Szálinger Balázs a Magvető Kiadó i d ő m é r t é k-sorozatában megjelent 360° című verseskötetével jelentkezik újra a magyar lírában. A kötet kísérlet, túllép a tájleírás hagyományán és egy egészen különleges, szándékoltan félrehordó, ám mégis pontos szemüvegen át szembesít a mai (magyar) világgal. A föl-földobott kő Szálinger Balázsnál „fogja magát, és eltörik”. (Obszervatórium)
A 360° cím (habár nincs jelezve), egyben a kötet programadó versének címe is. Óraszám megjelöléssel tájol – ami kettős értelmezési lehetőségével időpontot is behatárol, így a körbefordulás nem csak fizikai síkon, de az idő függvényében is megjelenik. A felsorakoztatott elemek közrefogják a versek általános témaköreit, lazán ugyan, de felvázolják a kötet ívét.
Az elsőre talán prózainak tűnő tájleíró versek nem csak, hogy mély zeneiséget hordoznak magukban – erős időmértékes lüktetést lehet felfedezni egy-egy roppantul tárgyilagos földmérésnél (Szakvélemény). A szóhasználat nagyon mai, és egyben a földrajzi szakszövegeket stílusát idézi, amellyel egy olyan újfajta tájleírást von be a magyar irodalomba, ami akár fel is élesztheti ezt a már-már elpatetizált stílust. Miközben ebben a nyelvi világban mozog, felidéz a mai modern társadalomban is megbúvó mitikus boszorkányfigurákat („Tizenhárom ujjú, átkozódó lápi vénasszonyok/ Vak rigóval a vállukon keltettek riadalmat/ Gyönge inasaink körében” – A Duna rajzolói), „haldokló falvakat, ahol „népmesei a szigor” (Hetés)), és egy világot, ahol emberi szavakkal van leírva, miképp sorakoztatják fel a dolmányosvarjú-őrnagyok a birkaként bámuló civilizációt. Önmagukban paradoxonok ezek a versek, ahogy szaknyelvi, a természetet jelzések közé soroló nyelvezettel vázolják fel azt, ami utánunk jön. Szálinger ezzel a játékkal egészen addig megy el, amíg a mondatok, szintagmák helyét egyszerű térképészeti fogalmak veszik át (Térképjelölések), pontok közé sorolt fogalmak, amik valahogy mégis élő képpé rántják össze a körülöttünk lévő világot.
Kifacsart, kissé népmesei az a történelem, amihez visszanyúl., a mese végén elfutó Kossuthtól, a parlagi sas képében meghaló Kittenbergeren át, a templomban elrejtett üzenetig: Hagyjad. „Legelőször/ A történelem veszett ki a történetekből.” (Legelőször), ami megmarad, nem több egy halvány fényű jelzésnél a csendes tenger horizontjáról.
Óvatosan elszórt kohéziós eleme a kötetnek az apa-fiú viszony, ami már a programadó versben is megjelenik („negyed ötnél, ahogy sötétedik/ egyre látványosabban nincsen apa a tájban”), majd újra és újra felbukkan egy-egy vers szövegében (Legelőször, Populációdinamikai modellezés), vagy akár egész vers szövődik a gondolat köré (Zuhatag, Cirkusz, Nyolcéves kisfiú). Folyamatos az apahiány képe a szövegekben, viszont nem egyszerűen a magára hagyott gyermek hiánya fogalmazódik meg, sokkal erősebben jelen van az apa-figura képzete, aki vagy nincs már – s önmaga hiányában formálódik létezővé, vagy az az apa, aki nem képes azzá válni, hiába érzi ennek állandó (belsőparancs-szagú) szükségességét.
A 360° túlmutat a fizikai forgáson, holott magában hordozza az embert, aki a sarkán körbe fordulva listázza a világot, amiben kénytelen meghalni. A kötet éles képet ad a falvakról, melyeknek már csak nevük van, miniszterelnök-helyettes úrról, aki alatt a térségek felszámolódnak, időről, ami így is úgy is szétnyomja a hidakat, és az emberekről, akik jelzés nélkül számnévként, értetlenül ácsorognak a tájban.
Szálinger Balázs: 360°
Magvető Kiadó, 2016, 80 oldal
Írta: Veréb Árnika
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése