„Színház az egész világ...”

A Madách Színház szervezésében megvalósult Szerelmünk, Shakespeare Fesztivál (2017. június 9. – július 16.) keretén belül került sor az „Ó, semmiből fogantatott valóság!” című produkcióra, amelyben Fekete Ernő és Kerekes Éva adott elő híres Shakespeare monológokat férfiakról és nőkről. A felolvasóesten elhangzott szövegeket Kállay Géza egyetemi tanár válogatta össze.

Az előadás kezdetén Müller Péter tartott bevezetőt Ezotéria és profán Shakespeare világában – Peter Brook nyomán címmel. Elsőként hangsúlyozta, hogy valójában nem Shakespeare monológjait fogjuk hallani, hanem csupán az általa teremtett drámai alakok gondolataiból kapunk ízelítőt, amit nem szabad a szerző saját, belső világával azonosítani. Müller arról is beszélt, hogy Peter Brook, a világhírű rendező felhőkarcolóhoz hasonlította Shakespeare drámáit: erős talapzattal kötődnek a földhöz, ugyanakkor felül összekapcsolódnak az éggel. Az épület emeleteit pedig különböző lények népesítik be, gondoljunk csak a Shakespeare által létrehozott temérdek karakterre.


Ezek közül több mint húsz szerepet formált meg az előadás két színművésze, Fekete Ernő és Kerekes Éva. Rendhagyó módon először egy híres dialógust hallhattunk: Romeo és Júlia erkélyjelenetét, amelyet eleinte rövid monológok alkotnak, és csak utána jön létre párbeszéd a két fiatal szerelmes között. Ezt követően felváltva adtak elő a színészek egy férfi és egy női monológot. Fekete Ernő többek közt IV. Henrik, Gloster (III. Richárd), Hamlet, Macbeth és Petruchio (A makrancos hölgy) alakját idézte meg, Kerekes Éva pedig például Rosalinda (Ahogy tetszik), Beatrice (Sok hűhó semmiért), Ophélia (Hamlet), Lady Macbeth és Kata (A makrancos hölgy) bőrébe bújt egy kis időre.

A szövegek néha egymásra játszottak (mint például Petruchio és Kata monológjai vagy Macbeth és felesége sorai), máskor viszont egymástól függetlenek voltak. A férfi és a női monológok mögött külön-külön egy tematikus szál húzódott meg. A férfi karaktereket több esetben a hatalom megszerzése és a nagyravágyás jellemezte (például Gloster, Macbeth), míg Hamlet és Shylock (A velencei kalmár) filozófiai és elméleti kérdéseken tépelődött, és előkerült a másik nemhez fűződő viszony is (Biron, Lóvátett lovagok). A nőalakok reményteli és reménytelen szerelembe estek (Beatrice, Rosalinda), szidták a férjüket (Kata), illetve Ophélia megőrülését is hallhattuk. 

Az előadás vége felé közeledve tragikusabb, komorabb jelenetek kerültek terítékre, majd a két színész közösen, egymásnak felelgetve mondta el a „Színház az egész világ...” kezdetű monológot az Ahogy tetszikből, amely az emberi élet hét korszakát ismerteti. Az est zárásaként pedig A vihar epilógusát adta elő Fekete Ernő.

Kevés díszletet használt a produkció, a színészek mindössze egy-egy pult mögött mondták el szövegeiket. Ugyanakkor a háttérben levő vászonra vetített képek (Shakespeare arca és aláírása, színházterem stb.) hozzájárultak a helyzethez illő hangulat megteremtéséhez.

Érzékletes és kifejező előadást nyújtottak a színészek az egyes szerepekben, és közben a karakterek sokféleségét is kihangsúlyozták. Sőt már néha úgy tűnt, Kerekes Évát túlhajtja a hév egyik-másik monológban (például Lady Macbeth), de a játéka ennek ellenére nem lépte át a felolvasóest adta kereteket. Az előadás egyik nehézsége volt, hogy a hiteles karakterformáláshoz azonnal rá kellett érezni az adott helyzetre, lelkiállapotra, amelyben az eredeti darabok szerinti Shakespeare-hősök éppen vannak, és az est művészei ezt a feladatot is sikerrel oldották meg. Jó dinamikájú, lebilincselő előadást láthattunk a Madách Stúdióban.

Írta: Tuska Borbála
Fotó: Mohos Angéla

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts