„Már nem is a Tartuffe-ök a legveszélyesebbek”

Örkény, Moliére, Bagossy. Ha ez a három szó kerül egymás mellé, abból rossz dolog nem sülhet ki. Az Örkény az ország egyik ha nem a legjobb színháza ma Magyarországon, Jean-Baptiste Poquelin, alias Moliére az egyik ha nem a legzseniálisabb drámaíró a színháztörténetben, Bagossy László pedig a mai magyar rendezők között egy kiemelkedő alak. De tud-e működni ez a három dolog együtt, és ha igen, hogy?

Jelentem, tud. Nem ér minket nagy meglepetés, amikor felmegy a függöny, és egy hófehéren vakító modern nappali díszletét látjuk. Egyből rájön a néző, hogy itt most nem egy klasszikus Tartuffe előadást fogunk látni, bár nem hiszem, hogy sokan erre gondoltak volna. Tehát egy modernizált, új változatát látjuk vissza a színpadon a klasszikus francia drámának.


Ez a hófehér, steril színtér,ez az újgazdag modern nappali erőteljesen egy kongó, üres fehérséget sugároz számunkra, akár egy templom. Azonban ez a templomszerűség megbomlik, hiszen egy hatalmas plazmatévé is a díszlet része (amelynek képe mindig tökéletesen illeszkedik az adott jelenthez), és egy hatalmas Hi-Fi rendszer. Alapvetően az a kettősség köszön vissza a díszletben, amiről szól az előadás. Egyfelől hogy a mély vallásosság nem igényel vagyont, pompát, ezt igazolják a fehér, díszítetlen falak, az egyszerű bútorok, de mégis van egy TV, egy Hi-Fi, amely azért mutatja, hogy itt nem földönfutók laknak. Ebből a kettősségből, ellentétes dolgokból azt érzi az ember, hogy ez a ház nincs belakva, nincs otthonosság, rideg a környezet, csakúgy, mint a család is rideg, feszültséggel teli. Ebben a díszletben első ránézésre kevés lehetőség van. Azonban ezt a kevés lehetőséget maradéktalanul kihasználják a színészek. A függönyt minimum négyféle módon felhasználják, úgy mint például guillotine. A színpad még egy adottságát használták ki, mégpedig a forgó jellegét. Ez egyrészről a luxus jele volt. Aztán az utolsó felvonásban, amikor Tartuffe megszerzi a ház tulajdonjogát, a család lába alól kicsúszik a talaj, mégpedig szó szerint, elindul alattuk a színpad, ők pedig elvesztik az egyensúlyuk.

Moliére-re nem jellemzően, a jelenetek pergő ritmusúak, vannak részek, ahol lelassulnak, ám általában elmondható hogy az előadásnak nagyon jó a dinamikája, és sodorja magával a nézőt. Ennek egyik oka a Parti Nagy Lajos-féle átirat, amely csűri-csavarja a magyar nyelvet, ahogy csak tudja, és elképesztő ritmusosságot ad a párbeszédeknek, és ezáltal a jeleneteknek. Ennek a dinamikus előadásnak egyik fő mozgatórugói a fiatalok. Pálya Pompónia, Kókai Tünde, Dóra Béla, és Patkós Márton, akik most végzősök a Színművészeti Egyetemen, hozzák a fiatalos lendületet, hozzák az egyetemről a realista játszást. Mariane és Valér szerelmes jelenete pátoszoktól mentes szerelmi vívódás. Elmira, a ház asszonya tetőtől talpig húsvér nő. És emellett a realista játék mellett áll a teátrálisabb előadóforma, mint például a Dorinet játszó Kerekes Éva, aki nagyon érzi mikor, hol kell Orgon szavába vágni, hogy a néző sírva nevessen. Tehát a fiatalok realista és a tapasztaltabb színészek teátrálisabb játéka jelenik meg, amely jó elegyet alkot egymással. 

És akkor a tartuffe-i jelleg… Természetesen egy Tartuffe előadás kapcsán sem hagyhatjuk ki azt a szót, hogy ÁLSZENTSÉG, CSALÁS, vagy KÉPMUTATÁS. Tartuffe ebben az előadásban is visszaél Orgon bizalmával, vakságával. És visszaél magával a hittel is, a hit mindent elsöprő erejével. Azonban Tartuffe mellett már az elejétől egy érdekes karakter bukkan fel, Lőrinc. Szinte az összes jelenetben ott van, ahol Tartuffe is a színen van, azonban ritkán szólal meg. Egy fura figura. Erről a fura figuráról kiderül, hogy egy titkosügynök, aki beépült Tartuffe mellé, és megfigyelte őt. Ez szolgáltatja a darabban a modern kori deus ex machinát, azaz az isteni közbeavatkozást, amely megoldja a problémát. De valóban megoldja? Az ember azt hinné, hogy miután Orgon megszabadul Tartuffe-től, nyugtot lelhet, azonban nem. Az újabb veszélyforrás Lőrinc, a király embere, azaz az állam embere. Orgon most már nem Tartuffe, hanem az állam zsebében van. 

Az előadás véleményem szerint nagyon szépen rámutat arra, hogy korunkban már nem is a Tartuffe-ök a legveszélyesebbek ránk nézve.

Írta: Hornok Máté
Fotók: Puskel Zsolt

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts