Idén nyáron visszatért a Szegedi Szabadtéri Játékokra Sylvester Levay és Michael Kunze sikermusicalje, a Rebecca. Béres Attila rendezése monumentális látványvilágot és különleges hangulatú, rejtélyes történetet ígér, a szereplőgárda pedig 2025-ben részben megújult: Beatrice Lacy szerepében Füredi Nikolettet, Jack Favellként pedig Szőcs Arturt láthatja a közönség. Udvaros Dorottya megbetegedése miatt Edythe van Hopper szerepében a főpróbahéten csatlakozott a csapathoz Bordás Barbara is, akivel a beugrásról, a régi emlékekről és a Szegedi Szabadtéri különleges atmoszférájáról beszélgettünk.
Vasárnap este felhívott Barnák László, hogy Udvaros Dorottya nincs jól, és szeretnék, ha elvállalnám az első három előadást. Ugyan játszottam már korábban a szerepet, mégis kértem egy kis gondolkodási időt – egyrészt, mert mérlegelni szerettem volna, hogy tudom-e felelősséggel vállalni a feladatot, másrészt meg kellett beszélnem a családommal, akikkel éppen utazás előtt álltunk. Mivel megoldható volt, hogy áttegyük a nyaralást Szegedre, már csak az anyaszínházammal, a Budapesti Operettszínházzal kellett egyeztetnem. Ugyanis a müncheni A mosoly országa turné indulása és az egyik esőnap egybeesett. Szerencsére a vezetőség támogatott és engedték, hogy egy nappal később csatlakozzam a társulathoz. Hétfőn tehát igent mondtam a felkérésre, és azonnal megkaptam a videófelvételeket, a kottákat, valamint a zenei anyagot. Igyekeztem annyira átismételni a szerepet – hiszen rég játszottam utoljára –, hogy a helyszíni próbákon lehetőség szerint már ne legyen nagy gond. Kedden reggel már Szegeden voltam, és Tihanyi Ákossal kezdtem feleleveníteni a táncokat, hogy az esti zenekaros összpróbán tudjam, hogy hová kell állnom, és még ha nem is tudok nagy művészi előadást nyújtani, legalább ne zavarjam a többieket. (nevet)
2020-ban játszottad utoljára Mrs. van Hoppert. Mennyire jöttek vissza a régi emlékek?
Amikor először elolvastam a szöveget, egy kicsit megijedtem, mert bizonyos részekre egyáltalán nem emlékeztem. Aztán ahogy egyre jobban beleástam magam, bevillantak az emlékek, a lejárópróbán pedig folyamatosan jöttek elő a korábban megtanult dolgok. Olyannyira, hogy az egyik táncban Ákos először egy egyszerűsített lépést mutatott, ami valahogy sehogy sem sikerült, mert úgy rémlett, mintha bonyolultabb mozdulatsort táncoltam volna eredetileg. Kiderült, hogy valóban, a tánckarhoz képest nekünk könnyebbek most a lépéseink – de én régről a nehezebbet tudtam. Valahogy úgy van ez, hogy amit az ember egyszer megtanul jól, azt nem felejti el.
Most már sokkal bátrabban nyúltam hozzá, mint régen. A 2020-as előadásba is viszonylag hirtelen kellett beugranom, ráadásul akkoriban még nem is igazán volt tapasztalatom az ilyen típusú karakterszerepeket illetően. Talán csak a Carouselben volt egy hasonló, komikusabb irányú figurám, szintén Béres Attila rendezésében, valamint akkor kaptam meg Marcsát a Mágnás Miskában. Egyébként addig nagyrészt primadonna szerepeket játszottam, ami viszont egészen másféle játékstílust kíván. Szóval az az időszak a tanulásról szólt, próbálgattam magam benne, és igyekeztem ellesni a különböző technikákat a kollégáimtól. Volt bennem egyfajta riadalom és bizonytalanság is az egésszel kapcsolatban. Szerencsére az elmúlt években gyűjtöttem annyi tapasztalatot, illetve rengeteget tanultam, és már kevésbé feszélyez egy ilyen feladat.
Akkor most már nincs benned riadalom?
Az a fajta félelem, hogy én primadonna vagyok, és vajon mit fogok kezdeni egy ilyen típusú karakterrel, már egyáltalán nincs. Sokkal inkább az foglalkoztat, hogy hogyan tudom megfogni és magamévá tenni azokat a szerepeket, amiket rám osztanak.
Egy ilyen rövid próbaidőszak alatt, mint a mostani, mennyire van rá lehetőséged, a saját képedre formálni a figurát?
A Rebeccánál szerencsés helyzetben voltam, hiszen az, hogy már az első próbán tudtam a szöveget és dalokat, elég nagy szabadságot adott. De ezen túl is valamennyire rám kellett alakítani a jeleneteket, mert Udvaros Dorottya művésznővel egészen máshol tartunk mind korban, mind a pályánkat tekintve, és nyilvánvalóan vannak bizonyos momentumok, amik tőlem nem feltétlenül hatnának hitelesen. Béres Attila is törekedett rá a beállás alatt, hogy legyenek a jelenetekben hozzám passzoló és kapcsolódó új poénok, ezáltal nagyon komfortosan éreztem magam a színpadon. Illetve az egész csapatról elmondható, hogy mindenki nagy szeretettel fogadott, és folyamatosan éreztem a támogatásukat, örültek nekem, és azt szerették volna, hogy jól érezzem magam. Rengeteget jelentett az a kiemelt figyelem, amit a kollégáimtól és a Szegedi Szabadtéri részéről kaptam, és megerősített abban, hogy bátran merjek kísérletező lenni.
Nemcsak az előadásba tértél vissza, hanem a Szegedi Szabadtéri Játékokra is, hiszen számos alkalommal láthatott már téged itt a közönség. Milyen érzés ezen a színpadon játszani?
Számomra azért is különleges ez a hely, mert rengeteg műfajban kipróbálhattam már magam az évek során: operettel kezdtem, aztán jöttek a gálakoncertek, opera és persze a musical. Itt a műfajokon keresztül tényleg egy nagyon széles skálát tudok megmutatni magamból, az pedig külön csodálatos, hogy ennyi ember előtt, a szabad ég alatt tehetem ezt meg. És mindamellett, hogy a színpad mérete, a távolságok, és sok esetben az időjárás is kihívások elé állítanak minket, itt játszani semmihez sem fogható élmény.
Készítette: Vass Antónia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése