SÚGÓ+ – Operagála Füreden

Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét megrendezték az OperaFüredet, ahol a hagyományt követve a csütörtöki napon az Operaház Énekkarának Gálakoncertjét lehetett meghallgatni Balatonfüreden, a Gyógy téren, míg a következő nap az Opera Zenekara és kiemelkedő szólistái varázsolták el a pihenő, gyógyuló és szórakozni vágyó közönséget.


A délutáni próba közben szemerkélő eső, egyre feltámadó szél, sötétedő felhők, ám kánikula sem szegte a művészek kedvét. Sőt, a közönségét sem, mivel a Szív Kórház előtti tér ismét megtelt estére érdeklődőkkel. Ahogy Ókovács Szilveszter főigazgató úr elmondta, alkalmazkodva a következő évad nevéhez és tematikájához (A Ring gyűrűi), a balatoni este során Wagner és az őt inspiráló komponisták műveiből hangoztak el részletek.

A zenekar Dénes István vezénylésével A bolygó hollandi nyitányával kezdte el a műsort. Ezt Boncsér Gergely Tavaszi dala követte A walkürből. A fiatal tenornak még egy önálló száma volt, a Márta című operából Lionel áriája. Ám, tekintve, hogy a zenekarnak ehhez nem volt kottája (Pesten maradt), a capella énekelte el, a füleséből hallgatva más előadótól – a nem mindennapi eset azonban jól sikerült.

Weber A bűvös vadász című darabjából és a Don Giovanniból Szemere Zita, az „Operaház egyik reménysége” (Ókovács Szilveszter) adott elő két részletet. Bár a tematikából kissé kilógott Dvořák szerzeménye, a Dal a Holdhoz, mégis kár lett volna kihagyni a műsorból. Nemcsak az ária maga, hanem az előadó is káprázatos volt. A Simándy Énekversenyen kapott díj nevében idén Vámosi Katalin léphetett fel Füreden, akit remélem, hogy még fogunk hallani a jövőben. A női triót Heiter Melinda egészítette ki, aki a Figaro házasságából és a Così fan tutte operából adott elő egy-egy áriát.

Az este számomra legkiemelkedőbb énekese a júniusban Kamaraénekesi díjjal kitüntetett Szvétek László volt. Ő énekelte a legtöbb számot és ő volt az, akin valóban lehetett látni, hogy belead mindent, sőt a fináléban még táncra is perdült – a mi nagy örömünkre. Sarastro áriáját, Falstaff bordalát és két Szöktetés a szerájból részletet hallhatunk az előadásában. A számokat átkötő és felvezető szövegekért Ókovács Szilveszter volt a felelős, aki a viccmeséléssel mulattatta a közönséget, majd az utolsó számban ő is énekelt a többi szólistával. Dénes István és a zenekar kiemelkedő és kitartó munkája, az időjárási viszontagságok ellenére is kifogástalan volt – sőt, a karmester mindent partitúra nélkül vezényelt, fejből, ráadásul az ő táncos mozgása is megemlítendő.


Kiváló másfél órás előadást hallhattunk Füreden, szeptembertől pedig ismét elindul az évad; habár az Operaház bezár felújítás miatt egy darabig, az Erkel Színházban továbbra is színvonalas opera- és balettelőadások várják az érdeklődőket.

Írta: Kovács Alexandra
Fotók: Rákossy Péter

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts