A Tündéri műfaj megjelölése minimál-szürreál musical egy felvonásban. S habár a felszínen rendelkezik alapkoncepcióval (hiszen egy komoly narratívával rendelkező román kortárs dráma volt az alap), itt ez valahol félúton (dadaista tüzektől lángolva) porrá lett. Vagy pont a semmi, az érthetetlenség ennek a darabnak a lényegi eleme?
A laza keret főszereplője két férfi (Harsányi Attila és Tege Antal), egyikük hiányzó oroszlánszívéről híres, a másikuk viszont vad rock léleknek tűnik – habár (lehet) ez csak bőrkabátból áll. A szituáció a következő: a két férfi bezárult egy épületbe, teremtett lélek sincs rajtuk kívül odabent. A vécé ajtó is zárva – ez a téma ihleti például az egyik dalt –, szóval viszonylag kellemetlen a helyzet. Mindaddig unalmas éjszakának néznek elébe – az egyikük rettegve, a másikuk félvállról – amíg nem találják meg a Nőt (Éder Enikő). A Nőt, aki halott. (Érthetetlen okokból kifolyólag hamar kiderül, hogy a hullának nincs nemiszerve. Ez világos módon csak egy következtetéshez vezet: a Nő egy tündér. Méghozzá jótündér.)
Valahol ott kezdi el a darab elveszteni a logikát, ahol a halottnak hitt, nemi szerv nélküli tündérnő többé nem lesz halott, és unott hangon közli, hogy ő a szex tündére. Innentől kezdve nehéz volna valódi narratívát keresni a darabban, csak a bezártság frusztrációja, a jelen hihetetlensége, az álom és a valóság közti vékony határ tünékenysége tűnik fel több fullasztó dalban. Mert végül is, ez egy musical, tele vadabbnál vadabb dalokkal. Amúgy mindegyik más nyelven íródott – maguk az alkotók is csak egy vállvonással intézik el ennek a kérdéskörét. Van itt román, német, magyar (rovásírással lefordítva), olasz… Az éppen aktuális jelenet érzelmi töltete valahol, távoli asszociációként párhuzamba állítható az adott dal stílusával és nyelvezetével, habár a darab vége felé már ez a távoli asszociáció is nevetségesnek tűnik, ahogy a keresésének gondolata is.
A színpad három, derékszögű, egy csúcspontban összeérő emelkedő. Több szempontból is ötletes választás ez a tulajdonképpen osztott színpad: már önmagában bezártság érzetet kelt. A színészek ugyanis nem lépnek le erről a három, vékony, fekete vonalról, egyensúlyozni egyensúlyoznak a végén, de kitartanak rajta. Önkéntelenül azt az érzést váltja ki ez a nézőből, hogy a gyermekkorában még izgalmas „lávajátékra” gondoljon. Tudjuk, hogy hol vannak a határok, s az előadás végeztével kellemetlen érzés elsétálni a színpad mellett – mintha égetné a talpat.
A két férfi szereplőből Harsányi Attila, aki a darab önjelölt bohóca, emelkedik ki játékával. Borzas, vicces, és a baromi szórakoztató még akkor is, amikor egy halott nő combjai közé nyúlkál. Ő az, aki jótündérnek nevezi ki a Nőt, hiszen gyermekkorában kívánt magának egyet, és mi sem természetesebb, mint negyven éves korában egy bezárt épületben, kvázi halottként megkapnia. Ennek ellenére Éder Enikő testesít meg mindent, ami a jótündér ellentéte, már az arckifejezése is olyan érdektelen erotikát tükröz, ami egyszerűen pofon vágja a tündér a definícióját.
A dalokat Éder Enikő és Borsos Pál szerezte. Meglepő módon ezen a téren hagyományos(abb) verziót választottak, playback helyett a színpad mögött kifeszített fehér lepedő, mögöttük a zenészek (Borsos Pál, Luci Chirlan, Cosmin Harbei), akiknek a darab legvégéig csak az árnyjátékuk játszik szerepet. Az utolsó jelentben azonban Éder Enikő lerántja a leplet, mint egy platóni barlanghasonlatként, az énekesek beállnak a zenészek közé és egyfajta remixként újragyúrják az egy óra alatt elhangzott merőben különböző stílusvilágot felvonultató dalokat.
A Tündéri rendezője önbevallásos alapon 43%-ban Tapasztó Ernő, aki szerint már ez a százalék is sok, hiszen az összes többi szereplő nyakig benne van a musicalben – nem csak derékig. A musical az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színhát és a MASZK Egyesület közös előadása, s habár egységes narratívát kár is kutatni a jelenetek (vagy akár egy jeleneten belül) is, az érzelmi töltet végig egy felfelé mutató ívet hoz, ami paradox módon egységet kovácsol, habár értelem nélkül. Ez az érzelmi töltet valahol a bezártság fullasztósága, a mesevilág, az erotikus fantáziák és a betépett hajnalokon hallgatott ismeretlen zenék ötvözete, amely habár döbbenetes hatást, de maradandót vált ki a nézőből.
A darab a XVII. Nemzetközi „Davila-Interfest” Stúdiószínházi Fesztiválon, illetve a IV. Balkáni Színházak Fesztiválján is díjazott lett, a tatabányai MOST FESZT-en versenyen kívüli előadásként szerepelt.
Írta: Veréb Árnika
Fotók: jegy.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése