VSZF 2016 – Pillantás a hídról – A nagyvárosi végzet-tragédia

Megnyitotta a Thália Színház a 2016/17-es évadot, és mint ahogy az elmúlt években, most is a Vidéki Színházak Fesztiváljával tette. Szombat este a Miskolci Nemzeti Színház társulatának előadásában láthattuk Arthur Miller Pillantás a hídról című színművét. 

A darab helyszíne New York, azon belül is Brooklyn, amely az olasz bevándorló közösség otthona. Itt él Eddie feleségével Beatrice-el, és unokahúgukkal Catherine-nel, akit saját lányukként nevelnek. A család élete akkor fordul fel, amikor Olaszországból illegális bevándorlóként megérkezik Marco és Rodolpho, Beatrice unokatestvérei. Catherine és Rodolpho érdeklődése hamar egymás felé fordul, amit Eddie nem néz jó szemmel, és a háttérben talán több rejlik, mint pusztán atyai féltés.


A díszlet egyszerű, a színpadon egy ház váza áll, mely három részre osztja a teret. Tőlünk legtávolabb a hálószoba és a konyha, a középső részen a nappali/ebédlő található, itt zajlik a legtöbb esemény, a váz előtt pedig minden más, ami a házon kívül történik. Számunkra az egész tér átlátható, egyszerre látjuk azt, amint Beatrice a konyhában készíti a vacsorát, és ahogyan Eddie és Catherine az ebédlőben beszélgetnek. Minden megmutathatóvá válik, olyan, mintha ebben a családban nem lennének titkok, és nem lenne személyes tér, a határok elmosódnak. 

A darab egy visszaemlékezés, narrátora Alfieri ügyvéd, aki onnan kezdi a mesélést, hogy Eddie egyszer felkereste. Érdekes megfigyelni, hogy az ügyvéd az átvezető szöveget mindig lebegtetve hagyja abba, („úgyhogy”), a következő pillanatban pedig már a szereplők játszanak tovább. A narrációt zene is kíséri, mely segít elválasztani az egyes jeleneteket egymástól.

A férfiak, a dokkmunkások öltözékét viselik: fekete nadrág, flanel ing és az elmaradhatatlan barett sapka. A két nő mindig szoknyát hord, kettőjük közül azonban Catherine a csinosabb, mellette Beatrice szinte slamposnak tűnik. 

Eddie ellenérzése Rodolphoval szemben már az első pillanatban megmutatkozik. Amíg Marcot üdvözli, és érdeklődve hallgatja beszámolóját az útról, a másik férfi szinte láthatatlan marad a számára. Amikor Catherine érdeklődése Rodolpho felé fordul, akkor Eddie is felfigyel rájuk, és nyomban elkezd munkálkodni ellenük. Még a törvény segítségét is kérné, és az ügyvéd hiába figyelmezteti, meg sem hallja a szavát. Ahogy előrébb haladunk a történetben, Eddie egyre indulatosabb, és egyre nagyobb meggyőződéssel magyarázza, hogy ezzel a fiúval valami nincs rendben, ez a fiú más. Mi már érezzük, hogy valójában Eddie az, akivel valami nincs rendben, de ő erről nem vesz, nem akar, nem tud tudomást venni. A körülötte lévők közül is egyedül Beatrice az, aki sejt valamit. 

A második felvonásban az események felgyorsulnak, a narrációt kísérő zene is egyre tempósabb és agresszívebb lesz. Amikor Eddie női ruhát ölt, hogy szórakoztassa családját, és boxolni tanítja Rodolphot, sejtjük, hogy valami szörnyű dolog fog történni. Szinte „várjuk” is, mert a színpadon felgyülemlett feszültségnek valahogy oldódnia kell. Ez abban a pillanatban történik meg, amikor Eddie kiüti Rodolphot. Innentől kezdve, mintha a férfi nem is lenne ura önmagának, valami elhatalmasodik rajta, valami, amit magának sem mer beismerni. Ami biztos, hogy nem úgy félti Catherine-t, ahogy azt egy apa tenné. 

Eddie megszégyeníti önmagát, a lányt és Rodolphot is, majd amikor az újabb tanácskozás az ügyvédnél sem vezet megoldáshoz („Aki szembemegy az árral, az elsodródik” – mondja Alfieri), Eddie dönt és feljelenti a testvéreket. Az őrület teljesen elhatalmasodott rajta. 

Tudjuk, hogy ez nem maradhat ennyiben. Hogy a sértést meg kell torolni, hogy az, amit Eddie érez, tesz, még ha nem is tehet róla, szembemegy minden törvénnyel. Habár Rodolphonak lenne rá nagyobb oka, mégis Marco, a halk szavú Marco az, aki Eddie ellen fordul, és összecsapásuk vissza nem fordítható következményekkel jár. Az utolsó jelenetnél megmerevedik a kép, mintha egy filmet néztünk volna, és megállítanánk a képkockát.

„Eddie végig átlátszó volt, mint az üveg” – mondja Alfieri az utolsó monológjában, vagyis mindent, amit tett, igaznak érzett. Ez az igazság azonban egyedül csak Eddie számára létezett, a társadalom számára elfogadhatatlan volt. Így a szenvedély, ami hatalmába kerítette, felőrölte, és okozta, szükségszerűen, a halálát. 

Írta: Köles Hajnalka
Fotók: Miskolci Nemzeti Színház

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts