Operahősök a pszichológusnál

Az operahősök lelki világa érdekes téma. Ezt használta fel Hábetler András, aki létrehozta a Pszichopera nevű előadást. Habár általában komoly (sőt megoldhatatlannak tűnő) válsággal küzdenek ezek a szereplők, mindezt humorosan jelenítették meg. A különleges program a Zsidó Művészeti Napok keretében került előadásra a MOMkult Kupolatermében május 5-én.

Hábetler András, a rendező
Az előadást Bácskai Juli pszichológus nyitotta meg. Elmondta, hogy habár sok kliense volt már, operahősökkel még nem dolgozott együtt, így izgatottan várja őket. Utána megérkezett az első rész három páciense, akiket arra kért, hogy mutatkozzanak be és nemcsak vele, hanem egymással is beszéljenek, kérdezzenek.

Don Giovanni (Hábetler András) a nőfaló volt a legbátrabb, aki az ismerkedést elkezdte. Hatalmas önbizalma azonban meginogni látszott, amikor a nemi életével kapcsolatban egyre kellemetlenebb kérdéseket tettek fel neki a hölgyek. Hódításait az eredetileg Leporello által énekelt Regiszteráriában mesélte el.

Almaviva grófné (Fodor Beatrix) szomorúan indít; a férjét nem érdekli, ő pedig ezért magányos és lehangolt, énekel is nekünk egy megható áriát a Figaro házasságából, aminek a végén sírva fakad. Erre Don Giovanni tökéletes gyógyírt tud adni: így együtt távoztak a terápiáról, hogy az „úriember” megvigasztalhassa a grófnét.

Az eredetileg Norinaként bemutatkozó hölgy végig ellenséges volt, a férfiakról megvetéssel beszélt. Miután a friss pár kivonult, bevallotta, hogy ő valójában Lauretta (Keszei Bori). A Gianni Schicchi egy leghíresebb áriáját énekelte el, a O mio babbino carot, amiben az apját arra kéri, hogy segítsen neki, hogy a szerelmével együtt lehessen.

A második rész felvezetéseként Bácskai Juli elmondta, hogy a következő páciense kamaszkora óta jár hozzá, most azonban elhozza a barátnőjét is, tehát az iménti csoportterápia után egy párterápiába csöppenünk.

Don José (Boncsér Gergely) és Carmen (Mester Viktória) bevonulása rögtön elárulta kapcsolatuk lényegét; a férfi szinte cibálta befelé szerelmét. Don José elmondta, hogy úgy érzi, nem szereti őt már imádottja, pedig bármit megtenne érte. Carmen nem tagadta ezeket, ám megemlítette, hogy régen mennyire lángolt a szerelme; mára azonban elmúlt, ő pedig nem fog hazudni erről – hiszen Carmen sosem hazudik. Kicsit húzta José agyát; a közönség soraiban ülő férfiakkal kacérkodott a Habanera éneklése közben. 

A történetük természetesen úgy végződött, mint az operában: a férfi megölte Carment.

Taps közben egy csalódott néző állt fel: azt hitte csoportterápiára jött, ahol ő is szóhoz juthat, de eddig csak mások beszéltek. Ha nem gond, akkor most elmondaná a problémáját ő is. A harmadik „Don” a Pasquale nevet viselte (Szvétek László). Az idősödő agglegény rögtön barátságba keveredett a közben visszatért Giovannival és a híres Hadaróduettet adták elő. A darab lezárásaképpen pedig az összes operahős közösen énekelt, zongorán pedig az egész darab alatt közreműködő Köteles Géza karmester játékát hallhattuk.

Hábetler András kifogástalan előadást hozott létre. Az operák olykor komoly hangulatát most a másik, komikusabb szemszögből mutatta be. A szereplő művészek pedig vevők voltak minderre, felszabadultan játszották a szerepüket, táncoltak és improvizáltak, amire a színpadon, élesben kevesebb lehetőség jut, itt azonban ez is adta az est lényegét. Az énekbetétek illettek a szituációkhoz, a művészek pedig kifogástalanul énekelték el őket, öröm volt hallgatni, mind a viccesebb prózai részeket, mind az operákból kölcsönzött dalokat.

Írta: Kovács Alexandra

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts