Színpadon „a legnagyobb társadalmi regény”

Szeptember 13-án a Művészetek Palotája színpadán láthatta először a nagyközönség a Miskolci Balett és a GG Tánc Eger koprodukcióját, Tolsztoj Anna Karenina című regényének táncszínházi feldolgozását. Az előadás szem előtt tartotta Thomas Mann szavait, hogy ez a valaha született „legnagyobb társadalmi regény”, és ennek tudatában törekedett megjeleníteni az akkori orosz társadalomban feszülő ellentéteket, érzelmi zűrzavarokat, elvárásokat.


Tolsztoj regényének legnagyobb részében a szereplők, legfőképpen Anna Karenina gondolatait ismerjük meg. A belső konfliktusokból felépülő regény színpadra állítása nagy feladat lehetett az alkotók számára, ám az ebből adódó nehézségeket különböző, ötletes dramaturgiai megoldásokkal sikerült áthidalnia a rendezőnek. 

Anna személyes kríziseinek egyik központi eleme volt, hogy fia iránti szeretetét szembe kellett állítania önnön boldogságával, szerelme beteljesülésével. A regényben olvashatjuk, hogy minden egyes alkalommal, amikor Vronszkijjal közös jövőjére, és az ez által okozott örömre gondolt, képzeletében élénken jelent meg kisfia mint visszatartó erő. A darabban a szerelmesek vívódását megjelenítő koreográfia-részleteknél, erre rímelve, gyakran megjelent Anna gyermeke, mintegy átsuhanva a színpadon, pont úgy, ahogy anyja gondolatain átsöpört. 


Anna Karenina erkölcsi dilemmáját nemcsak fia elhagyása, hanem férje elárulása miatt érzett bűntudata is befolyásolta. Igaz, nem éltek szerelemben, ám Anna tudta, Karenin hűséges férj, tisztességes ember és szerető apa. Cserben- és hátrahagyása ezért bántotta a fiatal feleséget. Miután Vronszkij belépett életébe, kis idő kellett csak, hogy a hitvesi hálóba is beférkőzzön Anna gondolatai közé. A két férfi közti vívódást az előadás egy „ágyjelenetben” mutatja be. A koreográfia részeként a főszereplők – Anna, Karenin és Vronszkij – egy mozgatható ágyon táncolnak, megjelenítve minden fájdalmat és keserűséget, amelyet a szerelmi háromszög okozott nekik. 

Anna Karenina végül meghozta döntését: szerelmét választotta férje helyett, nyíltan szembeszállva ezzel a társadalom minden normájával, kitörve ezzel az arisztokrácia bűvköréből. A társadalmi nyomás, a folyamatos ítélkezés és a régi barátok árulása Anna lelkét mélységesen megviselte. Az egykor elit, társasági asszony rájött, nemcsak férjét, hanem társadalmi rangját és régi „barátnőit” is maga mögött hagyta. Az addig támogató arisztokrácia csak addig tartotta helyesnek Anna és Vronszkij szerelmét, amíg azt titokban, zárt ajtók mögött teljesítették be; a kapcsolat nyílt felvállalása után az addigi segítőknek rangon aluli lett együtt mutatkozni két „házasságtörővel”. Az ítélkezés és folyamatos átokszórás miatt érzett gyötrelmet a darabban a tömeg jeleníti meg, amely körülvéve Annát agresszív, hirtelen mozdulatokat téve, némán üvöltve szór szitkokat a keserű szerelmesre.


Az előadás több aspektusában is megjelenik a kontrasztos ábrázolásmód, szimbolika. Míg Anna Karenina élete egyre jobban széthullik, és Vronszkijjal való kezdeti lángolásuk is alábbhagy a nő egyre erősödő féltékenysége miatt, addig a történet  másik szerelmi szálán, Kitti és Levin románca egyre jobban kibontakozik, míg végül a házasságban és gyermekvállalásban beteljesül. Ez a kettőség a darabban is tükröződik. Anna Karenina erőteljes és kínzó szerelmi jelenetei után Levin és Kitti könnyed táncát láthatta a közönség, így a harmónia és káosz kettőssége még jobban kirajzolódhatott a szemünk előtt. A diszharmónia megjelenítésének másik eszköze az időszakonként elhangzó vonatsíp és –zakatolás. Minden jelenetnél, amelyben láthatjuk, hogy Anna készül meghozni, vagy esetleg már meghozta döntését, az idilli jelenet alatt felhangzik a vonat zaja, előrevetítve a darab tragikus végkifejletét. 

Az előadás alatt végig nyomasztó, keserű légkör lengte be a nézőteret, és ennek két oka volt. Az egyik, a már fentebb említett folyamatos váltakozás a diszharmónia és a harmónia között, hiszen az ember egy idő után automatikusan a gyötrődésre asszociált, még a boldog jelenetek közben is. A másik ok, amiért az előadás hangulata nem lehetett oldott, az a darab ismertsége. Ahogy a Rómeó és Júlia-előadásoknál is mindenki tudja, hogy az esküvő volt a szerelmesek utolsó, őszintén boldog pillanata, a közönség az Anna Karenina alatt is tisztában van vele, hogy női főszereplőnk élete keserű véget fog érni. A halál közelségének konkrét jelenléte az egész darab alatt feloldhatatlan keserűségként ül a hangulaton.

A Miskolci Balett és a GG Tánc Eger koprodukciója egy klasszikus mű újraértelmezése, amely törekedett lefesteni a Tolsztoji világot, annak minden bánatával és társadalmi sznobizmusával. 

Írta: Banka Csilla
Fotók: Gál Gábor

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts