A Nő lábnyoma: nyolc Csehov-novella egy darabban

Az RS9 Színház és a Neptun Brigád közös darabja a De mi lett a nővel? Jó kérdés, annyira, hogy egy egész színdarabot elvisz a hátán. Az alapkoncepció három férfi, két bőrönd meg egy hatalmas metronómra emlékeztető bádogkoporsó, ami hol egy börtönt, hol egy bőgőt, hol a Nőt kívánja reprezentálni. Sikeresen. 


A minimalista díszlet pont az egyszerűségével hatalmas teret hagy a színészeknek – és a képzeletnek, ami elhagyhatatlan feltétele ennek az előadásnak. Az RS9 Vallai kertje nem hasonlítható össze egy nagyszínpaddal, a rajta felállított előadások ügyesen használják ki a szűk tér adta lehetőséget. A De mi lett a nővel? esetében a terem sarkaiban lépcsőzetes emelvényen foglalnak helyet a nézők, így egyfajta négy irányba ágazó teret nyitnak a színészeknek. Remek megoldás ez egy olyan darabnak, ahol a szereplők úton vannak és nem csak valahonnan valahová tartanak, de szerepből szerepbe is váltanak. 

A közös pont a három férfi között: a Nő. Egy-egy lecsengett jelenet után valakinek a szájából friss kíváncsisággal hangzik el a kérdés, s valaki mindig tud valamit, ezer mese szól a Nőről, akihez mindnyájuknak volt valami köze – kinek kicsi, kinek nagy. Jura (Ficzere Béla) az, aki a legtöbbet tud titokzatos életéről (habár tudvalevő, hogy szereti kiszínezni a valóságot). Nagydarab kalandor, mesemondó, aki néhanapján meztelen nőket hord a hátán bőgőtokban. Aljosa (Vass György), aki ugyan nem tudja, mi is esett, meg hogy is volt, de hangot ad annak, miszerint kizárólag neki van igazán köze a Nőhöz. A többi csak mesebeszéd… Gyabkin (Baksa Imre) pedig már menne, de nem tudja kiverni a fejéből: de mi lett…


A kérdés elhangzik, egy mese elmondattatik, és egyszerre színpadra kerül, a férfiak szerepet váltanak, de olyan ruganyos természetességgel, mintha Ficzere Béla mindig is orvos lett volna, Baksa Imre milliárdos, Vass György csirkefogó, vagy fogorvos, vagy fogadásból olvasó fogoly. Vagy valami egészen más. Ez a darab legnagyobb ereje, az egy térben elmesélt legkülönfélébb mesék laza szövevénye, ami éppúgy romba dönthet egy előadást, ahogy lenyűgözővé teheti. Itt az utóbbi történt. Koleszár Bazil Péter, a rendező nagyon pontosan vezeti a figurákat egyik történetből a másikba, hagyományos dramaturgiával visz végig minden mesét, majd tér vissza a közös pontra, a három baráthoz. A kérdés, mint fonál gyönyörűen tekereg a darabban, akár a kifelé vezető út egy labirintusban. A férfiak szinte életbevágó izgatottsága a Nővel kapcsolatban az, ami fenntartja az állandó érdeklődést. Nagyon élő minden alak, az emlékezések, a szóbeszédek, a vadra színezett történetek és a központi élettér, a jelen, amiben a mesék elhangzanak. A szerkezet visszanyúl a Dekameronig, és remekül használja a mesélés hagyományát. Hozzátartozik a térkezelés is a sikerhez, hiszen kicsi színpadon nehezebb irányítani a figyelmet. De mind a három színész szédítő erővel létezik a térben, még akkor is, ha csak egy bőröndön ülve hallgatja a másikat. A szüntelen kíváncsiság hetven percen át tart, hogy a tapsrend után a nézőben folytatódjon újra meg újra feltéve magában a kérdést: de mégis, mi lett a nővel…


A darab szerzője, Kiss Csaba Csehov-novellákból szerkesztette össze és írta színpadra a művet. Minden történet önmagában egy egész és mégis ott van benne a lábnyom, a Nő lábnyoma. A femme fatale figurája önmagában titok, rengeteg történet főhőse, az irodalmi hagyománynak köszönhetően már a szóban benne van az ígéret. De ezen a színpadon nincs nő, csak férfiak, és egy hiába kergetett álom.  

De az álmoknak és az életutaknak is csak egy vége lehet. Halál.

Írta: Veréb Árnika
Fotók: RS9 Színház

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts