2017. szeptember 10-én mutatta be a tatabányai Jászai Mari Színház a Vidéki Színházak Fesztiválján Az imposztor című darabot Szikszai Rémusz rendezésében. Spiró György darabja hiába komédia, néha mégsem árt egy kicsit komolyan venni. Hiszen az előadás alatt kénytelenek vagyunk elgondolkodni: Mi a fontos? Az, hogy valakinek igaza legyen, vagy az, hogy igazság legyen?
A vilnai lengyel színházban hatalmas esemény elé néznek, és mindent egyetlen lapra tesznek fel. Ha ez bejön, akkor a színház megmenekül. Ha nem, akkor bukik minden, és kénytelen bezárni. Igen ám, csakhogy a lengyelek legnagyobb színésze, a híres Boguslawsky, az egyetlen reménysugár, már két napja nem érkezett meg, ma este pedig előadás van. Előadásnak viszont így is, úgy is lennie kell.
Ekkor toppan be a Mester (Fodor Tamás), aki élete legnagyobb előadására készül. Mindenkivel el kell hitetnie, hogy Ő a híres, okos, és nagyszerű Boguslawsky, akit a nézők olyannyira látni szeretnének. Csakhogy a Mester időközben megöregedett, és büszkén ragyogó csillaga olyannyira leáldozott, hogy lassacskán a Földet veri. Azonban a kapitalizmus mocskos útján hajlandó végigmenni, s jó magas összegért bevállalni, hogy fellépjen az esti Tartuffe-ben.
Csakhogy a próbák során rengeteg problémával kell szembesülnie. A rendezőt (Crespo Rodrigo) nem érdekli, hogy miről szól a darab. Ő élet és halál ura, a döntés a kezében van. És dönt is. Amit kihúzott, annak mennie kell. A színészei pedig csak játszanak, mindenféle gondolatok nélkül. Meg lehet-e reformálni egy színházat, ahol a színház saját magát ítéli bukásra?
Ezek az alapanyagok a fanyar humor megteremtésére tökéletesen alkalmasak, és a társulat ki is használja a darab nyújtotta lehetőségeket. A remekbe szabott világító öltözőasztalok, a nagyszerű díszletek, a kiváló fény és hangtechnika mit sem érne egy kiváló társulat nélkül, akik egységként mozognak a vilnai lengyel színház színpadán. Bár mindenkinek megvan a saját története, ezek együttesen alkotnak egészet.
Kaminska (Lapis Erika), a vilnai csillag, itthagyná az egészet, és legszívesebben Varsóba menekülne Boguslawsky szeretőjeként. Skibińska (Danis Lídia) még mindig elhunyt fiát siratja, és a háború terhes gondolataitól is képtelen szabadulni. Każyński direktor urat pedig csak egyetlen dolog érdekli: megfelelni a gubernátornak, és kiszolgálni a cári hatalmat. Bármi áron.
A színészeknek tanulniuk kell, értelmezni a szöveget, s meglátni azt, hogy Tartuffe-öt, a sok hamissága közepette, pont az egyetlen igaz érzése buktatja le. A szívből jövő szerelme Elmira iránt. De el kell-e fogadniuk a színészeknek a Mester ajándékát, ha a közönség nem kíváncsi az igazságra? Ha a közönség megelégszik annyival, hogy lengyelül szólalnak meg? Ezek után már hivatott az ellenállás megjelenése, amit Rybak (Maróti Attila), az eddig megbúvó, de határokat feszegető fiatalember óhajt elhozni.
Az elődás szépsége abban rejlik, hogy a rengeteg tömegjelenet képes egy jól összehangolt, megolajozott gépezetként működni, és végig egyenletes színvonalat mutatni. Érdemes elgondolni, hogy mi mit tennénk a szereplők helyében. Szembe mennénk a fennálló hatalommal vagy bőszen hajlandók lennénk kiszolgálni azt? A Jászai Mari Színház pedig készséggel mutat meg egy lehetséges utat, miközben a nézőtér felett átveszi az uralmat a nevetés. Kérdés, hogy min nevetünk és miért?
Írta: Rojkó Enikő
Fotók: Jászai Mari Színház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése