Mit tesz egy átlagos amerikai család, ha szeretett lányukat megszállja egy démon? Valóságshow-t csinálnak az életükből! Pszichológiai thriller, démoni horror, társadalmi szatíra. Ez Paul Tremblay Szellemek a fejben című új regénye.
Ha nem is fulladunk bele, de azért legalább derékig gázolunk mostanában a megszállásos, ördögűzős sztorikban mind a mozivásznon, mind a könyvek lapjain. Persze, egy igazi horror rajongónak ez nem lehet probléma, de azért valljuk be, egy idő után unalmassá válik a dolog. Főleg azért, mert ezen művek nagy része egy kaptafára készül, semmi újat nem mond, és legtöbbször a kivitelezése is hagy némi kívánnivalót maga után. Paul Tremblay Bram Stoker-díjas regénye, a Szellemek a fejben is a démoni megszállással foglalkozik, de új – ha nem is forradalmian – megvilágításba helyezve azt.
Nagy a nyomás a New England-i Barrett családon, a családfő húsz év után elvesztette munkáját a játékgyárban, a tizennégy éves lányukra egyre ijesztőbb rohamok törnek, az orvosok nem tudnak vele mit kezdeni, közben a feleség is kezdi elveszíteni bizalmát a férjében, és ott van még egy nyolcéves kisgyerek is, aki látszólag mit sem ért az egészből, és akiről szintén gondoskodni kell. A feszültség elviselhetetlen, bárkit őrületbe kergetne. Az apa elkeseredésében vak buzgalommal fordul a valláshoz, ezt tartja az egyetlen kiútnak a családja, és főleg beteg kislánya, Marjorie számára, aki szerinte megszállás alatt áll. És hogy a problémákat még tovább tetézze, bevállalja, hogy családjával szerepeljenek egy valóságshowban, ami lánya démoni megszállottságát mutatja be. Az ekkor történt eseményekről az azóta már felnőtt kisebbik lány, Merry elbeszélésből szerzünk tudomást, akivel egy írónő készít interjút.
Azt írtam, hogy a történetet a felnőtt Merry meséli el, de a dolog nem ilyen egyszerű, ugyanis egyszerre ismerhetjük meg az eseményeket a nyolc éves kislány szemszögéből, a huszonhárom éves nő foszladozó emlékeinek felidézését, valamint blogjából kívülállóként adott értelmezését. A könyv nagy erénye ez a háromféle megközelítés, három teljesen más nézőpont - egyetlen személytől. Ez nagyon szépen reflektál az idősebb testvér tudathasadásos-megszállott állapotára. De ez a skizoid légkör belengi az egész családot, és soha nem lehetünk biztosak abban, hogy ki is a „tettes”. Mármint, hogy kit is szállt meg a démon - ha van ugyan démon egyáltalán -, ki alakítja az eseményeket, ki idézi elő a családot folyamatosan sújtó tragédiákat.
Tremblay finoman adagolja az információkat, amiket aztán később rendre felülír, kiszínez vagy éppen eltöröl, attól függően, hogy a tébolyult kollektív tudat - és itt nem csak a családi közös tudatra, hanem a napjaink fogyasztói társadalmának elkorcsosult, beteges tudatára is gondolok - melyik szegmensét szólaltatja meg. A feszültséget végig fent tudja tartani, de nem véres, gyomorforgató képekkel, természetfeletti borzalmakkal, hanem azzal, hogy olvasóját bizonytalanságban hagyja. Az ember az ismeretlentől fél a legjobban, ha más nem Lovecraft óta biztosak lehetünk ebben - a ma már megkerülhetetlen horror szerző természetesen többször említésre is kerül a regényben -, és Tremblay is erre apellál. Nem kapunk megnyugtató válaszokat, nem dőlhetünk hátra székünkben, mondván, hogy na, ez csak egy skizofrén gyerek, vagy hogy na, ez csak egy démon a gyerekben. Egy idő után már bármelyikkel kiegyeznénk.
És bármennyire is hihetetlennek tűnhet egy horror könyv kapcsán, a legnagyobb hangsúly nem a rémen van, hanem a családon. Az egykor (talán) boldog család szétesésének, teljes lelki, fizikai és szellemi összeomlásának története. Mindannyian kétségbeesett kísérleteket tesznek, hogy megpróbálják egyben tartani a családot. Megszállottan keresik a megoldást, amivel újra normálisak lehetnek. És itt van az igazi megszállottság. Nem egy démon szállja meg őket, hanem az elkeseredett küzdelem egy átlagos, szerető családért.
A könyv belső borítóján az olvasható, lehet, hogy ez a regény fordulópontot jelent a horrorban. Ha nem is a Szellemek a fejben jelenti a fordulópontot - mert már akadtak azért filmek és könyvek is, amik ebbe az irányba tendálnak -, azért azt el kell ismerni, hogy egy olyan úton jár, ami talán elvezethet oda, hogy az emberek ne nézzenek rossz szemmel, lekicsinylően a szórakoztató irodalomra. Mert az ilyen könyvek bebizonyítják, hogy igenis lehet gondolatokat, értéket közvetíteni szórakoztató formában.
Paul Tremblay: Szellemek a fejben
Agave Könyvek, 2016, 282 oldal
Írta: Böszörményi Márton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése