Súgópéldány

Ez a főhős pedig, címből adódóan, egy tyúk. De nem egy szimpla, egyszerű tyúk, hanem egy olyan nem mindennapi szárnyas, aki kezébe veszi a saját sorsát, elszökik az üzemből, és nekivág egyedül a nagy Görögországnak. Hosszú távokat tesz meg, életben maradásáért küzdve, hol rókák elől menekülve, országutak mentén caplatva, hol kamionok anyósülésen várakozva vagy ólakba bezárva. De mégis, hogyan tud egy emberi beszédre képtelen karakter izgalmas főhőssé válni?

Meglepően könnyen. A rendező választhatta volna az egyszerűbb utat, láthattunk volna szinkronizált, komikus CGI tyúkokat is a mozivásznon. Ehelyett Halász Árpád állatkoordinátor nyolc különböző tyúk betanításával tette még egyedibbé azt az élményt, amit a film nyújt. Ezek a tyúkok pedig igazi mozicsillagok, a közelképek érzelmei az állatok helyett is beszélnek. Hol szomorúnak, hol vidámnak, ijedtnek vagy szerelmesnek látjuk a tyúkot, meglepően sokatmondó, kifejező mimikával. Ez a hatásosság nemcsak az „állatszínészek” munkáját, hanem az operatőri, filmtechnikai, idomári és zenei szakértelmet is dicséri.

 

A névtelen tyúk pedig ez által a formanyelv által emberivé válik. Hozzánövünk, sajátunknak érezzük, mert egészen a tojásból való kikelés pillanatától végigkövethetjük felnövéstörténetét. Fekete tollai miatt már a kezdetektől fogva kilóg a sorból, más csirkék közül, a szárnyastársadalom ki is taszítja magából – már ez is sejteti, hogy ő valami egyedi, valami más, többre hivatott, mint KFC-s csibefalatként bevégezni az életét.

Tehát tyúkunk megszökik előre elrendelt sorsa elől. Először kis lépésekkel – mondhatni, tyúklépésekkel – indul el, megtapasztalja a szabadság és a felelősség kettősét, az emberek kedvességét és kegyetlenségét, a társadalom ranglétráját, az első szerelmet, és – a Tyúk egyik legérdekesebben elmesélt témáját –, az anyaság iránti elfojthatatlan, minden szabályt felülíró vágyat. Egyszerre formálja saját útját, fut bele olyan történésekbe, amikre nincsen ráhatása (tüntető tömeg, migránscsempészek, maffia), és okoz a maga egyszerű, kicsiny tyúklétével óriási változásokat, legyenek azok pozitívak vagy végtelenül tragikusak.

Tősgyökeres Békés megyeiként nem tudok nem a saját szárnyasunkra, a békéscsabai parkban garázdálkodó Sanyi kakasra gondolni a film kapcsán. Ő is szökevényként írta be magát a történelembe, miután meglógott egy piaci árustól, és a megyeszékhely egyik parkjában élte le életét. Mondani sem kell, szinte minden helyinek volt valami kedves emléke vele kapcsolatban. Merem feltételezni, Pálfi nem ismerhette személyesen a mi csabai sztárkakasunkat, aki lassan már két éve, hogy nincs köztünk, de a Tyúk előhozott belőlem valami nosztalgiát, elültetett bennem egy gondolatot: az is lehet, hogy a mi Sanyink is hasonló kalandokat élt át abban a Munkácsy téri parkban.

A Tyúk egyszerre humoros és elgondolkodtató, vígjáték, groteszk és dráma. Olyan sokat járatott viccektől és gagektől, hogy „Miért kelt ment át a csirke a forgalmas görög autópályán?” olyan komoly témákig, mint az „ember embernek farkasa csirke csirkének rókája”, a családon belüli bántalmazás, vagy egy gyermek elvesztése után maradó űr, számos fontos témát felsorakoztat. Pálfi jól kezeli a jeleneteket, az időnkénti romantikus láblógatás csak egy látszat, még a legidillibb helyzetben is ott van a részletekben megbúvó, vihar előtti csend.

Az állat- (és Enyedi Ildikó példájával a növény)szereplők egyre népszerűbbé válnak a most készülő filmekben. Fekete cica animációs mesében (Áradás), horrorfilm egy hűséges blökivel (Jó kutya), meg Hugh Jackman új filmje juhokkal, gyilkossággal, ármánnyal (Birkakrimi). Esetenként még érdekesebb is állati perspektívából látni a nagyvilágot, különösen akkor, ha saját nézőpontunkba már belefáradtunk.

 

A Tyúk egy merész vállalás, egy nagy kísérlet, ami rendezői, technikai, és színészi szempontból is bravúrosan teljesített. Érdemes rá beülni, ha valaki ki akar szakadni a szürke mindennapokból, mert egyszerre szórakoztatja és elgondolkodtatja az embert. Talán a tyúkok élete sem olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk. Még az is lehet, hogy van valami hasonlóság köztünk – ember és állat között.