Rekord nézőszámmal zár a Katona József Színház

Összesen 128 ezer néző látta a Katona József Színház 778 előadását ebben az évadban, ami minden eddigi látogatószámot felülmúl. Az előadások átlagosan 106,5% -os nézettséggel mentek.

A színház pénteken tartotta évadzáró ülését, ahol a társulat belső művészeti elismeréseit is kiosztották. A színművész kollégák szavazatai alapján a legjobb, harminc mondatnál kevesebb szöveggel járó alakításért megítélt PUKK-díjat Mészáros Blanka kapta, a Borisz Godunovban nyújtott alakításáért, a Máthé Erzsi-díjat pedig - amelyet Máthé Erzsi tizennégy éve alapított és saját erőből tart fent azóta is - Rajkai Zoltán vehette át. Rajkai másban is diadalmaskodott, hiszen idén a legtöbbször, 203 alkalommal ő lépett színpadra. 


A következő évadban a Máté Gábor osztályában végzett Dér Zsolt és Rujder Vivien csatlakozik a színház társulatához. Lengyel Ferenc huszonnégy, Ötvös András pedig hat év után távozik a Katonából. 

A 2016/2017-es évadban nagy sikert aratott a Mastercard Jazz Brunch nevű élőzenés reggeli, melyet minden hónap első vasárnapján tartottak a Kantinban. A programsorozatot októbertől folytatják.

Behívó nevű programjuk a kisiskolásoktól a felnőtt közönségig kínált különböző programokat: Kerülj beljebb!, Újranéző, Alapozó. A Katona Klub idei három bemutatója közül a Kivonulást, ami a menekültválsággal és a bevándorlással foglalkozik a következő évadtól középiskolákban játsszák tovább. Folytatják Eltáv programjukat is: idén Szúcs-Bányatelep mellett Tarnaleleszen és Egercsehiben is elkezdték a munkát, hogy a fővárosi fiatalok és felnőttek és a szegregátumokban élő romák közösen éljék át a színház társadalomformáló erejét.

A Katona a 2017/18-as évad első hónapjaiban öt bemutatót tart: szeptemberben Bodó Viktor Heidelbergben állítja színpadra Brecht Szecsuáni jólélek című darabját, melyben a társulat három művésze, Dankó István, Mészáros Blanka és Mészáros Béla vesz részt.  Jelenleg tárgyalások folynak róla, hogy az előadást a Tavaszi Fesztivál keretein belül, 2018 tavaszán a Katona József Színházban is láthassák a nézők. Októberben Lucy Kirkwood, kortárs angol írónő Munkavégzés során nem biztonságos című darabjának premierjére kerül sor a Kamrában, melyet Máté Gábor rendez. Ezzel párhuzamosan Gogol Háztűznéző című komédiáját Ascher Tamás viszi színre a nagyszínpadon. 

Decemberben az Ascher Tamás Háromszéken című darabot mutatják be, szintén a nagyszínpadon, Pintér Béla rendezésében. Az előadás a Katona, valamint Pintér Béla és Társulatának koprodukciójaként jön létre. A naptári év végén még egy bemutatót tartanak a Kamrában: Bognár Péter Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler című darabját Gothár Péter rendezi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése