Súgópéldány

A Katona József Színház karácsony előtti héten mutatta be a Karácsony Helmeréknél alcímet viselő Nóra feldolgozását, Ónodi Eszter és Fekete Ernő főszereplésével. 

Ibsen drámája a Balázs Juli-féle díszletben már-már IKEA plakátokon látható idilli képet fest elénk. A tökéletes otthonban akár a tökéletes család tökéletes karácsonyát is ünnepelhetné, ha nem lennének azok a zavaró hangok, amelyek mindenféle irányból egyre csak Nóra nevét suttogják. Na, de Ónodi Eszter arcáról le sem hervad a mosoly, még nem, hiszen karácsony van, és karácsonykor úgy kell tenni, mintha minden rendben lenne. Különben is Helmert (Fekete Ernő) most léptették elő, így végre mindent megengedhetnek maguknak és a gyerekeknek.  

Az sem baj persze, hogy még a család barátja, Rank doktor (Kocsis Gergely) szerint sem boldogul Nóra egyedül, a férj erősen indokolt esetben időnként kimerészkedik dolgozószobájából – ahova mi nem nyerhetünk betekintést –, hogy segítsen az ő aranyos kis feleségének. 

Hogy valójában télvíz idején járunk, azt nemcsak a hatalmas karácsonyfa jelzi – ami valahogy sosincs jó helyen, hiszen ebben a családban nem marad ok az ünneplésre –, hanem a színpad szélén rögtönzött erdő, a kopasz fákkal és hópelyhekkel, ahol a két zenész, Himmler Andris és Szalai Álmos adják az előadáshoz a zenei aláfestést. 

Ám történetünk nem csak karácsonykor aktuális. Időtlenségéről biztosítanak minket az ablakon túl zöldellő pálmák, melyeknek színe egészen hasonlít a Helmer dolgozószobája felett felfüggesztett trófea szemének baljóslatú zöldjére.

Felnőttek játszóterévé válik a Katona színpada, Nóra és Helmer felnőni és felelősséget vállalni képtelen karaktere játszik egymással valamit, amit életnek is lehet nevezni. Ehhez minden más szereplő, Rank doktor, Krogstad (Keresztes Tamás) és Kristine (Pelsőczy Réka) csak asszisztálni tudnak, de azt meglehetősen jól csinálják, hiszen nekik hála, főszereplőink kénytelenek végre színt vallani. Mert az igazság mindig napfényre kerül. Amit Nóra tulajdonképpen vár is, igaz rettegve, de várja, hiszen az lesz majd maga a csoda, és mikor máskor higgyen az ember a benne, ha nem karácsony környékén. Ám előfordul, hogy a csoda elmarad. 

Székely Kriszta rendezésben Nórának nem elsősorban mint az egyetemes nőnek kell öntudatra ébrednie, hanem annak a nőnek, aki nem a megfelelő férfit választotta maga mellé, aki évek óta olyan kapcsolatban él, amiben tökéletesen egyedül van. „Everybody needs someone to love” – énekli hosszú időn keresztül Ónodi Eszter, és Kristine vallomása csak megerősít minket abban, hogy mit is akar valóban mondani a darab:  „ Kell valaki, aki miatt végig lehet csinálni ezt a szaros életet.”

Az átírt, modernizált szöveg fájóan világít rá arra, hogy a dráma világa korántsem tűnt le, a látszatkapcsolatok korát éljük, ahol, ha megkapargatjuk a felszínt, minden széthullik. Mint ahogy Nóránál is, abban a legelső pillanatban, ahogy férjének teljes mellszélességgel kellene mellé állnia. Persze, amikor már elmúlt a veszély, Helmer nagyvonalúan megbocsájt, de mivel már egészen kicsivé zsugorodott össze felesége előtt, Nórának nincs tovább maradása.

Érdekes megfigyelni a változást a külsejében, amikor elszánja magát a döntésre. Az addig a tökéletes feleség szerepében tündöklő Ónodi Eszter, aki a bálon, mint egy fekete démon vesz részt, egyszerre csak Kristinehez válik egészen hasonlatossá, akinek az élete valahol félresiklott, ami Pelsőczy Réka minden mozdulatából, minden hanglejtéséből süt.  

Nóra újra elhagyja a babaszobát, hogy megtalálja önmagát, és kilépjen abból a képmutató kapcsolatból, amiben már több mint tizenöt éve él. És ha az előadás után a néző hazafele tartva elgondolkozik azon, hogy az ő kapcsolata mennyire igazi, akkor Ibsen drámája ebben a feldolgozásban 2016-ban is elérte a célját. 

Írta: Köles Hajnalka

Fotók: Vass Antónia