Komolyzenével a világ körül

Utolsó világkörüli turnéja egyik állomásaként Budapestre érkezik a világhírű tenor, José Carreras, hogy a magyar közönséget is elkápráztassa. Az „A Life in Music” felejthetetlen koncertélményt ígér mindenkinek, aki ellátogat a Papp László Sportarénába 2017. Január 20-án.


Carreras számos nagysikerű operaalakítás mellett „A 3 tenor” formáció révén lett igazán ismert, amely a ’90-es években négy labdarúgó világbajnokság döntőjében is koncertezett, amit több millió ember nézett élőben és felvételről. Ma őket tartják minden idők legnagyobb klasszikus zenei rekordereinek, lemezeladásaik száma 96 millió példányra tehetők.

A koncert nem csupán egy csodálatos pálya méltó megünneplésének ígérkezik, hanem egyben jubileum is, hiszen a művész decemberben töltötte be a 70. életévét. Tiszteletére a színpad mögötti kivetítőn képekben elevenítik majd fel életének legfontosabb eseményeit.

Carreras mellett a budafoki Dohmányi Szimfonikus Zenekar zenéjét is élvezheti a közönség, az énekes dalait – melyek között opera, operett, musical és századfordulós dallamok egyaránt megtalálhatók – egy szoprán énekessel kelti életre.

A művész már nagyon várja a budapesti koncertet és elismerően nyilatkozott Budapestről: „Örülök, hogy ebben a csodás városban énekelhetek, még inkább, hogy ebben a különleges Arénában. Jól emlékszem a nagyszerű magyar közönségre, olyan emberek, akik ismerik a zenét, nagylelkűek és közel állnak a szívemhez.”

Jegyrendelés ITT!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése