2018. január 27-én, 35 év után először került magyar énekesekkel színpadra a Porgy és Bess. A premiert követően még három alkalommal lehetett megnézni a darabot az Erkel Színházban, Almási-Tóth András rendezésében. Létay Kiss Gabriellával beszélgettem a darabról, aki Besst alakította.
Már a premiert megelőzően elég viharosan alakult a Porgy és Bess sorsa, hiszen nem fekete énekesek éneklik a szerepeket. A művészek, jelen esetben te mennyit érzékeltél ebből?
Nagyon érdekelt, hogy a közönség hogyan fogja fogadni, hogy fehér énekesek fognak szerepelni és nem feketék. Ez két irányú lehet: vannak, akik várakozóak és kíváncsiak, ami egy pozitív hozzáállás, ám mások ellene mennek. Ezt a darabot nagyon régen, a ’80-as években játszották itthon és akkor is csak fehérek. Házy Erzsébettel mutatták be, aki nagy ikonnak számított. A premier napján belebújhattam Házy Erzsébet Bess-cipőjébe, mert a ház egyik dolgozója megtartotta akkoriból, ez pedig különleges élmény volt számomra. Európában kevés fekete bőrű énekes van ahhoz, hogy ezt meg lehessen rendezni velük, hiszen több mint tíz szólista kell és még a kórus. Természetesen sok opera van, amit itt nem játszunk, de mégis ez egészen más jellegű darab: jazzes, közel áll a musicalhez is, de mégsem az. Nagy élmény volt számomra ebbe belekerülni és kipróbálnom magam ebben a műfajban. Hozzáteszem, egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy mi európaiak ugyanazt a hangzást, énektechnikát használjuk, mint a fekete énekesek.
Hogy illeszkedett a színpadi megvalósítás az eredeti történethez? Mi volt a koncepció, ami mentén létrejött a darab, tekintve, hogy fehérek játszottak benne?
Eredetileg ez egy fekete közösségről szól, akik a lakóhelyükön a Catfish Row-n élnek, nem nagy nyomorban, de persze azért nem is gazdagok. Ezt kellett összehozni azzal, hogy jelen esetben fehérek vannak a színpadon. Nálunk az a szituáció, hogy egy katasztrófa után kerültek össze ezek az emberek egy helyre, mondjuk egy bevásárlóközpontba. Elveszítették a házukat, dolgaikat, így szivacsokon alszanak, rongyosabb ruhákban vannak, éppen amit magukra tudtak kapni. Ebből a nézőpontból nézve szinte bárhova lehet tenni a cselekményt. Azt gondolom, hogy ez a történet nem csak a feketékre lehet igaz. Ugyanezek a problémák megjelenhetnek bármelyik közösségben, akár ma is. Hiszen ilyenek az emberek, mindenki más, de az alapvető emberi karakterek fellelhetők a darabban.
Mennyire más ez a darab, mint egy „hagyományos” opera? Akár a zenét, akár a nyelvet nézve sem szokványos.
Hangtechnikailag alapvetően ugyanúgy énekelünk, de azért mégis attól függ, hogy ki mennyire érzi ezt a stílust. Próbáltunk azért mást is belecsempészni, mégsem úgy énekeltük, mint egy klasszikus Verdit, Puccinit, Mozartot; ráadásul prózai részek is vannak benne. Valóban nem a legáltalánosabb és megszokottabb nyelv az angol az opera világában, de ezt nagyon jó volt így énekelni, hiszen könnyedebb, jazzesebb. Volt egy segítőnk is, akivel a felkészülési időszakban a különleges kiejtést gyakoroltuk.
Pillangókisasszony, Angelica nővér, Liú, Margit, Mimi… Csupa olyan szerep van mögötted, ahol egy egészen más karakterű nőt kellett megjelenítened, az ártatlant, aki aztán meg is hal. Bessként azonban más volt a helyzet.
Számomra nagyon érdekes volt Bess karakterét eljátszani. A pályám kezdetén, még mezzoként énekeltem Rosinát és nadrágszerepeket, de alapvetően a szenvedő női alakokat formálom meg. Ez egy kihívás, hogy egy teljesen új oldalamat kell megjelenítenem. Nem igazán magamból, hanem inkább elmélyedni abban, hogy egy ilyen személynek milyen lehet az érzelemvilága, egyáltalán hogyan viszonyul az élethez. Bess egy érdekes személy. Az elején ő egy kitartott nő, valószínűleg egész életében az volt. Mindig volt egy férfi mellette, aki gondoskodott róla, például anyagilag. Ez egyféle kölcsönös dolog volt, amiben ő a testét adta. Crownnal is a kapcsolatuk egy abszolút testi dolog volt. A férfi tulajdonképpen használta őt, és mint ember, személy, lényegtelen volt, inkább tárgyként kezelte. Azt gondolom, hogy Bess nem tudta, hogy ő ki belül, csak külsődleges dolgokban nyilvánult meg a férfiak felé is. Viszont amikor Porgy mellé került, akkor rájött, hogy milyen belső értékei vannak, hogy nem csak a testéért vagy a testét szerethetik, hanem a személyéért, azért, aki ő valójában. Nyilván tetszik külsőleg is Porgynak, de elsősorban a belső tulajdonságaiért szereti; kap egyfajta megbecsülést és tiszteletet. Crown felé egy testi vonzódás és szenvedély van jelen, míg Porgy felé egy őszintébb, lelki kötődés alakul ki. A második duettjükben, a lázálmai után elmondja, hogy ő Porgyval akar maradni mert – „ha veled maradok akkor boldog leszek” – de ha Crown visszajön és megérinti őt, akkor feljön a testi szenvedély és ha hívja őt, akkor elmegy vele. Arra kéri, hogy tartsa ott, ne engedje el Crownnal, mert vele akar maradni. Itt jön ki igazából, hogy a lelke ezt kívánja, ezt a fajta életet, de van egy szenvedély, aminek nem tud ellenállni és ezzel tisztában is van.
Bess tehát változáson megy keresztül a darab folyamán, ám a végére nem marad ez meg és egy talán nem is túl pozitív befejezés következik.
Ott kezdődik a bonyodalom, hogy Porgy megöli Crownt és elviszik a rendőrök. Sporting Life pedig elhiteti a nővel, hogy Porgy vagy sokára szabadul vagy soha. Bess alól kihúzzák a még nem is stabil talajt. Könnyű és gyors megoldáshoz nyúl, hogy a probléma és felelősség alól kibújjon, visszatér a korábbi életében használt kábítószerhez. Van olyan helyzet, hogy az ember nagyon mély gödörben van, nem is annyira erős, így ezek a problémák gyorsan kisiklatják a viszonylag jó irányú életéből. Bessnél ez történik, megfutamodik a nehézségek elől, azt hiszi, hogy ő nem tudja majd megoldani a dolgokat és inkább Sporting Life-al tart. Számomra nagyon pozitív dolog, hogy amikor Porgy visszajön és megtudja mi történt, ő azt mondja, hogy utánamegy és visszahozza. Így ez egy pozitív történet – legalábbis számomra. De lehet, hogy én a vallásosság miatt is más szemszögből nézem és értelmezem a történetet. Nekem ez a gesztus olyan, mintha Isten az ember után nyúlna, mert ő ismeri igazán, hogy milyen.
Készítette: Kovács Alexandra
Berecz Valter, Rákossy Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése