Véletlenek, sorstragédiák, happy end

Véletlenek, sorstragédiák, happy end. Ez a három szó jellemzi röviden a Veres 1 Színház legújabb bemutatóját, a Szép jó estét Mr. Green!-t, hiszen az alaphelyzet egy véletlennek köszönhető, aminek következtében felszínre kerül a két szereplő sorsának tragikus mivolta, de végül mindkettejük élete jóra fordul.


Hogy mégse legyen ennyire egyszerű a történet, a szereplők magánéletének megismerésével két, viszonylag kényes téma kerül felszínre, ami meghatározza és megmagyarázza a karakterek viselkedését: a zsidóság és a homoszexualitás. Amivel nem is lenne probléma, hiszen mindkettő fontos téma, de éppen ezért úgy gondolom, hogy akkor érdemes elővenni őket, ha érdemben tudunk megnyilatkozni velük kapcsolatban. Ebben a darabban úgy érzem nem így történt. Akárhányszor valamelyikre épült volna a beszélgetés, az vagy zavaróan sablonosan és közhelyesen történt, vagy egy kellemetlen viccnek szánt megnyilatkozásba volt ágyazva. Azt a részt pedig kifejezetten kínosnak találtam, amikor a két szereplő egymásra próbált licitálni, hogy a zsidóság vagy a melegek üldöztetése nagyobb mértékű. 

Itt el lehet gondolkodni, hogy mi lehet az oka annak, hogy nem azt a reakciót váltotta ki, ami a darab felsorolt érdemei alapján várható lett volna. Egyrészt lehet, hogy a fent említett témák fogadtatása és megítélése Amerikában egészen más, mint mondjuk nálunk, és ott tényleg azonosulni tud a látottakkal a közönség. De az is elképzelhető, hogy a fordítónak nem sikerült a megfelelő módon átültetni a szöveget a magyar nézők számára. Ezek mellett pedig nagy részük lehet a színészeknek is a kérdésben, hogy hogyan prezentálták a kérdéses helyzeteket. 

Ezektől eltekintve a Szép jó estét, Mr. Green! kedves, könnyed, szórakoztató darab. Az alaptörténet elég érdekes, és sok lehetőséget ad a helyzetkomikumra. Az is izgalmas szituációkat kínál a játékra, ahogy a 86 éves Mr. Green (Székhelyi József) és Ross Gardiner, a fiatal, sikeres irodista (Pál Tamás) a kezdeti nehézségek ellenére közel kerül egymáshoz. A darabismertető alapján azt gondolhatjuk, hogy a két szereplő kényszerű kapcsolatának alakulásán lesz a fő hangsúly – ami egyrészről igaz is –, de valójában nincs igazi átmenet az elutasítás és a szinte apai szeretet között. És itt kénytelen vagyok visszatérni a vallási témához, hiszen a hirtelen fordulat akkor következik be a két szereplő viszonyában, amikor kiderül Rossról, hogy az öreghez hasonlóan ő is zsidó családból való. Ez persze nem baj, hogy jelentőséget kap, de talán elegánsabb lett volna fokozatosan átvezetni a kapcsolatukat. Viszont ahogy túl vagyunk ezen a hirtelen fordulaton, az ezt követő részek már sokkal kidolgozottabbak. A melegségről folytatott sablonbeszélgetéseket és a kissé művi egymásra borulásokat leszámítva a két szereplő barátságát sokkal hitelesebben alakítják a színészek, mint az egymást elutasító részeket. Az előadás második felében sokkal szebb átmeneteket láthatunk a figurák kapcsolatában, jól követhetők a hullámzó hangulatok. De az egész színdarabról és a színészek teljesítményéről is összességében elmondható, hogy a második rész alatt jobban lekötötték a figyelmet. 

Habár könnyed komédiáról van szó, egy valamire nyilvánvalóan szeretné felhívni a figyelmet: az egymás iránti toleranciára, függetlenül attól, hogy családtagról vagy egy idegenről van szó. Ennek kiemelésére szerepelhet a darab műfajjelöléseként is az ismertetőn, hogy „tolerancia két részben”. Mr. Green erősen vallásos és régimódi gondolkodása az, ami miatt nem tud megbocsátani még a közeli családtagjainak sem. Nem tudja elfogadni a zsidó vallás tanai alól való legkisebb kitérést sem, így azt sem, hogy Ross a férfiakhoz vonzódik. Beszélgetéseik során a fiatal fiú rávezeti az öregurat, hogy próbáljon megértőbben és elfogadóbban viszonyulni bizonyos döntésekhez és helyzetekhez. Ez a tanító kapcsolat azonban kölcsönös, hiszen Rossnak is toleránsnak kell lennie a számára a darab elején még idegen idős emberrel. Lényegében az ő türelme és kitartása ad alapot arra, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz és a darab végére különleges bizalmi viszony alakulhasson ki köztük. A másikkal szembeni tolerancia „megtanulása” lesz az, ami happy endhez vezet a végén. 


Mivel az előadás alatt szinte végig némi elégedetlenséget éreztem, el kellett kezdenem más szemmel figyelni, ami a színpadon történik. Az előadás végére egy szó jutott eszembe, ami némiképp más fényt vetett utólag a látottakra: ez a szó az emberi. A színészeken érezni lehetett, hogy számukra fontos és jelentőségteljes előadásról van szó, amihez maximális tisztelettel és alázattal viszonyultak, és ez az egymás iránti és a darab iránti tisztelet tette emberivé az egészet. Ez leginkább a tapsrendnél érződött, amikor a két színész egymás kezét szorosan fogva, egymást támogatva fogadta a tapsot a Belvárosi Színház közönségétől.

Írta: Mátyás Viktória
Fotók: veres1szinhaz.hu

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts