SÚGÓ+ – 87. Ünnepi Könyvhét

„Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az
ünnep legyen ünnepies. […] S mindenekfölött
legyen benne valami a régi rendtartásból, a
hetedik napból, a megszakításból, a teljes
kikapcsolásból, legyen benne áhítat és
föltétlenség”
(Márai Sándor: Füveskönyv)

Ezzel az áhítattal és odaadással leszünk mi is ott, az idén is megrendezésre kerülő 87. Ünnepi Könyvhéten, és az ezzel egybekötött 15. Gyerekkönyvnapokon. A fővároson kívül országszerte közel 80 városban özönlik el a központi tereket, utcákat a könyvárusító bódék. Öt teljes napon keresztül válogathatunk és vásárolhatunk kedvünkre a több mint kétszáz hazai és határon túli könyvkiadó, legkülönbözőbb műfajban és tudományterületen megjelent kiadványi közül. 

Budapesten, a rendezvény origójában, a Vörösmarty téren közel 147 pavilon kap helyet. A hazai gigakiadók (Libri, Alexandra, Bookline) mellett a kisebb hazai (Agave, Tinta, Móra, Fumax, Cicero, Édesvíz, Anima, Ab Ovo stb.) kiadók is jelen lesznek. (A pontos listát az unnepikonyvhet.hu oldalon találjátok.) Az értékesítési szándék mellett a legtöbb kiadó dedikálással és programmal is készül. S hogy kikkel is találkozhatunk személyes kedvenceink közül? Az Európa Kiadónál Vámos Miklós, a Hungarovox Kiadónál Madarász Imre, a Pont Kiadónál Bárdos József, a Magvető Kiadónál Danyi Zoltán, a Kortárs Kiadónál Szigeti Csaba, az Urbis Kiadónál Moldova György várja az izgatott közönséget. De az itt felsorolt dedikáló alanyok csupán töredékét teszik ki annak a listának, amit a rendezvény honlapján találunk. Szinte reggeltől estig tartanak a dedikálások a pavilonoknál, így bármikor sétálunk el a Vörösmarty téren, biztosan belefutunk egy-egy kedvencünkbe. 


A szobornál lévő nagyszínpadon pedig rendhagyó programsorozattal egészítik ki az amúgy is tobzódó ingereket. Pénteken Samanta Schweblin „Reményvesztett nők” című novellás-, és Petr Hruska „Mondom neked” című verseskötetének bemutatója (Fiatal Írók Szövetsége és Jelenkor kiadó), szombaton „Beszélj róla! – Gyilkosság, zaklatás, terápia” címmel folytatnak kerekasztal beszélgetést a Tilos az Á Kiadó szerzői. A vasárnapi repertoárból kiemelném „Évszakom a szerelem” Csukás István költő és meseíró új verseskönyvének bemutatóját a Könyvmolyképző Kiadó szervezésében. Illetve, hogy ne csak a felnőtt programokról beszéljünk, vasárnap délután a Manó Könyvek várják a gyerekeket “Itt van Zebulon az autódaru!” című interaktív félórájában. 

De itt ismét bővelkedünk az eseményekben, és a kiemeltek mellett még legalább egy tucat program közül válogathatunk. A 87. Ünnepi Könyvhét honlapján a budapesti események mellett, a vidéki és kolozsvári programokat is megtaláljátok! A Könyvhetet Esterházy Péter, Kossuth-díjas író, nyitja meg június 9-én, csütörtökön, 16:00-kor a Vörösmarty téri nagyszínpadon. Tehát akkor hátizsákot fel, szemeket és füleket kinyitni! Irány a Könyvhét! 

Írta: Ivicsics Kitti
Plakát: Király Péter grafikus munkája

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts