Súgópéldány

Kevés olyan színház van, mint a Katona József Színház. Műsorának palettája a legszélesebb színskálán mozog, a kamrájukat pedig nem az előadások elrejtésére használják, ellenkezőleg, a kamrában játszott darabok is kapnak akkora reklámot, mint a nagyszínházban játszottak.

Az ember figyelmét az Oszlopos Simeon kapcsán természetesen a címe ragadja meg. Ki az az Oszlopos Simeon? Ő lesz a főszereplő? Milyen ez az Oszlopos Simeon?

Simeon a Biblia szerint aszkéta. Az aszkétaság abban áll, hogy az ember önmegtartóztató, a földi örömökről lemondó életmódot folytat egy magasabb cél elérése érdekében. Simeon is ennek szellemében élt, miután egy hang megszólította. Ezután elszökött otthonról, és egy kolostorba költözött. Három évig egy szűk barlangban lakott testét a barlang falához láncolva. Az „Oszlopos” jelzőt azután kapta, hogy a teljes vezeklés érdekében oszlopot épített magának, ahol hideget és meleget tűrve böjtölt. Az oszlopot egyre magasabbra építette, míg az elérte a 16 méteres magasságot. 47 évet élt, ebből 37-et az oszlopon. Azonban mint az előadásból kiderül, Sarkadi drámájában nem a szent Simeon jelenik meg, hanem a főhős von párhuzamot élete és Simeon élete között.

Ahogy az ember belép a nézőtérre, egyből a díszlettel találkozik. Egy régies házban találjuk magunkat, és valóban, a színpad L alakú elrendezése miatt olyan, mintha mi magunk is ebben a házban lennénk éppen. A néző alaposan szemügyre veheti a hihetetlen precizitással kidolgozott díszletet, barátkozhat a környezettel, lehetősége van egy kicsit ráhangolódni az előadásra, a korszakra.

A darab középpontjában Kis János áll, akit Ötvös András játszik, és hozza borzasztó hitelességgel a lecsúszó művészkaraktert. Nem véletlen a névválasztás, egyfajta tipizálás történik ezáltal. Igen, itt most Kis Jánosról van éppen szó, de ez a személy ugyanúgy lehetne a szomszédja, a rokona, egy tanár, egy utcaseprő, bárki. Egy átlagembert hivatott bemutatni a darab, egy olyan átlagembert, akit félrecsúszott, kisiklott életének terhei egyre jobban nyomnak le.

Kis János festő. Az, hogy milyen festő, hogy jó-e, vagy rossz-e, tehetségtelen, vagy tehetséges-e, az előadás nem mondja ki, talán nem is lényeges. Ennek a festőnek jelenleg iskolai rajztanárként kell dolgoznia, melyet ő nyilván tragikumként él meg, hiszen szerinte saját kvalitásai nem erre predesztinálják. Már az előadás elején megjön a felmondólevele, hiszen nem jár be dolgozni. Fokozatosan látjuk Kis János leépülését mind lelkileg, mind szakmailag, mind pedig magánéletileg, hiszen Mária is otthagyja őt. A Máriát alakító Rezes Judit játéka elképesztően naturalisztikus, és ez a naturalisztikus játék teszi olyan erőssé azokat a jeleneteket, amikor ő is a színpadon van. Tekintetével úgy közölt, ahogy sok színész több oldalas monológokkal sem tud. 

Kis János életéből kihullik az addig állandónak vélt elem, a nő. Egy morális értékeiben felborult világ tárul a szemünk elé. A helyzetet bonyolítja a házvezetőnőt alakító Szirtes Ági, azaz Vinczéné, aki szintén konfliktusforrás Kis életében. Vinczéné karakterében az unatkozó vénasszonyt fedezhetjük fel, akinek egyetlen örömforrása a lakókkal való kitolás, és a folyamatos ármánykodás. Ennek a visszájára fordult szituációnak a jellemző megoldása az alkoholba menekülés, és a folyamatos részegség, amely elfeledteti velünk sivár léthelyzetünket. Az, hogy Kis János saját és Simeon élete között megállapított párhuzamok mennyire fedik a valóságot, a nézőre van bízva. Véleményem szerint csak a saját magát sajnáló, és sajnáltató ember kétségbeesett megoldáskeresése szólal meg ezeknél a részeknél, mert cselekedni nem képes. A magát aszkétának valló Kis nem saját akaratból vállalja ezt az életformát, mint Simeon, akit egy fentebb eszme vezérel. Kis egyetlen célja a létfenntartás, az általa élt élet nem egy választott, hanem egy kényszerből kialakult helyzet. Ő az aszkétaságba menekül, míg Simeonnál ez nem egy menekülés, sokkal inkább egyfajta rátalálás. Nem tagadja meg magától a testi örömöket, sőt ez számára az igazi hajtóerő. Miután eladósodott, ki kellett adnia a lakás egyik szobáját egy házaspárnak. 

A házaspár női tagját, Zsuzsit, már első este elcsábítja. Egy kis ideig úgy tűnik, a Zsuzsival való kapcsolata ki tudná rántani a lélektelen élet vákuumából, azonban a pénz, a materiális javak eltiporják a szellemit. Kis „eladja” a házban lakó Müller úrnak Zsuzsit egy estére. Kis züllött életének legocsmányabb húzása ez, innentől kezdve sorsa nem lehet más, mint halál.

Az előadás légkörét áthatja a tragikomikus hangulat. Fergetegesebbnél fergetegesebb poénok hangzanak el a színpadon, a néző sírva nevet, de a következő pillanatban átfut rajta, hogy várjunk csak, milyen durva és megrázó dolgon is nevetek én igazából? Az előadás ezen kettőssége, és az 50-es, 60-as évekbeli jelmezek, díszlet hordoz magában egy nagyon erős feszültséget, mely csak Kis János halála után oldódik, akkor sem teljes mértékben. De az ember érez egyfajta megkönnyebbülést (katarzis?), hogy közhelyesen szólva a rossz elnyerte méltó büntetését, azonban nem tekinthetünk tisztán rossz emberként Kisre. Ő igenis egy kiegyensúlyozott, boldog életre vágyik, ennek bizonyítéka a kedves teakínálás reggel mind Máriának, mind pedig Zsuzsinak.

Az „Istenem” szó háromszori elhangzása nagy jelentőséggel bír az előadásban. Mind a három „Istenem” valamilyen olyan esemény után vagy közben hangzik el, amely valamilyen tragikus jövőt, vagy jelent hordoz. Zsuzsi elcsábítása, Müller úr szeretkezése Zsuzsival, majd miután Zsuzsi megölte Kist.

Érdemes megfigyelni, hogy Zsuzsi mennyire központi alakja lesz megjelenése után az előadásnak. Az utolsó „Istenem” Rezes Judit szájából hangzik el, miután körülötte elsötétült minden, majd a rá vetülő reflektor is kialszik. A hatás elképesztő, a néző nem tud tapsolni, csak akkor, amikor a művészek kijönnek meghajolni.

Egy tipikusan „magyaros” előadást láthat az ember, a szó jó értelmében, hiszen darab után az ember egyik szeme sír a tragikum, a másik pedig nevet a zseniálisan kidolgozott humor miatt.

Írta: Hornok Máté

Fotók: Dömölky Dániel, Katona József Színház