SÚGÓ+ – A boldogság megfilmesítése

A könnyű irodalom, a lektűr, a film mint műfaj, médium megjelenése után gyorsan felismerte, ahhoz, hogy fent tudjon maradni a piacon, a film eszközeivel kell dolgoznia. Ezt a jelenséget mindenki könnyen észreveheti, ha életében látott már filmet és olvasott lektűrt, például A boldogság megkísértését, amely egy az egyben a film eszközeit vonultatja fel, és ábrázolja mind a mondanivalót, mind a cselekményt ezek segítségével. Éppen ezért Lorenzo Marone szövege leginkább egy forgatókönyvhöz hasonlítható (nem is véletlen, hogy a 2015-ös olaszországi megjelenés után, 2016-ra már a film is elkészült). És mint forgatókönyv – kifejezetten jól működik. 

A könyv novellisztikus fejezetekből épül fel, amik az adott rész címét fejtik ki, ezek a részek folyamatos kapcsolatban állnak egymással, a feszültségkeltés érdekében a cselekményszálak mindig előreutalnak a következő részre és annak kontextusában válnak értelmezhetővé. A történet, a könnyebb befogadás érdekében, lineárisan halad egy bizonyos, jól megfogalmazható végpont felé, a felidézett emlékeket az E/1-ben megszólaló elbeszélő mindig pontosan leválasztja a fő történetszálról, ezek hellyel-közzel koherens részei a szövegnek magának, az elbeszélő életéből villantanak fel vágóképeket.

A történet középpontjában az elbeszélő, a hetvenéves, egocentrikus, maradi Cesare Annuziata áll, akinek szembe kell néznie a felesége (Caterina) halála után azzal, hogy a lányának (Sveva) és a fiának (Dante) rossz apja volt. Az egész cselekmény annak a gondolatnak van alárendelve, hogy az addig (majd’ negyven éven keresztül) nemtörődöm apa a gyerekei mellé áll, támogatja és segíti őket. A történet egy másik szála – inkább eszköze – Emma története, aki az elbeszélő szomszédja. Emma családon belüli erőszak áldozata. Miután erről Cesare tudomást szerez, kezd el engedni az egoizmusból és feloldódni egy másik ember horizontjában – és ezzel párhuzamosan a gyerekei felé is képes lesz nyitni. A család megmentése és az egzisztenciális értékek megváltoztatása implikál minden megnyilvánulást, minden egyéb mellékszálat. Ezek zömmel a klisé-karakterek még klisésebbé tételét szolgálják, ezzel is megerősítve a forgatókönyvjelleget, hiszen Marone olyan figurákat hoz játékba, akiknek az elképzelését nem kell az olvasói fantáziára bízni, lévén a filmipar már konkrétan kitermelte őket. Kivétel nélkül ilyen az összes szereplő: Sveva – a karrierista ügyvédnő, aki csalja a férjét, de igazából csak az apai szeretet hiányzik az életéből; Dante – a műkedvelő galériatulajdonos, aki homoszexualitását az apja mogorva konzervativizmusa elől titkolja; Emma – akinek nem csupán a férjétől, már az apjától is el kellett viselnie az alkoholizmust és a vele (nem feltétlenül) együtt járó erőszakot. Ezek a kész filmes modulok segítik a könnyebb olvasást, a cselekményre terelik a figyelmet.

A boldogság megkísértése egy valódi kikapcsolódás a műfajt szerető publikumnak, valóban egy szép történet családról, apaságról, öregségről, de egyben Emma történetével egy igazán súlyos kritikája is egy nyomasztó társadalmi jelenségnek. Mindazonáltal irodalmi értéke csekély, a mozivásznon, a laptopképernyőn nyerheti csak el a teljességét az egyfajta boldogság megfilmesítéseként.

Lorenzo Marone: A boldogság megkísértése
GABO, 2016, 302 oldal

Írta: Nagy Balázs Péter

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts