és 1647-ben betiltották. Oliver Cromwell még azt az utasítást is kiadta csapatainak, hogy minden karácsonyi vacsorát kobozzanak el. A magyal ekkor vált jelképpé; a puritánok szigorú szabályain felháborodva az emberek tüntetni kezdtek a karácsonyért; magyalt és royalista szlogeneket helyeztek el városszerte az ajtókra. Cromwell köztársasága 1660-ban végleg elbukott, a monarchia mellett II. Károly a karácsonyt is restaurálta.

Forrás: Wikipédia

Karácsonyfát először az evangélikusok állítottak, majd a 18. században egész Európában terjedni kezdett. Magyarországon először az 1820-as években állíthattak karácsonyfát; emlékiratai szerint Podmaniczky Frigyes báró evangélikus édesanyja hozta be a szokást. A karácsonyfát ekkor még (a falánk gyerekek örömére) ehető dolgokkal díszítették; almával, dióval, mogyoróval, ostyával. Csúcsdíszt (angyalka, csillag) már ekkor is használtak. A szaloncukrok felaggatása leginkább Magyarországon vált hagyománnyá a bevándorló német cukrászmesterek miatt.

Az 1848/49-es szabadságharc idejére már annyira elterjedt az otthoni faállítással egybekötött ünneplés, hogy a Pest-Budára bevonuló Windischgrätz azzal fenyegette a város lakóit, ha ellenállnak az osztrák csapatoknak, „fölgyújtja a karácsonyfákat Pesten”. Ebben a korszakban vált világszerte népszerűvé a Csendes éj című dal is

Charles Dickens 1843-ban alkotta meg Karácsonyi ének című művét, ami a karácsony vallásosságát még inkább egybevonta a közös, családi ünnepléssel, a szeretet és az adakozás fontosságával. Ebenezer Scrooge és a karácsony szellemei pedig beírták magukat a legemlékezetesebb irodalmi karakterek közé – mára már szinte folklorizálódtak.

Forrás: Wikipédia

Az első világháborúban karácsonykor a harcoló felek ideiglenes fegyverszünetet kötöttek; egyes szakaszokon a senki földjén ünnepeltek, beszélgettek, emléktárgyakat cseréltek, máshol közösen temették halottaikat, énekeltek, esetleg barátságos futballmérkőzést tartottak. Sajnos ez az 1914 utáni éveket követően egyre kevésbé volt jellemző; sok tiszt, parancsnok úgy látta ezt a közös karácsonyozást, mint az „ellenséggel való barátkozást”. A második világháborúra ki is halt ez a hagyomány.

A szocializmus idején a pártvezetés keleti blokk szerte megpróbálta háttérbe szorítani a karácsony vallásos vonalát. Jézuska helyett Télapó, karácsony helyett fenyőünnep. Ekkor került előtérbe az ajándékozás; ez pedig a rendszerváltás után is folytatódott, ahogy egyre több márka és cég kezdett karácsonyi marketingkampányba. Coca Cola Mikulás, karácsonyi akciók, óriási fenyő- és díszválaszték; így jutunk el napjainkig. Kicsit kommersz, kicsit rohanós, kapkodós, de mégiscsak a mi meghitt, közös, hosszú évszázadokat megélt ünnepünk.

Írta: Molnár Eszter

FORRÁSOK:

https://kultura.hu/karacsony-tortenete/

https://en.wikipedia.org/wiki/Christmas

https://rubicon.hu/hu/kalendarium/1914-december-25-karacsony-fronton

https://ujkor.hu/content/karacsonyi-es-ujevi-szokasok-19-szazadi-magyarorszagon

Aki látott valaha vadászó házimacskát, és szorult belé némi empátia, biztosan elképzelte már, milyen lehet mindezt védtelen prédaként átélni. Ha pedig belegondolt, mit érez egy egérke a hozzá képest óriási, hegyes karmai és fogai mellett ördögi ügyességgel is megáldott ragadozó fogságában, biztosan nem nyugtatja meg az Izlandon karácsonykor körbejáró rettenetes Yule-macska legendája.

Arról ugyan megoszlanak a vélemények, hogy pontosan mekkora is az izlandi néphagyomány szőrös ünnepi réme – egyes források szerint helyzettől függően változtathatja is a méretét –, bizonyosak lehetünk, hogy a szomszéd Mircihez és az emberhez képest is hatalmas jószágról van szó. Bár története ennél jóval régebben terjedt szájról szájra, a Yule-macskát (izlandi nyelven: Jólakötturinn) írásban először a XIX. században említették – egy legendákat és meséket összegyűjtő kötetben–, és már ott is egyértelművé tették: ez a „cicus” mindenkit könyörtelenül elfogyaszt, aki nem kapott karácsonyra új ruhát.

Ez első hallásra igazságtalanul hangzik, hiszen azt sugallja, az óriásmacska kifejezetten a szegény emberekre utazik, a dolog azonban nem ilyen egyszerű. Mivel Izlandon a gyapjútermelés kritikus fontosságú volt a kegyetlen tél átvészelésében, a lakosok keményen dolgoztak azért, hogy megfelelő mennyiségű anyag álljon rendelkezésre. A jó munkát végző parasztokat új ruhákkal jutalmazták uraik, a gazdagok pedig gyakran jótékonykodtak is, hogy a rászorulók se maradjanak téli öltözék nélkül.

Jólakötturinn-szobor Reykjavíkban

Forrás: Wikipédia/Christine Rondeau

Mivel a ruha elsősorban a kitartó és eredményes munkáért járt, ha valaki nem jutott hozzá, azt a Yule-macska lustának könyvelte el, és megbüntette. Gyerekek esetében – akik idővel a macska elsődleges célpontjaivá váltak – az ajándék hiánya azt jelentette, hogy rosszak voltak, őket tehát ezért falta fel a szörny. (Aki egy szelídebb verzió szerint csak a kiszemeltek karácsonyi ételeit fogyasztotta el.) A legenda idővel hozzáidomult a modern karácsony szelleméhez, ezért ma már nemcsak időszakos szobrok állításával és mókás szuvenírek árusításával emlékeznek meg róla, de arra is használják, hogy az embereket adakozásra buzdítsák. Ha ugyanis minden szegény család elég ruhát kap karácsonyra, senkinek sem kell félnie, hogy darabokra tépik.

Akinek felkeltette érdeklődését e kicsit sem kedves karácsonyi macsek alakja, az interneten számos forrásból tájékozódhat róla. Magyarul többek között a Telexen jelent meg egy hosszabb cikk a témában, de angol nyelven is számos remek összefoglaló anyagot találhatunk. (Például itt.) Aki pedig szellemes és aranyos formában ismerkedne a Yule-macskával, megnézheti a Draw The Life TikTak csatorna videóját.

Forrás: IMDB

A Youtube azonban néhány sötétebb hangulatú kisfilmet is rejt, amelyekben legtöbbször egy egyedülálló édesanya küzd azért, hogy gyermekeit megvédje a rájuk vadászó szörnytől. A Yule Cat című, Albin Glassel rendezésében készült, mindössze négyperces horror egy pillanatra még a Jurassic Parkot is megidézi, amikor a gigantikus macska nem kevésbé gigantikus világító szeme megjelenik a rémült család ablakában. Aki pedig fadíszítés közben tökéletes izlandi hangulatra vágyik, mindenképpen indítsa el a Yule-macskáról szóló Björk-dalt, és csendben adjon hálát, amiért itthon nem kell tőle félnie.

Írta: Frei Gabriella

A karácsony közeledtével már mindannyian beélesítettük kedvenc ünnepi zenéinket: Jingle Bells, Last Christmas, Fehér karácsony (szurkolva, hogy idén végre az legyen), szól a Sinatra vagy éppen a TheVR Jani-féle feldolgozás. A Csendes éj pedig egy olyan klasszikus, amelyet a világon mindenhol ismernek, több mint háromszáz nyelvre fordították le, generációk nőttek fel rajta Nem is gondolná az ember, hogy már kétszáz éves is elmúlt.

A mű 1816-ban, a véres napóleoni háborúk után íródott Oberndorfban, egy osztrák faluban. Az ottani tiszteletest, Josep Mohrt a legenda szerint megihlette a háború sújtotta, mégis csendes és békés vidék; tollat ragadott és verset írt. A bemutatására azonban csak 1818-ban került sor, egy váratlan probléma miatt.

A karácsonyi mise előkészületei alatt kiderült, hogy nem működik a templomi orgona – a források itt megoszlanak, egyikben a közeli folyó áradása, másikban a templomban lakó egerek rongálták meg. A tiszteletes nem akart zene nélküli karácsonyi misét – ezért is vette elő a fiókból régi versét. A kórusvezetőt, Franz Xaver Grubert kérte meg, hogy komponáljon a vershez dallamot, egy, az egyházi zenétől akkor még igen távol álló hangszerre – gitárra.

Franz Xaver Gruber (forrás: Wikipédia)

A Csendes éj nagy sikert aratott; a helyiek pedig megőrizték, mondhatni, a „falu névjegyévé tették” a dalt, karácsonyról karácsonyra újra és újra elénekelve azt. Az obendorfi templom orgonakészítőjének egyik látogatásakor annyira megtetszett, hogy lemásolta a kottákat, és hazavitte magával szülőfalujába. Innen jutott el a szerzemény utazó zenészekhez, akik felvették repertoárjukba a dalt, és egész Európában, sőt az egész világon elterjesztették útjaik során.

Jártak az orosz cárnál és a porosz király udvarában, de még Amerikába is eljutottak. Nem meglepő, hogy az első világháború karácsonyi tűzszünetekor is ez az ének csendült fel a katonák között, hiszen mindenki ismerte a saját anyanyelvén.

A Csendes éj több mint két évszázada része a meghitt karácsony estéknek, legyen az bárhol a világon – 2011-ben pedig az UNESCO szellemi kulturális örökségeinek listájára is felkerült.

Írta: Molnár Eszter

FORRÁSOK:

https://www.noklapja.hu/advent/2023/12/07/karacsonyi-dal-csendes-ej-tortenete/

https://www.wrti.org/arts-desk/2020-12-19/the-story-behind-the-beloved-christmas-carol-silent-night

Ma a karácsony a fény, a család és a meghittség ünnepeként él a köztudatban. A XXI. században azonban egészen másképp tekintettek erre az időszakra: a viktoriánus Angliában karácsony estéjén kísértettörténeteket meséltek.

Forrás: Wikipédia

A kandalló körül összegyűlt családok nemcsak ajándékokat bontottak, hanem borzongató történeteket is, amelyek a sötétség, a halál és a természetfeletti jelenlét gondolatát hozták közel az ünnephez. Charles Dickens Karácsonyi ének című műve máig őrzi ennek a hagyománynak egy megszelídített változatát, ám mellette számos, mára elfeledett szerző formálta a karácsonyi kísértettörténetek világát.

J. H. Riddell atmoszferikus, társadalmi problémákat is érintő „ghost storykat” írt, Margaret Oliphant erkölcsi kérdéseket állított középpontba, míg M. R. James a modern kísértethorror alapjait rakta le: történeteit rendszeresen karácsonyra szánta, felolvasásra.

A korszak újságjai és magazinjai karácsonyi különszámokban közöltek rövid rémtörténeteket, amelyek gyakran hideglelős, mégis ünnepi hangulatot árasztottak. Ide tartoznak Arthur Conan Doyle kevéssé ismert kísértetmeséi, M. R. James groteszk novellái, valamint a ma már meghökkentőnek ható, rémisztően humoros viktoriánus karácsonyi képeslapok is.

A 20. század során a karácsony egyre idealizáltabbá vált, a borzongás kiszorult az ünnepi narratívából. Pedig a szellemtörténetek szervesen kapcsolódtak a téli sötétséghez és ahhoz az ősi gondolathoz, hogy a fény csak a sötétségen keresztül nyer értelmet. A karácsonyi szellemtörténetek újrafelfedezése ezért nem ellentmond az ünnep szellemének, hanem annak mélyebb rétegeit tárja fel.

Írta: Pus József

FORRÁSOK:

Tara Moore: Victorian Christmas in Print

British Library - viktoriánus karácsonyi képeslap- és folyóirat-archívum

National Trust (UK) – viktoriánus ünnepi szokások dokumentációja

A karácsony hagyományosan a család, a fények, az otthon melege és a közös étkezések ünnepe. Ám léteznek olyan helyek a Földön – vagy éppen azon kívül –, ahol az emberek ezt az időszakot teljes elszigeteltségben töltik. Kutatók a bolygó legdélibb pontján, a tenger mélyén dolgozó legénységek, vagy éppen az űrhajósok a világűrben mind ugyanazzal a kérdéssel szembesülnek: hogyan teremtsenek ünnepi hangulatot ott, ahol a megszokott keretek hiányoznak? A válasz hol meghatóan egyszerű, hol meglepően kreatív, de minden esetben rávilágít arra, hogy a karácsony valódi ereje az emberi kapcsolatokban rejlik.

Karácsony az Antarktiszon, ahol a hó örök, de az ünnep egyszeri

Az Antarktiszon dolgozó kutatók különleges körülmények között ünnepelnek. A legtöbb kutatóállomáson nyáron is fagypont alatt marad a hőmérséklet, a karácsony pedig fényárban úszó, végtelen nappalra esik, hiszen a déli kontinensen ilyenkor nem megy le a nap.

Az ünnep sajátosságai közé tartozik a közös lakoma, amelyet az állomás szakácsai (ha vannak), vagy maguk a kutatók készítenek el. A menü sokszor meglepően ünnepélyes: sült hús, házi kenyér és desszert, amit csak készleteik megengednek. A vacsorát megelőzi a díszítés saját kezűleg, sok helyen újrahasznosított anyagokból készített dekorációkkal, mint például az alumíniumdobozból vágott csillagok, a kifestett kartondíszek és a „sufni tuning karácsonyfa”. Mindezeket a közösségi programok foglalják keretbe: viktoriánus társasjátékok, filmnézés, zenélés vagy éppen közös kutatóállomás-túrák. A humor kiemelt szerepet kap; gyakoriak az ajándékok helyetti „bájos marhaságok”, a saját készítésű mémek, rajzok, tréfás rekvizitumok.

A magány ellenére minden állomáson kialakul egyfajta meghitt közösségi érzés, ahogy ezt egy kutató frappánsan meg is fogalmazta: „Az Antarktiszon néha előbb találod meg a karácsony értelmét, mint otthon a sürgés-forgásban.”

Karácsony a tenger mélyén: amikor az ünnep vas- és vízzár alá kerül

A tengeralattjárók legénysége gyakran hónapokig nem látja a napot. A vasfalak közé szorítva, sűrített levegőben, hangszigetelt kabinokban dolgoznak, mégis minden évben megpróbálják személyessé tenni a karácsonyukat.

A helyhiány miatt miniatűr díszítésekkel készülnek: a papírból hajtogatott fák, a fényfüzérre emlékeztető LED-csíkok és a fémfalakra helyezett mágneses díszek már védjegyeivé váltak a víz alatti ünneplésnek. A titkos „kabinos” ajándékozáshoz sorshúzással döntik el, ki kit lep meg. Az ajándékok gyakran praktikusak (füldugó, kis csokoládé, vicces rajz), de érzelmileg annál fontosabbak. A napot közös vacsora zárja, ha az ellátmány engedi, különleges menüvel. A beszámolók szerint ilyenkor a tér is „tágasabbnak”, érződik, még akkor is, ha fizikailag mindenki ugyanott van.

Ünnep a Föld határain túl

Az űrhajósok karácsonya talán a legkülönlegesebb mind közül. Az Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, 408 kilométerrel a Föld felett, a karácsony fogalma szó szerinti értelmet kap: az ünnep univerzálissá válik.

Az űrbéli karácsony elengedhetetlen része az úszó dekortárgyak, például apró karácsonyfák és játékdíszek elhelyezése a kabinokban, olykor rögzítve vagy mágneselve. Ezután – a konzervorientált menü „aperitifjeként” – fotózás következik: a karácsonyi kiegészítőt (sapka, csengő) viselő űrhajósok képeket küldenek magukról a Földre. A NASA és más űrügynökségek gyakran hagyományos ünnepi fogásokat is felküldenek, űrkompatibilis csomagolásban. Desszertként a „kapcsolat a Földdel” ceremóniája szolgál: az űrhajósok hosszabb videóhívást fogadhatnak otthonról, amely sokuk számára a legmeghatóbb pillanat mind közül.

Az űrbéli karácsony a tradíciók mellett arról a furcsán egyszerű tényről is szól, hogy az emberek bárhol képesek ünneppé formálni egy pillanatot. A legénység számára ez az időszak arra is alkalmat ad, hogy egy pillanatra lelassuljanak egy helyen, ahol az idő és a tér folyamatos nyomást jelent.

Írta: Pus József

FORRÁSOK:

Australian Antarctic Division – Christmas on the Ice

BBC Future – “How submariners celebrate holidays underwater”

SA (European Space Agency) – Astronaut diaries

Smithsonian Magazine – Holidays in unusual places

Luca napjához, vagyis december 13-hoz rengeteg hiedelem és népszokás kötődik, igaz, a legtöbb helyen már csak szimbolikus formában van jelen. Ilyen például a Luca-napi búzaültetés is, amelyhez különböző jelentések társulnak – egyszerre kötődik a magyar és közép-európai hiedelemvilághoz, de termékenységi és keresztény szimbólum is.

Fotó: Pixabay

A néphagyomány szerint több oka is van annak, amiért Luca napján búzát ültetnek. December 13. közel esik a téli napfordulóhoz, az év legsötétebb időszakához és leghosszabb éjszakájához. A varázslatokban és különböző jóslásokban mélyen hívő emberek különösen fontosnak gondolták ezt az időszakot, a hosszabbodó nappalok egy új kezdet ígéretét is hozták.

Maga a búza mint növény választása sem véletlen: évszázadokon keresztül az egyik legfontosabb gabonafélének számított, amely biztosította a családok megélhetését. Ilyenformán a búza egyben termékenységjelképpé is vált, a zölden kihajtó növény a jó termés, bőség és egészség szimbóluma volt.

Vallási szempontból is jelentős a búza, hiszen Krisztus szimbólumaként a karácsonyhoz is kapcsolódik.

A gondosan ápolt búza növekedése a népszokás szerint számos dolgot megmutatott. Amennyiben karácsonyig szép, sűrű és zöld lett, az jó évet, egészséget és bőséget jelentett, míg a gyenge vagy sárgás gabona nehezebb esztendőt ígért.

Ahogyan minden hagyománynak, a búza ültetésének is megvolt a maga szertartása. Leggyakrabban cseréptálba, fakorsóba, bögrébe vagy lapos tálba vetették, a lényeg, hogy „tiszta” edény legyen – vagyis olyan, amelyhez nem kapcsolódnak negatív dolgok (például betegség, halál vagy baj). Tájegységenként változott, de valahol arra is figyeltek, hogy csendben vegyék elő a tálat, ne haraggal ültessék a búzát, vagy hogy kezet mossanak előtte.

Lehetőség szerint kerti földet használtak, néha homokkal keverve, de nem tömörítették, hogy a búza könnyen kihajtson. A szemeket sűrűn szórták a föld tetejére, majd vékony réteggel takarták be. Mértékletesen locsolták, csak kevés vízzel, hogy ne ázzon el.

Hogy jól megfigyelhessék, általában az ablakpárkányon vagy az asztalon helyezték el, világos, meleg helyen. Fontos információnak tekintették, hogy milyen gyorsan hajt ki, mennyire sűrű és egyenes, valamint milyen a színe. A kihajtott gabonát karácsony után nem dobták ki, sőt ahol lehetett, hasznosították: megetették az állatokkal, a tavaszi vetőmag közé keverték, vagy a kútba dobták a jó termés reményében. A kidobás tiszteletlenségnek számított.

A halloween napjaink egyik legnépszerűbb, mégis legtöbbször félreértett ünnepe. A töklámpások, jelmezek, édességgyűjtés és ijesztő díszítések mögött ez a több mint kétezer éves hagyomány a kelta hitvilág, a keresztény naptár és az amerikai popkultúra találkozásának köszönhetően formálódott azzá az ünneppé, amelyet manapság ismerünk. Története jól mutatja, miként képesek a különböző kultúrák egymásra hatni és új szokásokat teremteni.

Eredet: A samhain ünnepe

A halloween gyökerei az ősi kelta samhain (ejtsd: „szau-in”) ünnepig nyúlnak vissza, amelyet október 31-én tartottak, és a nyár végét, illetve a sötétebb évszak kezdetét jelezte. A kelták hittek abban, hogy ezen az éjszakán a világok közötti határ elvékonyodik, és a holtak szellemei visszatérhetnek a földre. Az emberek tüzeket gyújtottak, áldozatokat mutattak be és maszkokat viseltek, hogy megvédjék magukat a kóbor lelkektől. A samhain tehát egyszerre volt természetünnep, emlékezés és védekezés a természetfelettivel szemben.

A kereszténység hatása és a „halloween” szó eredete

A VIII. században az egyház bevezette a mindenszentek napját (All Saints’ Day) november 1-jén, hogy a pogány szertartásokat fokozatosan keresztény tartalommal váltsák fel. Az előestét „All Hallows’ Eve”-nek nevezték, amelyből az idők során alakult ki a ma ismert halloween kifejezés.

Így az ünnep fokozatosan elvesztette vallási jelentőségét, és népi hagyományként maradt fenn, főként az ír és skót területeken.

Egyes véleményvezérek és konzervatív tartalomkészítők szerint mindez egy alapos agymosó terv része, hogy az embereket a sötétség és a gonoszság felé taszítsák. Indoklásuk szerint a „halloween” szó nagyon hasonlít hangzásában a „Hell Will Win”-re, ami magyarul annyit tesz, hogy „A Pokol fog győzedelmeskedni”. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek az összeesküvés-elméletek, bár érdekesek és fantáziadúsak lehetnek egyes esetekben, éppen annyira károsak is, rengeteg félreértésnek szolgáltatva táptalajt.

Tradicionális ír lámpás (Fotó: Wikipédia)

Az amerikai átalakulás

A XIX. században milliók vándoroltak ki Írországból és Skóciából az Egyesült Államokba, magukkal hozva a halloween hagyományait is. Az új világban az ünnep fokozatosan világi, közösségi eseménnyé vált.

A gyerekek „trick or treat” (csíny vagy édesség) játéka, a töklámpások (Jack O’Lantern) faragása, valamint a jelmezbálok mind amerikai újítások, amelyek a XX. század közepére meghatározó jellemzőivé váltak ennek az eseménynek.

A modern halloween így egyre inkább az örömről, közösségről és szórakozásról szólt, a félelem és a halál pedig mindezek kellékévé silányult.

A szokások és jelképek

A halloween legismertebb jelképe a töklámpás, amely egy ír népmese hőséről, Fukar Jackről kapta a nevét. A történet szerint Jack az ördögöt is rászedte, de halála után sem a mennybe, sem a pokolba nem juthatott, ezért egy parázsdarabot kapott, amelyet kivájt répában, majd később tökben hordozott.

A jelmezek viselése az ősi kelta maszkhagyomány folytatása, míg az édességgyűjtés a középkori „soul cakes” (léleklepény) szokásából ered, amikor gyerekek és szegények imádságokat ajánlottak fel a halottakért cserébe.

Halloweeni tökvásár (Fotó: Raysonho/Wikipédia)

A halloween napjainkban

Ma a halloween világszerte ismert kulturális esemény, amely főként az Egyesült Államokból terjedt el a filmek, sorozatok és a közösségi média hatására. Európában és Magyarországon is egyre népszerűbb, főleg a fiatalok körében: jelmezes bulik, díszítések és tematikus programok jellemzik.

Ugyanakkor megmaradtak a halottakra való emlékezés ősi gyökerei is, hiszen október 31. és november 2. között több országban – például Mexikóban a Día de los Muertos és Magyarországon a mindenszentek és halottak napja idején – az elhunytak tiszteletét is középpontba állítják.

Tehát a halloween története az emberiség egyik legizgalmasabb kulturális metamorfózisa: az ősi kelta szertartásból a modern, globális ünnepig vezetett az út. Bár ma már inkább a szórakozásról, jelmezekről és édességről szól, mélyen gyökerezik abban az emberi vágyban, hogy kapcsolatot teremtsünk a láthatatlan világgal, miközben együtt ünnepeljük a fényt a sötétség felett.

Források:

Nicholas Rogers: Halloween: From Pagan Ritual to Party Night

Jack Santino: The Halloween Encyclopedia

Írta: Pus József

Néhány éve írtunk a karácsonyi kísértettörténet-mesélés viktoriánus kori szokásáról, de akkor még nem létezett magyar nyelvű kiadvány ebben a témában. Idén azonban a Byblos Könyvek jóvoltából megjelent egy szépen illusztrált kötet, benne tíz klasszikus szellemsztorival. Ebből ajánlunk most hármat azoknak, akik a fa alatt is szívesen borzonganak, de már unják a mikulásos horrorfilmeket.

A Viktoriánus kísértethistóriák izgalmas borítóját – ahogyan tartalmát is – bizonyára a külföldön már sorozattá bővült Valancourt Book of Victorian Christmas Ghost Stories ihlette, és a fekete karácsonyfából előröppenő szellemek nem is lehetnének hívogatóbbak a műfaj kedvelőinek. Őket érheti egy kisebb csalódás, amikor a könyvbe belelapozva azonnal három jól ismert Edgar Allan Poe-novellára lelnek, de a ritkább darabok talán őket is kiengesztelik.

Utóbbiakra példa Charles Dickens Alkonyatkor felolvasandó történet című írása, amely öt idegen társalgását idézi fel, akik éppen arról vitatkoznak, vajon a természetfelettinek tudhatóak-e be azok a furcsa események, amelyeknek tanúi voltak. Az őket hallgató elbeszélőt mindenesetre megrémítik a baljós álomban, majd a valóságban felbukkanó titokzatos férfiről, és az ikertestvérét meglátogató szellemről szóló beszámolók, miközben ránk hagyja, hitelt adunk-e az olvasottaknak. (Hiszen ő is csak másoktól hallott róluk…)

Algernon Blackwood egy ügyvéd titkárának éjjeli rémületét tárja elénk A zsákban, egy kegyetlen gyilkos felmentését kísérő erkölcsi aggályokkal fűszerezve. A titkár éppen karácsonyi vakációra készül, hogy a borongós Londont maga mögött hagyva, napsütésben síeljen és korcsolyázzon önfeledten, amikor az utazáshoz kölcsönkapott zsák szokatlanul kezd viselkedni. Ha ez nem volna elég, nyugtalanító zajokat tapasztal a viharos éjszakában, és reméli, hogy csak a képzelete játszik vele. De vajon ebben a kötetben szerepelne a novella, ha így lenne?

A Túlvilági mosoly meglepően szép és megható végkifejlettel örvendeztet meg, pedig F. Marion Crawford négy részre tagolt elbeszélése látszólag semmi jóval nem kecsegtet. Akad benne egy saját fiának szándékosan ártani akaró apa, groteszk családi átok részeként életre kelő, fej nélküli ős, ablak előtt lebegő kísértetasszony és egy rettenetes mosoly, amely mindenkit megfertőz maga körül. (Száztíz évvel a Mosolyogj! című horror előtt járunk.) Mindezek a rémségek egy ifjú szerelmespár jövőjét teszik kockára, akiknek végig szívből drukkolhatunk.

Írta: Frei Gabriella

Egy Keira Knightley főszereplésével készült karácsonyi film minden bizonnyal garancia a romantikára, humorra és az azonnal átmelegedő nézői szívekre…gondolhatná, aki nem látta még a 2021-es, Csendes éj című alkotást. Camille Griffin rendező ugyanis valami egészen másra vállalkozott.

Világvégét várni soha nem népünnepély, ha pedig a Föld utolsó napja éppen december 24-ére esik, az végképp megöli a bulit. Na, meg persze mindenki mást is. A Csendes éj együtt „ünneplő” baráti társasága próbálja viszonylag kellemesen tölteni életük utolsó szentestéjét, miközben szinte belefulladnak a kínos mosolyokba.

Karácsonykor amúgy is sokan hajlamosak a melankóliára, hiszen ismét eltelt egy év, és lehet, hogy megint nincs ott a fa alatt, amire a legjobban vágytak. (Felnőttek esetében ez általában valami olyan dolog, amit nem lehet becsomagolni.) És ha már melankóliánál tartunk, nem nehéz észrevenni a párhuzamokat Lars Von Trier azonos című filmjével, hiszen ami nála az esküvő, az Griffinnél a karácsony. A sötétség rátelepszik minden vidámnak tűnő pillanatra, és ezúttal már nemcsak azért, mert idén nem váltak valóra az álmaink, hanem mert már biztosan soha nem is fognak.

Van-e értelme ilyen esetben fát állítani, kitakarítani, stresszelni a menün? Vagy társadalmi kérdéseket firtatni, a kormányt szidni, régi sérelmeket felemlegetni, mint egy átlagosan rosszul sikerült ünnepi vacsorán? Vagy jobb választás egyszerűen leinni magunkat, ahogyan az alkoholista Alex (Kirby Howell-Baptiste) teszi?

Legszívesebben talán mindenki utóbbi mellett döntene a Nell (Keira Knightley) és Simon (Matthew Goode) villájában összegyűlt társaságban, ha nem lennének velük gyerekek is, akik számára mégiscsak valamennyire meghitté kellene tenni a karácsonyt. Akiknek fontos, hogy hideg legyen a kóla, amivel – a közeledő mérgesgázfelhő okozta kínhalált elkerülendő – beveszik az eutanáziatablettát, és legyen datolyapuding az asztalon. De persze köztük is akad, aki kellemetlen kérdéseket tesz fel, és nem engedi, hogy a felnőttek elfeledkezzenek arról, mi vár rájuk, és milyen világot hagynak maguk mögött.

Az Apple kínálatában elérhető Csendes éjben a tragikus alaphelyzet ellenére akad néhány hangulatos momentum, amelyekhez sokat hozzátesznek a jól összeválogatott zenék is. A csillagszórós jelenet közben például el lehet hinni, hogy a körülményekhez képest minden rendben lesz. Miközben pedig a szereplőkkel együtt kicsit megkönnyebbülünk, hálát adunk, hogy még van esélyünk hasonló pillanatokat teremteni.

Írta: Frei Gabriella

Évek óta velünk van a Reszkessetek, betörők! és az Igazából szerelem, valamelyik tévécsatornán mindig lesben áll a Die Hard is, de az egyik legkarácsonyibb karácsonyi film(sorozat) mégiscsak az Abigél. Annak ellenére, hogy csupán a harmadik epizódban van ünnepi jelenet. Mi lehet akkor a titok, aminek köszönhetően mégis ilyenkor a legjobb újranézni?

Minden bizonnyal a belőle áradó, mindenkit magába szippantó hangulat, amellyel talán csak egy gyerekkori fehér karácsony emléke vetekedhet. De amíg az az emlék talán igaz sem volt, az 1977-ben bemutaott Abigél ma is valódi és élő.

Idén a Duna Televízió vetíti a Szabó Magda regényéből (és forgatókönyvéből) készült négyrészes filmsorozatot, főszerepben Ginával (Szerencsi Éva), a pesti gimnazistával, akit apja akarata ellenére, és érdemi magyarázat nélkül szakít ki biztonságos környezetéből, és írat be egy katonásan szigorú, református bentlakásos iskolába. Ott pedig nemcsak a szokatlan és kellemetlen közeg jelent számára rejtélyt, de a kertben álló szobor is, amely néha teljesíti a hozzá forduló diákok kéréseit.

A II. világháború idején játszódó történet a tragikus háttér és a szereplők cipelte jelentős érzelmi terhek ellenére az első perctől az utolsóig könnyed marad. Szinte hihetetlen, hogyan sikerülhet ez neki, hiszen a háború fenyegetése mellett a rideg Matula Gimnázium igazságtalanságai, Gina kiközösítése (amit ma már egyértelműen bullyingnak neveznénk) és egyéni tragédiája is sötétre rajzolhatná a képet. Erről azonban szó sincs, helyette végig valami ritkán tapasztalt, kellemes melegséget érzünk.

Mindebben komoly szerepe van a humornak, amely védőburokként borítja be a Matula egyedi univerzumát. Amikor Ginával és osztálytársaival együtt nevetünk, újra középiskolásnak érezhetjük magunkat, a felnőttek között zajló szellemes, néha abszurd párbeszédek pedig az érettebb énünket szórakoztatják. A szeretnivaló és egyedi karakterek, a hozzájuk tartozó zseniális színészi alakításokkal pedig tovább fokozzák a biztonság érzését.

Az Abigélen meghatódni sem nehéz. Erre éppen az egyetlen karácsonyi jelenet a példa, amelyben egy szegényesen díszített fenyő körül ünnepelnek a Matula legmagányosabb lakói. Mégis olyan családias és tapinthatóan szeretetteljes az egész, hogy egy pillanatra elhisszük: ez az egyik legszebb karácsonyfa a világon.

„Aki itt sem érzi jól magát, az megérdemli, hogy szenvedjen”, mondja Torma Gedeon igazgató (Básti Lajos), aki úgy nyeri el a sorozat egyik legjópofább és legbájosabb figurájának címét, hogy a tekintetével gyilkolni lehetne. Miközben jót mulatunk azon, hogy ezzel a mondattal saját iskolájára utal, azon kapjuk magunkat, igazat adunk neki. Hiszen négy epizód erejéig mi is beköltözünk a Matulába, és bizony remekül érezzük magunkat. És persze otthonosan. Akárcsak egy jól sikerült karácsonyon.

Írta: Frei Gabriella

Meghitt hangulatú videóklipet készített a Thália Színház a teljes társulat szereplésével és közreműködésével. A színművészek közös munkájának végeredményét mind a Szent István téri, mind a Vörösmarty téri karácsonyi vásár képernyőin láthatja a közönség az adventi időszakban.

A klip elkészítése során a meghittség és a vidámság dominált, ami Rakonczai Viktor zenei vezető, valamint Bársony Bence és csapata professzionális munkájának köszönhető. Rakonczai Viktor zenei irányítása alatt a dal felvételei során sikerült megteremteni azt a különleges atmoszférát, amely a karácsony szellemét idézi. Bársony Bence és csapata pedig olyan vizuális világot alkotott, amely tökéletesen kiegészíti a zenei élményt, és magával ragadja a nézőket. A produkció elkészítése során a színház célja az volt, hogy a karácsony üzenetét – a szeretetet, az összetartozást és a közös élmények fontosságát – közvetítse a közönség felé. A klip és az élő előadás sikere azt mutatja, hogy ez az üzenet eljutott a nézőkhöz, és maradandó élményt nyújtott számukra.

A Thália Színház karácsonyi klipjét a közösségi média felületek mellett az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas képernyőin láthatta először a közönség; a színház ezzel a különleges ajándékkal kívánt hozzájárulni a karácsonyi készülődés meghitt pillanataihoz. A klip levetítését követően a közönség tagjai elragadtatással nyilatkoztak az élményről. Egyikük így fogalmazott: „Ez a klip tökéletesen megragadta a karácsony lényegét. A képi világ és a művészek harmóniája igazán megható volt.” Egy másik néző hozzátette: „A színészek energiája és a történet előadása felejthetetlen élményt nyújtott.”

A Thália Színház hivatalos honlapján is elérhetővé tette a karácsonyi klipet, így bárki bármikor megtekintheti azt, és átélheti az ünnepi hangulatot. A teátrum ezzel a különleges karácsonyi klippel kíván békés, boldog ünnepeket minden kedves nézőjének és támogatójának.

A videoklip:

Fotó: Kállai-Tóth Anett

Minden szatiritkus humorral, metsző társadalomkritikával és lehangoló világképpel operáló rajzfilmsorozatot utolér egyszer a végzet, egy olyan karácsonyi epizód képében, amelyben a megszokott receptet csipetnyi ünnepi ízzel bolondítják meg. Idén a Szondi utca lakói sem menekülhettek.

A Különös történések a Szondi utcában áprilisban indult el a Youtube-on, azóta pedig sokak életének vált a részévé. Lehetne elemezni hasonlóságait a South Parkkal vagy a Family Guy-jal (a két főhős, Gyula és Beni minden bizonnyal Brian és Stewie Griffin közeli rokona), de nem érdemes, hiszen az aktuális közéleti témák és a karakterek lepattant környezetének karikatúraszerű, mégis hiteles ábrázolása összehasonlíthatatlanul magyarrá teszik.

Forrás: Youtube

Rémes természetű, mégis szerethető szereplői egy Mikulásgyárat népszerűsítő rövid társadalmi célú hirdetés erejéig már belekóstoltak a karácsonyi hangulatba, nemrég azonban elkészült egy teljes, tízperces rész is, amelyben újra tükörbe nézhetünk, miközben egy pillanatra a „Jézuska” is beköszön.Gyula és Beni ezúttal barátjuk, Nyakkendős Macska szülővárosába, Nyakkendősvárra látogatnak, ahol az ünnep egy sokak számára ismerős, erősen lehangoló velejárójával, a vacsoraasztal körül kialakuló értelmetlen politikai vitával szembesülnek.

Velük együtt gondolhatjuk át a hasonló helyzetekben ránk jellemző reakciókat és lehetséges megküzdési módokat, elmerengve a kérdésen: vajon magányosan rosszabb karácsonyozni, vagy olyan családban, ahol az erőltetett együttlét a legrosszabbat hozza ki az emberekből?

Erről a témáról véresen komoly drámák is szólnak, de ha könnyedebb feldolgozásra vágyunk, akkor tökéletes választás Roznár Levente sorozatának új része, amelyben a „Jézuska” mellett a Mikulással, a Szomorú vasárnap mellett pedig a Mennyből az angyallal is találkozhatunk.

Írta: Frei Gabriella

Súgópéldány

Népszerű bejegyzések

Kövess minket Facebookon

Korábbi cikkeink

Címkék