A Thália Színházban minden évben egy hét alatt futó Határon Túli Magyar Színházak Szemléje 2017-ben új koncepció szerint kerül megrendezésre. Ahelyett, hogy a fesztiválok megszokott metódusát követnék, most havi bontásban kerülnek a Thália színpadjára. A sort februárban a Csíki Játékszín nyitotta Müller Péter: Szemenszedett igazság című bohózatnak álcázott drámájával.
A színen egy lepukkant (valaha) iroda, foszló tapéta, szakadt székek és egy szánalmas könyvespolc a csupasz fal előtt, rajta pár nyomtatott papírlap. Ebbe a környezetbe érkezik az új bíró, Hector Revalier (Puskás László), hogy lezárjon egy gyilkossági ügyet. Sajnálatos módon a korábbi bíró beleőrült ebbe a feladatba. És ez kijelölt útnak tetszik az új bíró számára is.
Revalier azonban nem véletlenül került erre a pályára. Az igazság fanatikus híve, aki nevetséges módon belezavarodik ebbe az – olyan egyértelműnek látszó – ügybe. Bohóctanúk egész sora vonultatik fel: a tűzoltóparancsnok (Bende Sándor) és oldalkocsija, a tűzoltó (Kiss Ernő), aki németül gajdol a magyar kérdésekre abszolút nem releváns választ. Monsieur Vauden, a gazda (Lőrincz András Ernő), aki zavart és egyben zaklatott beszéd- és viselkedésmódjával, illetve borjú ökörségével váltja ki a komikumot. Moulin (Fekete Bernadetta), a Kacér Patkány tulajdonosnője, aki kiállásában is hivatott képileg megjeleníteni vállalkozása nevét.
A csapatnyi „tanú” elsődleges feladata, hogy összekavarjon mindenkit, beleértve a bírót és a nézőtéren ülőket is. Ki ölt meg kit? Valóban őrült a gyilkos? Valóban gyilkos a gyilkos? Mindenki Joseph Vallet (Kosztándi Zsolt) téglaégetőt vádolja, aki a menekülés reményében – és enyhe feleségi (Szabó Enikő) nyomás hatására – bolondnak tetteti magát. Az eredmény valaki másnak a halála, egy besurranó tolvajé (Pap Tibor), aki valóban megőrül, s lázálmában el is hiszi, hogy gyilkos. Az igazságügy lelke megnyugodhat, akasztott embert látni az ablakból.
Apró mellékszál, hogy Revalier felesége (Bokor Andrea) – aki mellesleg remek karikatúrája az úgynevezett városi asszonynak – mindeközben megszökik a donjuani városkapitánnyal (Keresztes Szabolcs). A darab legemlékezetesebb figurája mégis Koch (Kozma Attila), a törvényszéki írnok, aki egyfajta Watsonként szolgál az igazság Sherlockja mellett. Koch megtestesít mindent, ami proli, magával hordja az ülőpárnáját és szendvicset eszik kovászos uborkával a gépelni való akták felett. A rendező, Parászka Miklós remekül használja fel az írógépből adódó hangi lehetőségeket – és azt is pont olyan mértékben, ameddig még nevetni bír rajta a közönség. Már Koch karakterében is látszik, de a mellékszereplőkön leginkább, hogy a rendező erőteljesen épített a karaktermegformálásban a reneszánszban oly közkedvelt bohócfigurákra. A jelentéktelen, de el nem hagyható szereplők közül érdemes kiemelni Patut (Vass Csaba), az őrmestert, aki habár csak egy tébláboló, ajtónyitogató figura, minden mozdulatában megformál egy rendkívül vicces, amolyan commedia dell’arte típusú bohócfigurát.
A műfaji megjelölés a szerző szerint: bűnügyi komédia. Ezzel a besorolással csak a felszínen lehet egyet érteni, hiszen a darab a második felvonás végére kiszabadul a komédia korlátai közül és helyet ad egy olyan egyetemes problémának, ami eddig is jelen volt ugyan, de a sok bohózati elem elrejtette. Revalier szerepe, egyszemélyben képviselve ezzel az igazságügyi rendszert, szükségességében kérdőjeleződik meg, az igazság mint olyan érvényét veszti és egyetlen mondattal a bűn és az emberi élet értéke és fogalma is kiforgatásra kerül saját mivoltából. Müller Péter darabja súlyos erkölcsi kérdéseket vet fel, és nem ad rájuk választ, a kérdést szándékoltan nyitva hagyja, a komikum megkeseredik, a műfajmegjelölés érvényét veszti.
A Szemenszedett igazság bohózatnak sem lenne utolsó, de kiforgatott egyetemes kérdéseivel, amit a szereplők rendezői döntésre nem vesznek komolyan (nagyon helyesen, hiszen így oldják az amúgy nyomasztóan szörnyű igazságot) egyedülálló darab. A Határon Túli Magyar Színházak Szemléje keretein belüli bemutatón a (vas)tapsrend alatt maga a szerző, Müller Péter is meghajolt a Csíki Játékszín kiváló színészei mellett.
Írta: Veréb Árnika
Fotók: Sándor Levente
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése