A Szegedi Kortárs Balett azért hozta létre A munka gyümölcse című produkcióját, hogy megjelenési lehetőséget biztosítson a táncosok és rendezők új generációjának. A produkcióban új díszletelemek, új mozdulatok és különböző képi megjelenítések kapnak helyet. A darabot először Szegeden láthatta a nagyközönség ez év áprilisában, szeptemberben pedig a Nemzeti Színházban is bemutatták.
Czár Gergely és Hegedűs Tamás a szegedi társulat tagjai ebben az előadásban kiléptek a komfortzónájukból, és táncosok soraiból; alkotóként, koreográfus-rendezőként mutatkoztak be. Juronics Tamás a társulat művészeti vezetője teljes szabad kezet adott a fiataloknak, akik így kötöttségek nélkül élhették ki kreativitásukat a darab megalkotása során. A két felvonás két külön „történetre” osztja az előadást; az első a Hegedűs által megalkotott Flash, a második pedig a Czár alkotta Doboz. A történet szót azért fontos idézőjelbe tenni, mert a felvonásoknak nincs konkrét, leírható története. Ahogy az emberiségdrámákban a történetiség alárendelődik a filozófikumnak, itt is, az érzelmek közvetítése, egyfajta filozófia közvetítése kerül előtérbe a tánc eszközének segítségével.
A darabok az ember belső feszültségének, küzdelmeinek kivetítéseként is értelmezhetőek. A Flash az emberek két- avagy sokszínűségét viszi színpadra, bemutatva a főszereplő tudatának kettéhasadását. Ez képi szempontból úgy jelent meg, hogy két előadó táncolt egymás mellett párhuzamosan, megjelenítve ezzel a főszereplő férfi lelkében lejátszódó kétségbeesést és káoszt. A felvonás a férfi-nő kapcsolatban megjelenő kettősséget is bemutatja oly módon, hogy a férfi egyik fele vágyik a törődésre és a gyengédségre, míg a másik a domináns szerepet kíván betölteni a kapcsolatban. A darabban meleg és hideg, vad és gyengéd fények váltakozása fokozza a feszültséget és ad hangsúlyt egy-egy jelentőségteljesebb mozdulatnak. A jelenetek egyre feszesebbek és feszesebbé váltak az idő előrehaladtával, előkészítve ezzel az előadás tetőpontját. A feszültség csúcspontján a főszereplők leveszik fejükről a kapucnit, felismerik helyzetüket és rájuk zúdulnak az eddig elfojtott emlékképek. Hulló képek az „égből”. A vad fényben úszó háttérben intenzívebben táncoltak a nők, a férfiak pedig zavart arccal kapkodtak, hogy elkapjanak egy-egy kósza emléket…
Czár Gergely darabja, Doboz is az ember lelki küzdelmeit mutatja be, ám más aspektusból, mint a Flash. A doboz, mint ahogy arra a címéből is következtethetünk, a bezártság és a korlátozottság problematikáját jeleníti meg. Az egyéni és társas elszigeteltség is megjelenik, miképpen az tartalmaz csapat-, páros- és egyéni táncokat is, jelenetenként váltakozva. A gondolati- és érzelmi „falat”, amelyet az emberek maguk köré húznak, a rendezők igazi falakkal jelenítették meg. A felvonás meghatározó érzelme a sóvárgás, a vágyódás. A szereplők vágynak egymásra; férfi a nőre, nő a férfira, közösség az egyénre és egyén a közösségre… Mindenkinek szüksége van valakire, akire támaszkodhat, akitől szeretetet kap, ám ahol több különböző ember van jelen egy közösségben, ott elkerülhetetlenek a konfliktusok… Erre utal a Popper Péter-idézet is: „Sok-sok ember, egykori szerelmek, barátok... vidám és keserű élmények emlékei... Húzzuk, vonszoljuk, újra meg újra belegabalyodunk; végigvonulnak bennünk egykor átélt érzelmek és indulatok, amelyeknek már a nyomuk is elmúlt az időben. Csak mi tartjuk életben, ébresztjük fel őket halálos mély álmukból. S ekkor megjelennek, mint a múlt árnyai. Kísértetek.”
Annak ellenére, hogy a tánc és a mozgás kiválóan közvetítette a mondanivalót és a katarzis sem maradt el, sajnos a technikai megvalósítás során néhol problémába ütköztek a táncosok. A zenétől való elcsúszás, és a ritmusból történő ki-kizökkenések ugyan csupán az első felvonásra voltak jellemzőek és minden bizonnyal egyszeri esetről beszélhetünk, de vizuálisan mégis zavarónak hatottak. Mindez azonban semmit nem von le a darab értékéből és abból, hogy egy minden szempontból profi előadást láthattunk.
Írta: Banka Csilla
Fotók: Dusa Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése