Súgópéldány

A Katona József Színház Kamrájában március 3-án mutatták be Spiró György Széljegy című darabját, Zsámbéki Gábor rendezésében. Az előadás egy ingatlanvásárláskor bekövetkező átverés története, ami elsősorban nem azért lesz megrázó, mert megsajnáljuk a pénzét elvesztő nőt, hanem mert pontosan tudjuk: ez egy egészen mindennapos történet.

Spiró György egy megtörtént eset alapján írta a darabot, de hogyha ezt nem tudnánk, akkor is könnyen elhinnénk, hogy valóban megtörtént. Megtörtént és megtörténik, átverések és csalások, kockázatok és veszteségek, magukat megjátszó üzletemberek – az alapszituáció mindenkinek ismerős lehet. Ezért a néző számára már az első pillanattól egyértelművé válik, hova fut ki a játék: Létezik az álomház? Tényleg segíteni akar az ingatlanügynök? Túlságosan szép volna, ha így lenne, és könnyen átlátunk az álcán. De nem szabad elfelejteni, hogy kívül vagyunk, abban a pozícióban, ahol nem befolyásolnak az érzelmek, könnyebb értelmezni és felismerni a színjátékot.

A Széljegy története egy átverés története – a sok közül, tehetnénk hozzá. A színváltáskor hatalmas, villogó feliratokat láthatunk kivetítve. Ezek szintén mindennaposak, beléjük botlunk az utcán, a reklámokban, az internetes felugróablakokon. Mind-mind ígér valamit: boldogságot, egészséget, gyors fogyást, ingyenes jacht utat – olyan dolgokat, amikre vágyhat az ember, és egyszerre olyan dolgokat, hogy túl szépek ahhoz, hogy igazak legyenek. És egyúttal azt is közvetítik, hogy még nem teljes az életed, te többet érdemelsz! Persze, legyinthetünk, hogy könnyű felismerni az átverést (hiszen láthatóan magyartalan a megfogalmazás, csak egy program fordította át, nem szabad rákattintani, mert biztos, hogy vírus!), de valahol tudjuk a szomorú igazságot: vannak, akik bedőlnek neki. És nincs olyan ember sem, aki ne dőlne be valaminek, ha nem is egy vírust-hozó ingyenes hajóútnak, de valami olyan felhívásnak, ami olyannal kecsegtet, amire nagyon vágyunk és képesek vagyunk akár túl sok pénzt is kiadni rá.

A darab története azért is izgalmas, mert itt nem pusztán egy házat kereső nőről és egy ismeretlen eladóról van szó. Fullajtár Andrea figurájának ítélőképességét az is befolyásolja, hogy egy volt osztálytársa, a valamikori legjobb barátnője az ügyvéd, aki megmutatja neki álmai házát. Egy régi ismerős pedig csak nem lenne képes átverni valakit, nem igaz? Mivel az ügyvédnő mégis ezt teszi, az előadás az emberi bizalom helyénvalóságát is pellengérre állítja. Bár nem mondja ki senki, de azt sugallja: ne bízz senkiben, légy óvatos, még a közeli ismerősökkel szemben is. A bizalmatlanság nemcsak az ismerős ügyvédnővel szemben válik érdekessé, hanem a rámenős ingatlanossal kapcsolatban szintén. Olyan ügyekről van ugyanis szó, melyekben a házat kereső nő – és ahogyan a legtöbben vannak ezzel az ingatlanokkal kapcsolatban – nincs kimondottan otthon. Sorolják neki a jogi megfogalmazásokat, megmondják, mi hogyan szabályos és mit hogyan csináljon, de olyan gyorsan árasztják el a számára semmit sem jelentő kifejezésekkel, hogy képtelen mindegyikre rákérdezni. Hogyha pedig rákérdez, akkor ő tűnik bizalmatlannak.

Ezért is lesz Fullajtár Andrea figurája kitűnő alany az átveréshez: egy csendesebb, hiszékenyebb nő. Vele szemben Bányai Kelemen Barna egy erőteljes ingatlanos férfit játszik, aki könnyen kiismeri az áldozatát: hogyha a nő kérdezni kezd, azonnal azzal vádolja, hogy biztosan lenézi őt, mert kevesebb iskolát végzett – erre a nő visszahúzódik és maga biztosítja a bizalmáról. Az előadás mindegyik színésze remek alakítást nyújt, a viszonylag rövid játékidő alatt mindannyian képesek az elsőre sablonosnak tűnő figurák mélységét és teljes életútjukat a nézők elé tárni. Fullajtár Andrea sokat tanult nő, tragédiája, hogy nem szült gyereket és örökbefogadott kisfiának nem tudja megvenni a vágyott álomházat. Az édesanyját alakító Takács Kati egyetlen jelenetben szerepel csupán, megjelenésével a háttérben húzódó anya-lánya elnyomás-konfliktust képes mégis remekül érzékelteti. Bányai Kelemen Barna egy veszélyes ellenfél, aki akár a partnerét is képes átverni a számára felbecsülhetetlen érzelmi értékű vasút-makett miatt. Rezes Judit az ügyvédnőt alakítja, akiben felsejlik a valamikor szerető barátnő, és az azóta jelentős változásokon átesett, számító és pénzéhes manipulátor. Figurája minden jelenetben újabb és újabb elegáns öltözékben jelenik meg, éles kontrasztban Fullajtár Andreával, aki mintha minden nap ugyanabban az egyszerű farmer-pólóban járna. Erősíti az ügyvédnő számára fontos látvány jelentőségét az is, hogy a történet helyszíneként szolgáló irodájába folyton más-más (tulajdonképpen funkció nélküli) dizájnelem kerül (pl. két rózsaszín ásványgolyó egy dobozban). 

Az előadás során a színészek a tér közepén játszanak, a közönség két oldalról veszi körül a színpadként szolgáló, nagy, zöld szájon álló irodai asztalt. Két oldalt a közönség fölött egy-egy óriási tükör lóg. Ez segíti, hogy amikor a színész az egyik oldal felé fordul, a tükörben látható legyen az arca a mögötte ülők számára is. Ezzel együtt azonban a közönség folyamatosan önmagát is látja – mintha ténylegesen saját magunkkal akarna szembesíteni az előadás. A Széljegy egy mindenki számára ismerős történetet dolgoz fel és tart elénk (talán túlságosan egyértelmű módon) görbe tükröt. Mindezzel együtt rendkívül szórakoztató előadásról van szó, tele groteszk humorral. A megnézése után pedig egészen biztosan óvatosabbak leszünk az ingatlanvásárlásnál – legalábbis egy ideig.

Írta: Fazekas Júlia

Fotók: Szilágyi Lenke