Hétfőn elkezdődött a III. Richárd próbaidőszaka egy hosszú olvasópróbával. Andrei Şerban feleségével és állandó alkotótársával Daniela Dima-val érkezett hozzánk, hogy megrendezze a Radnóti egyik várva várt előadását, amit február 18-án mutat be a színház. A világhírű, román származású amerikai rendező 1969 óta él New Yorkban, és Európától Ázsiáig dolgozott a világ majd’ minden táján.
2010-ben rendezett először Magyarországon, a Nemzeti Színházban állította színpadra a Három nővér című előadást. Alföldi Róbertet és László Zsoltot most a Radnótiban mint régi ismerősöket üdvözöl. Alföldi Róbert játssza majd a címszerepet. Az előadás támogatója a Zikkurat Színházi Ügynökség, segítségükkel valósul meg, hogy talán a legkisebb színpadok egyikén kerül a III. Richárd bemutatásra, és talán Şerban sem rendezett mostanában ilyen kis térben. Şerban azzal indította az olvasópróbát, hogy nem szereti a hosszú asztalokat, s ahogy itt ilyen sokan ülünk, olyan, mintha egy monumentális Cecil B. DeMille produkció készülne. Szerinte az asztaloknál csak enni jó. Miután mindenkit megismert, mesélt a munkamódszeréről és Shakespeare-ről és általában a fordítások anomáliáiról. Vas István fordítását Závada Péter dolgozta át, elmondása szerint nem modernizálta azt, hanem az apró változtatásokkal azt akarta elérni, hogy mai érzetet keltsen a szöveg, meghagyva a teljes költőiségét és a jambikus verselését.
Şerban a legendás Peter Brook tanítványa, asszisztense volt, és a tőle eredeztetett inspirációval dolgozik a színpadon. „Bármihez nyúljunk is, jelen idejűnek kell lennie.” Nem politizál, soha nem is csinált politikai színházat, ugyanakkor kérdésfeltevéseivel érintette a Trump-jelenséget az amerikai társadalomban. A színház évados kiadványában a vele készült interjúban kimondta az ehhez tartozó lezáró mondatot, miszerint „A színház soha nem volt képes megváltoztatni a társadalmat, illúzió az ellenkezőjét gondolni. Ha az előadásaimnak politikai üzenete van, az kizárólag a sorsnak köszönhető.” Ugyanitt hatalmas kihívásnak nevezte a III. Richárd színpadra állítását.
Fotók: Dömölky Dániel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése