Underground ördögök

Csáki Judit színházkritikus Péterfy Borival beszélgetett a K11 Művészeti és Kulturális Központ által rendezett Színvallás című portrésorozat harmadik meghívottjaként. A hat állomásból álló est olyan művészeket szólaltat meg, akiket a VII. kerületi színházakban láthat a közönség. Beszámolóik által közelebb kerülhetünk saját nézőpontjukhoz, személyes lencsén keresztül bontakozik ki mindaz, amit egy belső színházi életről tudni szeretnénk: szerepek, kollégák, kapcsolatok, színházcsinálás és a többi.

Március másodikán este Péterfy Bori színésznő, énekesnő vallott érzelmeiről, karrierjét befolyásoló tényezőkről, sajátos világnézetéről és az underground zeneipar csodáiról, kihívásairól.



„A gyerekem harcos akar lenni”, kezdte beszámolóját Bori, ami talán nem is áll olyan messze a saját harcos, lázadó művészetétől. Vallomásából megtudhattuk, hogy kamaszként igencsak fiús volt, a sportok érdekelték, aztán a sport és művészet harmonikus egymásra találásában különböző táncok csábították el. Később mégis a színpad vonzotta, amely meg is hozta a nagy változást életében: nem vették fel a színi főiskolára, ami mint később kiderült, kudarcba burkolt áldás volt, hiszen ahogyan fogalmazott, nem tudott volna létezni az intézményes színház szorító keretei között. A kezdeti nehézség szerencsévé formálódott, a lázadó függetlenség már nem csak természetében, de életvitelében is kibontakozhatott, amikor csatlakozott Pintér Béla társulatához. A színészi világ tapasztalása több irányból csapódott be életébe, táborok, improvizáció, utazások mind hozzájárultak annak a stílusnak a kialakításához, ami ma a zenei világára is jellemző. Történeteinek sokszínűsége tovább fokozódott a Krétakör és Pintér Béla társulat közötti zsonglőrködés időszakával, nem mindennapi megpróbáltatások elé állítva az idő szűk keretei között táncoló színésznőt. Viszont pont ezek a tapasztalatok voltak azok, amelyek letisztult képet mutattak a jövőjét illetően: „mind a két férfi választás elé állított”, folytatta beszámolóját, és ő a Krétakörrel ment tovább. 

A társulattal kapcsolatban olyan izgalmas élményekbe vitt bele története, mint az elszigetelt vadászházban megrendezett tábor, ahol a Sirály vagy a Hazám, hazám előadás is napvilágot látott. Improvizációk és személyes történetek hosszú sorából kerültek egymáshoz közelebb a társulat tagjai, majd alakították ki saját előadásukat. Olyan ötletek kerültek kivitelezésre, amelyek ma talán már kicsit elrugaszkodottnak hatnának mindennapjaiban. Egyik ilyen alkalommal József Attila versek improvizálására gyakorolt társával a katakombák között, ahol egy lyukba bújva kézmozgással segítette a szavaló partnere szövegét. Ellenben, amikor a vers véget ért és őt újra megszülte a falba mélyedő kis gödör, a meglepetés nagyobb volt, mint amire számított, ugyanis egész testét bolhák sokasága borította. Ennek következménye az lett, hogy boldog pattogással váltak hamuvá az aznap viselt ruhák. Ilyen és ehhez hasonló történetekkel gördültünk tovább a zenei világ irányába, és több slágernek számító ismerős dallam és eredeti ötletekből összeállított klip megnézése után, ezeknek az alkotási folyamatára is fény derült. 

Videó klipjeit férjével, Merényi Dávid fotóssal és barátjukkal, Nagy Gergővel (aki ugyancsak fényképész) együtt dolgozták ki. A töredezett mozgás, a dallam életteli folyásával egészül ki, amely hangulatában is a drámai világot, megrendezettséget idézi. Csáki Judit kritikus kérdésére elmondta, hogy ez a trükk jó megoldásnak bizonyult a videó egyedibbé varázsolásához, valamint az anyagi keretekbe is könnyebben belefértek, hiszen az ő világa az underground, amire nem föltétlenül a materiális bőség a jellemző.


Színpadfüggő, underground díva, így határozta meg saját magát. Szüksége van valami kapaszkodóra, amely leírja az általuk kialakított stílust, ezért született meg ez az elnevezés. Életvitele, zeneisége, szövegei egy életérzést, hangulatot közölnek, mintsem történeteket, mint dalíró egyre inkább közelebb érzi magához a szövegeket, valamint a bennük felsejlő világot. Így, a színpadra lépő művésznő, legyen az színház, vagy koncert terme, az önmagát felszabadító kisugárzásával teszi boldoggá a körülötte létező világot is, azokat az embereket, akik értékelik és rajongnak művészetéért.

Írta: Bereczki Ágota
Fotók: Dézsi Fruzsina

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts