Elkezdődtek a Hatalmas Aphrodité próbái a Madách Színházban

Valló Péter rendező január 2-án elkezdte a Hatalmas Aphrodité próbáit a Madách Színházban. Woody Allen filmjéből – Puller István fordítása alapján  Kovács Krisztina dramaturg készített színpadi változatot, amelyet február 16-án mutatnak be a Nagyszínpadon. A darab főszereplői: Szente Vajk, Sipos Vera, Tóth Angelika, Szerednyey Béla, Molnár Gyöngyi, Balogh Anna, Sáfár Mónika, Hajdu István.


Szirtes Tamás köszöntötte az alkotókat és szereplőket az olvasópróbán. A Madách Színház igazgatója kiemelte: Woody Allen filmje az egyik kedvence, és külön öröm, hogy Valló Péter – sok év után – újra a Madáchban rendez. Szirtes Tamás szerint Valló Péter rendkívül felkészült Woody Allen művészetéből, és az általa megteremtett keleti-parti értelmiségi speciális világlátásáról, intellektuális szorongásairól sem tud nála többet senki.

Valló Péter szerint a Hatalmas Aphrodité időtálló és szórakoztató történet, mely olyan komoly kérdéseket vet fel, mint például, hogy tényleg mindent a görög mitológiából jól ismert végzet irányít-e. A film és az előadás különlegessége, hogy a jelenetek közti összekötő szövegeket az ókori görög drámák mintájára maszkot viselő kórus mondja el, megtestesítve ezzel az antik isteneket. Lenny, a főhős new-york-i sportújságíró, akinek felesége gyereket akar, szülni viszont nem szeretne, így eldöntik, hogy adoptálnak egy csecsemőt. A szülők később észreveszik, hogy a gyerek túl okos…


Valló Péter rendező munkatársai a darabban: Benedek Mari jelmeztervező, Verebes Zoltán díszlettervező, Fejes Kitty koreográfus, Melis László zeneszerző.

Fotók: Madách Színház/Mohos Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése