Bohózat bodzaborban

Vérbeli komédiát láthat az, aki ellátogat a József Attila Színház legutóbb bemutatott előadására, az Arzén és levendulára. A darab könnyed szórakozást, felhőtlen nevetést ígér mindazoknak, akik beülnek a nézőtérre, és ezt a fogadalmát maradéktalanul be is tartja.

A bűnügyi bohózat egy kedves brooklyni otthonba kalauzol minket, ahol Abby néni (Molnár Zsuzsa) éppen Harper tiszteletest (Kiss Gábor) látja vendégül, amikor megérkezik az öreg hölgy testvére, a szintén elragadó Martha (Fehér Anna). Az idilli életet látszólag csak egy dolog zavarhatja meg: a velük élő Teddy (Fila Balázs), aki az Egyesült Államok elnökének képzeli magát.


A két vénlány ennél azonban sokkal súlyosabb dolgokat rejteget – bár valójában ők a „jó” érdekében cselekszenek, hiszen magányos, egyedülálló férfiakat segítenek át a túlvilágra némi bodzabor és arzén segítségével –, az ágyneműtartóban egy, a pincében további tizenegy hulla fekszik. Kapóra jön számukra Teddy elmeháborodottsága, aki a haláleseteket az „országban terjedő sárgaláz-járvány” számlájára írja, és segít eltemetni a „honfitársakat”.

Minden bizonnyal hobbivá vált szenvedélyük ki sem tudódna, ha nem érkezik haza látogatóba unokaöccsük, Mortimer (Chajnóczki Balázs), és fel nem fedezi a holttesteket.

Az eddig nyugalmas napjait tengető népszerű színikritikus élete egy csapásra megváltozik, és nem csupán nagynénikéiről alkotott képe hullik darabokra, hanem a lelkész lányával való ingatag kapcsolata is veszélybe kerül.


Ráadásul Jonathan, az „eltékozolt” fiú (Zöld Csaba) és orvosának (Lippai László) váratlan felbukkanása is nehezíti az ügy elsimítását.

A darab nem törekszik mélyen szántó gondolatok megfogalmazására, szórakoztatni szeretne, és az első pillanattól kezdve munkára fogja a rekeszizmokat. A rendező, Böhm György, nagyon okosan nem akarja egyből a történetre utaló poénokkal megszórni a nézőket, általános szójátékokkal vonzza be a közönséget, hagyja őket ráhangolódni az előadásra. Ez a viszonylag lassú kezdés remek játéklehetőség a színészeknek, hogy megmutassák karaktereik jellemét és rigolyáit. Az alkotók nem félnek reflektálni Mortimer alakján keresztül a mai színházi világ szereplőire, különösképpen a kritikusokra (például mélységes megdöbbenéssel jegyzik meg, hogy a kritikusok minden napjukat színházban töltik, és „valamelyik még szereti is”). Ugyanakkor előhozakodnak olyan sztereotípiákkal, mint az ostoba rendőr alakja (Blazsovszky Ákos), aki okosnak képzeli magát, vagy éppen a meg nem értett zseni, aki rendőrként tengeti napjait, miközben mélyen hiszi, hogy a világ legzseniálisabb drámaírója (Ujréti László).

A hulla felfedezése áttöri azt a fajta gátat, ami a darabra reflektáló humor útját állta, innentől kezdve pedig mind a játszók, mind a nézők lubickolnak az előadásban. Így aztán, habár a Frankensteinné plasztikázott, többszörös gyilkos Jonathan és Dr. Einstein („nem a Albert, hanem a Hermann”) felbukkanása újabb bonyodalmakat szül, mégsem érezzük tehernek a személyüket, hiszen láthatóan nem azért kerültek a darabba, hogy a fogyó poénok helyett újakat gyártsanak, hanem hogy furcsa figurájuk új színt vigyen az előadásba. A sors pikantériája, hogy az általuk keltett feszültség oka Jonathan legújabb áldozata, akit magával hozott a vénlányokhoz.


Egyrészről Abby és Martha – akik fel sem fogják tettük súlyát, hiszen végig a jó ügy érdekében cselekszenek – nem akarja, hogy az „idegen” (merthogy a többi áldozat nevét tudják) az ő házuk alatt legyen eltemetve, másrészről a fiú konkurenciát jelent számukra. Ugyanis mindketten pont tizenkét gyilkosságon vannak már túl.

Mindazonáltal van egy pont, ahol az alkotók, még ha egészen minimális mértékben is, de túlmentek azon a határon, amikor egy kiszólást, szójátékot köznyelviesen szólva fárasztó poénnak mondanánk. Ez pedig a meg nem értett rendőr nagyjeleneténél ütközik ki. Igazán érdekes a darabnak ez a pontja, hiszen magában nézve érdektelen, visszacsúszik az általános humor szintjére (és itt már a néző is fáradt, mert az első felvonás majdnem másfél óra hosszú, és ez a jelenet a darab vége felé van), és mégis nagyon fontos, ugyanis összefonódik Jonathan gyilkossági kísérletével. A rendőr drámaötletét, és a kritikus által látott darab cselekményét látjuk megelevenedni Mortimer megkötözésében.

A bohózat végkifejlete Jonathan elfogása, valamint Abby és Martha nyilatkozata arról, hogy Teddyvel tartanak az intézetbe. Ám most, hogy Jonathan már nem gyilkolhat többet, újra fellángol bennük a vágy, hogy „lekörözzék”. Azonnal ki is választják az utolsó áldozatukat.

A József Attila Színház részéről a lehető legjobb választás volt egy bűnügyi komédiával várni a tavaszt, hiszen mind a történet, mind a szereplők, mind pedig a gyönyörűen kidolgozott, és minden funkcióját tökéletesen betöltő díszlet (mely Bátonyi György munkáját dicséri) garancia arra, hogy a közönség egy kellemes este emlékével távozik a nézőtérről.

Írta: Vass Antónia
Fotók: József Attila Színház
preshaztarsasag.wix.com

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts