Miközben a nézők még csak a helyüket keresik, a színtéren már ott alszik az elhelyezett kanapén Meszléry Judit, otthonkában, mamuszban, mintha ott felejtették volna egy korábbi korszakból. A Zabezsinszkij Éva, Schilling Árpád és a szereplők által írt darab – A harag napja – az alcím szerint „egy balga szív dala”, és a következő kérdést teszi fel: „ha a szabadpiacra épülő állam első számú szabálya, hogy mindenki magáért harcol, vajon ki védi meg azokat, akik e harcban elbuknak?”
Jó páran összerezzentek, amikor nyitányként Sárosdi Lilla és Láng Annamária berobbantak a terembe megafonnal és matricákkal, tüntetést szervezve. Miközben nézőket a félbevágott grapefruitot ábrázoló matricák szív fölötti felragasztására buzdították, a Vranik Krisztián és Závada Péter által írt forradalmi induló harsogott. Aztán amilyen hirtelen jött a lázadás, olyan hamar el is múlt: egy köztársasági kitüntetés, egy TV-ben jól mutató kézfogás és pár hangzatos mondat, azzal, ahogy mondani szokás, „az ügy el volt intézve”. A látszólagos győzelem után hazatérő Erzsi körülbelül fél percre el is hiheti, hogy most jó lesz, hogy az anyja büszke lesz rá, a lányának nem kell nélkülöznie, hogy munkája a koraszülött osztályon megbecsült lesz. Aztán éles váltás és Erzsit kirúgják, az újszülött osztály pedig megszűnik.
Az előadást a 2015 elején felszólaló „fekete ruhás nővér” esete ihlette, ám nem a valós eseményeket dolgozták fel. Sőt, a darab maga nem is igazán a magyar egészségügy helyzetére fókuszál. A központi konfliktus az egyszerű ember és a társadalom ellentéte.
Erzsi karaktere pontosan azokkal a nehézségekkel néz szembe, amelyekkel a legtöbb ember minden nap: egy régi szerelmi csalódás utáni sikertelenség, a hivatásának meg nem becsültsége, anyagi gondok, a generációs konfliktusok lányával és anyjával. Pedig ő csak annyit tesz, hogy megpróbálja megszerettetni az életet a grapefruit méretű koraszülött csecsemőkkel. Amikor csatlakozik kolléganőjéhez a felszólalásban, őt tényleg pusztán a segíteni akarás, a meggyőződés vezérli – és ebben rejlik bukása. Mi, nézők, pedig nem Erzsiben ismerhetünk magunkra, hanem az őt rugdosó emberekben, akik még segíteni sem tudnak hátsó szándék és érdek nélkül. Amikor aztán Erzsi egyre mélyebbre kerül, egyre több szerencsétlenség éri, hamleti megőrülést produkál, elveszti emberi mivoltát, méltóságát. Mi pedig csak nézzük, szinte közönnyel, már a meztelenség sem érdekel, hiszen ez „nem a mi problémánk”, nekünk „van pénzünk arra, hogy színházba menjünk, hát hogyan is érdekelne minket egy senki”, ahogyan azzal Láng Annamária és Rába Roland szembesítenek minket. Ők azok, akik folyton változtatják szerepüket, hol a miniszterelnök, hol a tanárnő, hol a kozmetikus szerepét veszik fel. Ugyanúgy végignézik, ahogyan Erzsi habozás nélkül felemeli a kést.
Túl tiszta tükör ez számunkra, egyszerű eszközökkel, majdhogynem klisékkel, mégis A harag napja szinte az egyik legkíméletlenebb előadás, amit valaha láttam. Mert a balga szívek mindig is énekelni fognak, de meghallani őket már egészen más probléma.
Írta: Hirmann Blanka
Fotók: Stavros Petropoulos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése