„Katartikus borzalom”, avagy a legendás kaposvári éra előzményei

A Spinoza Színház havonta zajló Végszó című beszélgetősorozatának keretein belül Csáki Judit kritikus kérdezi színházról, pályáról a meghívott művészeket. E havi állomásán Pogány Judit volt a vendége, akitől eddig még sehol sem publikált történeteket hallhattak a jelenlevők.


Azt talán sokan tudják a művésznőről, hogy azon ismert és elismert színészek egyike, akik az Színművészeti Egyetem elvégzése nélkül játszanak mai napig is a színpadon. Ráadásul nem is keveset, elmondása szerint havi 24-26 alkalommal áll színpadra. Teszi mindezt úgy, hogy nem Budapesten él, hanem Szigethalomról jár be, és oda is vezet vissza az előadások után. Felmerült a kérdés, hogy miért nem költözik föl a fővárosba, hiszen ideköti a munkája, kényelmesebb is lenne. Ennek az az oka, hogy Pogány Judit rengeteg kisállatot vett gondjai alá, akiket nem tudna magával vinni, és nem is tudna lemondani róluk. Habár hol csökken, hol gyarapodik a kakaduk, kutyák és macskák száma, és évtizedek óta röghöz kötve él miattuk, olyan élvezettel és szeretettel mesélt róluk és némelyik sajátos személyiségéről, hogy öröm volt elképzelni a hallottakat. 

A hétköznapokról azonban hamar átterelődött a szó a színésznő pályájára, annak is egyik legizgalmasabb részére, a kezdetek kezdetére. Pogány Judit egyszer tett felvételi vizsgát a Színművészeti Egyetemen, ahol már az első rostán kiszórták. Elmondása szerint ő is elküldte volna saját magát, egyrészt jellegtelen szürke veréb volta miatt, másrészt mert kevés szorgalommal, hozzá nem illő szövegeket vitt a vizsgára. Gyerekkora óta járt szavalóversenyekre és szerepelt színdarabokban, úgy érezte, nagyon erős empatikus képessége miatt vonzza a színészi pálya, ez a képessége kompenzálja minden más hiányosságát. Azt azonban, hogy milyen mélyen tudja átélni a szerepeket nem bírta néhány percben, „tapsra” bemutatni a felvételi bizottságnak. Ezért soha többé nem ment el felvételizni. A megélhetés biztosítása miatt és nevelőanyja ráhatására a Kaposvári Megyei Bíróságon állt munkába. Jó tanuló volt, így a jogi egyetem is felmerült előtte álló lehetőségként. De hogy jutott el a bírósági állástól és a jogtól a színpadig?

A Kaposvári Színház meghallgatást tartott statisztáláshoz, ahol beválogatták. Az egyetlen baj az volt, hogy nem tudott a színházban próbálni, hiszen neki dolgoznia kellett a bíróságon. A színház felajánlotta, hogy felveszik segédszínésznek, ha felmondási idő nélkül már másnap tud kezdeni. Ez nem igen lett volna kivitelezhető, mert a felmondási időt sérthetetlennek tartották, de szerencsére a kedves idős úr, aki döntött az ügyében kedvelte, és elengedte a színházba. A dolog ezen része tehát megoldódott, és másnap már a színházba ment dolgozni, azonban a nevelőanyjának még hónapokig nem mondta el, hogy felmondott a munkahelyén. Ezért olyankor ment el otthonról, és olyankor ért haza, hogy ne tűnjék fel semmi, mint általában. Azonban a kisvárosban minden ügyeskedés ellenére hamar kiderült az ügy, így otthon színt kellett vallani. Ezután már nem kellett tovább titkolózni, de kerek egy évig nem szólt hozzá a nevelőanyja, és utána is hosszú évekbe tellett, míg megenyhült. 

A színházban a statisztálástól kicsi lépésekben haladt előre: a tizedik sorból előre juthatott az ötödikbe, majd a másodikba, a leghátsó dobogóról (az akkor tépett fekete hajú lányt) a rendező előre szólította, néha egy-két mondatot is ráosztottak. Egy-egy ilyen előrelépés hatalmas boldogsággal töltötte el, kollégái és barátai is bíztatták, hogy folytassa tovább, jó úton halad. Ezalatt a színházban igazgatók jöttek és mentek, olyan színháztörténeti jelentőségű történetekről hallhattunk, amit talán kevesen tudnak. Például, hogy az ország vezetése úgy határozott, hogy színházigazgató képzést indít, mert nincs megfelelő utánpótlás a kiöregedő vezetők helyére. Egy pályázat benyújtásával lehetett jelentkezni, amit az alapján bíráltak el, hogy mennyire szocialista szellemben íródott, ki tudja leginkább a megfelelő szellemiségre nevelni a fiatalokat. Így esett meg, hogy 1966 és 1971 között – Pogány Judit szavaival élve – egy „vízügyi szakember” (vízvezeték-szerelő) került a Kaposvári Csiky Gergely Színház élére. 

Ebben az időszakban az igazgató úgy döntött, hogy felfuttatja a színházat, és revüszínházat hoz létre. A zenés-táncos előadásokhoz az ország számos részéből toboroztak szép, szőke, hosszú lábú lányokat. A nem nagy létszámban megérkező táncosoknak azonban sem a szállásukat, sem az ellátásukat nem biztosították, a legtöbb, amit nyújthattak: zsíros deszka reggelire, ebédre, vacsorára. A szerény kiszolgálás következtében a csinos lányokra néhány hónap alatt felszaladt 5-10-15 kiló. Nem egyszer fordult elő, hogy Pogány Juditnak is fel kellett tűzni a színes tollakat, amire így emlékezett vissza: „A tapsrendnél azt sem tudtam, hova nézzek, majd elsüllyedtem.” A színházban eluralkodott a színésznő szavaival a „katartikus borzalom”. Ahogy Csáki Judit felhívta rá a figyelmet, ezek a történetek azért külön érdekesek, mert ez volt a közvetlen előzménye annak a legendás kaposvári színházi korszaknak és magas színvonalú művészi életnek, ami a mai napig él a köztudatban – és amiben Pogány Judit már nem segédszínészként szerepelt. 

Hatalmas ugrással a múltból átugrottunk a jelenbe, a 21 éve futó Elnöknőkhöz, ami a színésznő egyik kedvenc előadása, „ünnep minden alaklom, amikor játszhatjuk”. Csáki Judit úgy emlékszik vissza, hogy a bemutatónál még sokak egyöntetű véleménye szerint túl fiatalok voltak a szerephez, mára azonban hozzáöregedtek. Ezt a következő kedves történettel támasztotta alá a színésznő: „Van egy olyan jelenet, amikor leesem a székről és utána nagy nehezen feltápászkodom. Ezt régen el kellett játszanom, ma azonban már tényleg tápászkodnom kell.” A színésznő jelenleg az Örkény Színház tagja, ahol jól érzi magát, az pedig külön örömmel tölti el, hogy nemrég oda szerződött a hozzá közel álló Csákányi Eszter is. 

A jó hangulatú, majdnem két órás beszélgetésben számos egyéb személyes és szakmai történet, vélemény elhangzott igazgató váltásról, pályatársakról, előadásokról, cenzúráról, kortárs színházról és alkotókról, a fiatal színészek lehetőségeiről. Hatalmas ugrásokkal kellett szemezgetniük a történetek között, amit megosztottak velünk a rendelkezésre álló időben, ami olyan gyorsan elrepült. 

A beszélgetés itt nézhető vissza:


A Végszó következő vendége: Borbély Alexandra lesz február 18.-án.

Írta: Mátyás Viktória

Antónia Vass

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kommentek

Recent Posts