„A színház mégiscsak élőbb a filmnél”

Hirsch Máté és Fodor Orsolya írta színpadra a Túmia mesél című zenés játékot, melyet április elején öt alkalommal tekinthettek meg a nézők a Patyolat/PRÓBAüzemben. A darab alkotóit és egyben rendezőit az előadás létrejöttéről és sajátosságairól, illetve Túmiáról, az egyik fő alakjáról kérdeztük.


Hogyan jött az ötlet, hogy együtt dolgozzatok a darabon?

Fodor Orsolya: Korábban már rendeztünk egy előadást együtt az Eötvös József Gimnáziumban, ahová mindketten jártunk. Akkor egy tőlünk független szöveggel – Stanislaw Lem Kiberiáda című kötetével – dolgoztunk, a Túmia alapjait viszont Máté írta  novellák formájában, tehát eredetileg nem színpadi feldolgozásra szánta őket. Először hat novella volt készen, és akkor találtuk ki, hogy fel lehetne duzzasztani színházi darabbá. A próbák előtt tartottunk a szövegekből egy zenés felolvasóestet is.

A jelenetek viszonylag lazán kapcsolódnak egymáshoz. Ez a különálló novellák miatt alakult így?

Hirsch Máté: Sokszor átírtuk a darabot, hogy az egész koherens legyen. Eredetileg kitaláltunk hat címet a zeneszerzővel, Csernovszky Márkkal, amikhez ő zenedarabokat, én pedig novellákat írtam. Ezekből állt össze a Túmia első hat története.

F. O.: Első olvasáskor számomra nagyon fontosak voltak a novellák címei, hiszen tudtam, hogy Máté és Csernovszky Márk közösen adták őket. Volt funkciójuk, mert Máté és Márk nem beszélte meg előre, hogy mit fognak írni, csak a cím adott nekik támpontot. Ennek ellenére a legtöbb részben meglepően jól illik egymáshoz a szöveg és a zene. 


Milyen inspirációk mentén születtek meg az eredeti novellák?

H. M.: Nagyon régen megvolt Túmia karakterének ötlete, ez már a színpadi verziót megelőző zenés felolvasóesten kiderült, ahol váltogatva hangzott el a hat novella és a hat zenemű. A színpadi adaptáció már nem ezt a szerkesztésmódot követte, íródott hozzá új zenei motívum, de az etűdszerűség megmaradt, ugyanis ez az alapszövegben is fontos. Egy olyan alakot szerettem volna megteremteni, akivel meg lehet fogalmazni egy konkrét dolgot. Csak az volt a baj, hogy ez a figura nagyon nem konkrét, ellenben sok mindent bele akartam sűríteni. Amikor Túmiát először kitaláltam, egy meseregényben szerepelt, ami ténylegesen gyerekeknek szóló, kedves kis történetekből állt. Volt egy kis csengettyűje, mindig az erdőben járkált és mesélt. Később azokat az impulzusokat, amiket kaptam – a kellemetleneket is – beemeltem a karakterbe. Például a hazugságot, ami sokszor felbukkan nála, az önzést, az érdektelenséget és a gyermekiséget. A novellák megírásához az az elhatározás adta a löketet, hogy írjunk hat olyan dolgot, amik nem kapcsolódnak semmihez. Akkor jutott eszembe, hogy Túmiának eljött az ideje.

Túmia karakterét tehát ezek a jellemzők teszik egységessé?

F. O.: Nagyon sokat dolgoztunk rajta, hogy a szereplőkkel együtt fogalmazzuk meg Túmia karakterét. Természetesen voltak olyan adott jellemzők, minthogy Túmia alakváltó, és emberi alakja mellett elvileg állatként, növényként is meg tud jelenni. De a színpadi verzióban személyiségének, nőiségének sokféleségét akartuk megjeleníteni (nagy hangsúlyt fektetve önzőségére), ezért az emberi alak mellett maradtunk.

H. M.: Alaposan átbeszéltünk olyan dolgokat, amik felett könnyen elsiklanánk, ha csak olvasnánk a történetet. Például a nőiességen, hogy Túmia minden egyes megjelenésénél más-más, nem elfogadott női szerepben jelenik meg. De arról is beszéltünk, hogy a darab igazából nemcsak róla szól, hanem egy fiúról is, akinek egyébként nem tudjuk a nevét, csak Túmia hívja mindig Csemetének. 

F. O.: Az eredeti szövegben ez a fiú a narrátor szerepét is betölti, és emiatt el kellett dönteni, hogy az egész egy mese-e, és az ő száján át halljuk, vagy legyen darabszerű. Végül abban egyeztünk meg, hogy Túmia és Csemete kapcsolatát helyezzük középpontba, és ezzel nem  csak azt mutatjuk meg, hogy milyen az, amikor ez a lány mesél egy fiúnak, hanem a viszonyukat, konfliktusaikat is láttatni tudjuk.


Túmia alakváltásaira utal viszont, hogy a szerepét felváltva heten játsszák.

F. O.: Igen, ez azt is kifejezi, hogy nem teljesen egységes a személyisége.

H. M.: Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Túmiát több lánynak kell eljátszania. Azért választottunk végül hetet, mert az meseszám, a hatot kevésnek éreztük volna. A karakter változatosságát a jelmezekkel is próbáltuk megjeleníteni. Alapvetően van egy pipacsruha és egy borostyán fejdísz, ezeket variáltuk át többféle módon. Azt vettük figyelembe, hogy az adott történetben Túmia hogyan viselkedik, milyen helyzeteket teremt. Sokkal több dramaturgiai szerepet kapott végül a jelmez és a díszlet is, mint ahogy előtte terveztük. De ez szerintem nem baj, mert így erős vizualitása lett az előadásnak.

Ha definiálni kellene, milyen lénynek tekinthetjük Túmiát?

H. M.: Az alakja eredetileg egy nimfának indult, vannak róla régi vázlatok, rajzok is. Aztán az egészet elvetettem, mert úgy láttam, hogy ez nagyon kevés. Azt akartam, hogy ne csak egy tünékeny kis valaki legyen, hanem tartalmasabbá váljon a karaktere. A fő tulajdonságai ezek lettek: nőnemű, izgága és önző. A darabból pedig az is kiderül, hogy ő egy gyümölcsből születik, ezért nevezhetjük őt növénynek, bár energiái, mozgékonysága többek ennél. Semmiképp sem csak állat vagy ember. 

F. O.: Túmia alakjának fontos része, hogy alapvetően nőnemű lény, ezt létrejöttével választja, és onnantól meghatározza őt. Az, hogy nem tud fiú lenni az egyetlen korlát a számára, erre többször is utal ő maga is. A darab végén van egy kis csavar ezzel kapcsolatban – Túmia egy kapcsolat megmentéséért még ezt a határt is átlépi.

H. M.: Sok-sok plusz tartalmat is adott az előadásnak, hogy azokra a helyzetekre, amelyekre azt hittük, hogy színpadon nem megjeleníthetőek, végül mindig találtunk megoldást. Sokszor sikerült olyan dolgokat belevinni, amiket leginkább a bűvésztrükkökhöz lehetne hasonlítani.


Ahhoz, hogy egy ilyen összetett karaktert ábrázolni tudjatok, meg kellett találni a jelenetekhez illő embereket. Milyen szempontok alapján választottátok ki a színészeket?

F. O.: Sok pozitív visszajelzést kaptunk a castingot illetően, ami nagyon jó érzés volt. Valójában egyikük sem színházi színész, és kevesen akarnak konkrétan ezzel foglalkozni. Viszont akadnak néhányan, akik mindenképpen színházi vagy filmes irányba szeretnének menni. Az, hogy nem kifejezetten színházi alkotókról van szó nekem is mindig izgalmas, ugyanis egyrészről így kevesebb nyomást érzek, mintha hivatásosokkal dolgoznék, másrészről engem vonz az, ha olyasvalakivel kell dolgoznom, aki még nincs kész. Ettől volt egy drámapedagógiai jellege is a próbáknak.

H. M.: Volt egy-két olyan ember, akikről már jó előre tudtuk, hogy szeretnénk, ha szerepelne benne. Így, amikor elkészültünk, már csupán három-négy ember volt, akiket meg kellett találnunk, ez pedig a mi dolgunkat is megkönnyítette.


Visszatérve a darabra, egyre több előadás – a tiétek is – kapcsol össze különböző művészeti ágakat. Szerintetek miért fontos ez az összművészetiség?

H. M.: Az a probléma, hogy nehéz már pusztán a színházzal lekötni a figyelmet. Nekem akkor teljes a színház, amikor már annyira nem befogadható, hogy egyszerűen muszáj túllépnünk azon, hogy mit látunk, hallunk és gondolunk, ki kell szűrnünk a hasznos dolgokat. Túmia karakterében is nagyon fontos pont, hogy fel kell ismerni a kis hazugságokat, amiket ő belevisz a történeteibe. Egyszerre kell figyelni a vizualitásra, a zenére, a szövegre, azon belül a különböző mesékre. Nem egyszerű követni ezeket a síkokat.

F. O.: Máté szövege, a Túmia mesél talán olvasva a legértékesebb, de világa olyan, hogy mind képileg, mind zeneileg beindítja az ember fantáziáját. És sokan nem várják meg manapság, amíg egy szöveg hatni kezd rájuk, ugyanis nincs türelmük leülni és elolvasni valamit teljes figyelemmel. Egy színpadi forma összművészeti jellege lehetőséget ad a nézőnek, hogy arra a pár órára jelen legyen valamiben. Hátha később az olvasáshoz is kedvet kap.

Készítette: Tuska Borbála
Fotók: You You Xue, Songoro Laura, Koncz János

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts