Ördögkatlan 2017 – Katonafeleség

Az idei Ördögkatlan Fesztiválon az egyik legtöbb előadással jelenlevő társulat a Nézőművészeti Kft. volt. Előadásaik közül Bérczes László rendezését, A halottembert néztük meg, ami az Ördögkatlan-Szkéné-Nézőművészeti együttműködésében jött létre.


Háy János novellája nagyon felkavaró alapot biztosított az előadáshoz. A szöveget maga a szerző dramatizálta a társulat számára, de elmondása szerint jobban örült volna, ha az alkotók másik novellát választanak az előadás alapjául. Pedig A halottember története a háborús események olyan oldalát ragadja meg, ami ritkán kerül a középpontba. Az otthon maradt katonafeleség életét követhetjük végig a hadba vonulástól kezdve az összes lelki és fizikai teherrel együtt. Emellett visszatekintünk a pár közös múltjába, a megismerkedésük történetébe. A feleség mellett központi figura a gyermek, akinek megérzése be fog teljesülni az előadás során. Az otthon maradt család egyik nap megkapja azt a levelet, melytől minden katonafeleség fél, az apa és férj hősi halálának hírét. Innentől egyszerre vesz tragikus és várakozással teli fordulatot a mű, ugyanis egyrészt itt irányul a legnagyobb hangsúly az özvegy tragédia utáni életére, másrészt a gyermek annyira biztos benne, hogy apja nem halhatott meg, hogy egyszerre érzünk részvétet iránta és bizakodást, hogy hátha beteljesül a megérzése. 

A főszerepet Mészáros Sára alakítja az előadás során, aki végig jelen van a színpadon, az egész előadás az ő monológjára épül. Ő meséli el az egész történetet, a szereplők lényegében csak illusztrálják a szövegben elhangzottakat. A férjet játszó Mucsi Zoltán már a hangjával belebegi az egész színpadot, megjelenésével és nyugodtságával szinte végig szellemként, látomásként van jelen. A többi szereplő a színpad oldalán ülve vesz részt az előadásban, innen néha kilépve jelentbe foglalják a főszereplő monológjában elhangzott cselekvéseket. A kislány szerepére érdekes megoldást választottak, ugyanis egy játékbabával helyettesítik a karakterét. Mészáros Sára tartja a kezében a babát és narrálja az ő szövegeit. Tehát ez lényegében egy szimbólum, amivel ambivalens érzést keltve egyszerre távolítják el a szerepét és egyszerre helyeznek rá különleges hangsúlyt. Utólag kiderülve nem is véletlen, hiszen a gyermek által folyamatosan ismételt meggyőződés fog újabb fordulatot hozni a darabban.


A történet különlegessége mellé egyszerű, de számtalan lehetőséget kínáló színpadképet alkalmaztak. A központi elem maga a forgószínpad, ami betölti az egész teret. Ennek két oldalán egy-egy korlát található, amitől a játszótéri forgó játékra gondolhatunk. Ezt az érzést tovább erősíti, hogy a kör alakú színpad közepén lóg egy hinta, ami kissé gyermekivé teszi a hangulatot. Mészáros Sára az előadás elején beül a hintába, és szinte végig ott ülve meséli a történetét. Amikor visszaemlékezik a megismerkedésükre, megjelenik Mucsi a színen, elindul a forgószínpad, már ketten ülnek a hintában, amit egyre erősebben hajtanak. Ezek folyamatos fokozásával igazi vidámparki mulatságban találjuk magunkat, egyre fokozódik a hangulat, amivel ez a jelenet lesz az előadás egyik tetőpontja. A többi szereplő a forgószínpadon kívül foglal helyet, akkor is színen vannak, amikor nem vesznek részt a jelenetben. A darabot egy csellista kíséri alkalmanként, a zenész szintén a színpad szélén helyezkedik el, végig jelen van ő is a színen. 

A fent leírtak alapján (vagy ezek ellenére) nagyon vegyes érzést hagyott maga után Bérczes László rendezése. Háy János műve, ami az előadás alapjául szolgált, nagyon gazdag a fordulatokban és a szokatlan elemekben. Emellé olyan díszletet alkalmaztak, ami nagyon sok izgalmas lehetőséget kínált és már magában megalapozta a darab hangulatát. A csellista és a baba használata pedig szintén olyan ötlet, ami meghatározó eleme lehetett volna az előadásnak. A külön-külön egyedi és érdekes ötlet és kellék ellenére ez az előadás ott, abban a környezetben nem tudott összeállni. Olyan érzésünk volt, hogy ez a rengeteg felsorolt lehetőség nem lett kihasználva, nem adott hozzá az előadáshoz. Csak a várakozás maradt utána, hogy mennyi izgalmas elem maradt kihasználatlanul. Ahogy a kellékek, úgy a szereplők megjelenése sem szolgált többletként. Sem új információt, sem fordulatot nem hoztak, csak egy ismétlésként funkcionáltak Mészáros Sára monológját követően. Ennek ellenére nem hagy nyugodni, hogy milyen lehet a produkció „hazai” körülmények között. Mert lehet, hogy ez egy olyan előadás, ami egy kisebb, intimebb térben működik, de a nagyharsányi zsúfolt tornateremben elveszett az egész mondanivalója, ami lényegében egy vallomásnak vagy gyónásnak feleltethető meg.

Annak ellenére, hogy jelentős hiányérzettel sétáltunk ki, egy valamit ebből is biztosan tanulhattunk: az előadások során a térnek nagyon fontos szerepe van, hiszen hiába van nagy közönség és várakozás, ha ezáltal elveszik a darab lényege, ami (valószínűleg) nem volt működőképes kimozdítva az eredeti helyszínről. Reméljük, hogy ez a sok ígéretes összetevő más körülmények között más élménnyel szolgál. 

Írta: Mátyás Viktória
Fotók: Mészáros Csaba

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts