BPTF – „Megtanítalak, hogy kell pisztrángot fogni”

Fitos Dezső komoly szakmai múlttal rendelkezik mind az oktatói munkásságát, mind az egyéni teljesítményét tekintve; többek között megtisztelték az Örök Aranysarkantyús Szólista címmel és a Harangozó-díjjal is. Idén februárban a Fitos Dezső Társulat a MOM Kulturális Központban mutatta be Pisztráng című modern néptánc előadását a Budapest Táncfesztivál keretein belül.


Az darab több szempontból is úttörőnek bizonyult. Újszerű oly módon, hogy a modern tánc elemeit ötvözi a hagyományos néptánc figuráival, és így egy nagyon pörgős és dinamikus, mégis elgondolkodtató koreográfia tárul a nagyérdemű szeme elé. Az előadás, miközben hű maradt a tradicionális néptánc és ezzel a darab készítőinak lelkületéhez is, képes volt létrehozni egy meghitt, várakozással teli, mégis boldog hangulatot a nézők körében is.

A csend és zene harmóniájával (vagy diszharmóniájával, nézőpont kérdése) való játék gyakori eleme a táncelőadásoknak, és itt is kiemelt szerepet kapott. A széki, szászcsávás, mérai és kalocsai dallamok mellett az egyes jelenetek, amelyek kétségbeesést, vagy feszült várakozást mutattak be, úgy kaptak nagyobb hangsúlyt, hogy a szereplők teljes némaságban táncoltak.  


A darab szimbólumokban és jelképekben gazdag, amelyek az emberi életút milyenségét és a tanító-mester viszony szépségeit és bonyolultságát hivatottak bemutatni. Többek között megidéződik a „tánc szelleme” és tanúi lehetünk az „élet vizének” megízlelésének. Fitos Dezső és társulata megmutatja az igazi táncos, egy férfi életútját, hogy hogyan válik tanítványból tanítóvá. 

Az előadás kezdetén Fitos egyedül állt a parketten, magányosan és megrendülten. Testtartása felvette Rodin Gondolkodó emberének alakját, így megidéződtek az ókor alkotói is, előrevetítve, hogy a hagyomány és a múlt tisztelete szintén meghatározó aspektusa a darabnak. Fontos és nagyon precízen átgondolt továbbá a tánc szellemének színpadi megvalósulása is. A kellékeket feketébe öltözött emberek mozgatták a gyéren megvilágított tánctéren, így olyan volt, mintha a dolgok lebegnének. Először néha fel-felvillant egy-egy levitáló hegedű, megtörve a csendet és magára irányítva ezzel a főszereplő figyelmét. Ezután a fogas „kelt életre”, vagyis a fogason lévő kalap és ballonkabát ragadta meg a közelben lévő hegedűt és kezdett játszani rajta; megidéződött a tánc szelleme, aki egy öreg bölcs halász hangján szólva mondta: „Na fiam, megtanítalak, hogy kell pisztrángot fogni.”.  


Ezt követően a darab elmesélte, hogyan adja át a főszereplő a megszerzett tudást a halásztanítványainak, majd helyszínt váltottunk, és a vízen, egy halászhajón találtuk magunkat. A víz és a hajó már régóta az élet toposza, már Odüsszeiában is ezt jelképezte, és ezt szimbolizálta ebben a darabban is. A hajóút során Fitos tanítványait nemcsak a halfogás fortélyait mutatta meg, de az életről is tanított nekik. A fiatalság és az erő szinte süt az egész koreográfiából. Egy igazi tesztoszteronbombát kapunk, amikor a fiúk minden erejüket felhasználva tiszta szívből és önfeledten táncolnak.

A koreográfia meghatározó sajátossága az alázat. Alázat és tisztelet a munka, egymás és a tánc felé. A darab azon kívül, hogy rámutat múltunk és hagyományaink megbecsülésének jelentőségére, fel kívánja hívni a figyelmet arra, hogy ezt az alázatot egymás iránt is tanúsítanunk kell a mindennapokban.

Írta: Banka Csilla
Fotók: Dusa Gábor

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts