Sok múlhat azon, hogyan kel fel a néző aznap, amikor beül a Felelsz vagy mersz című filmre. Bal lábbal ébredés esetén bizonyára így dühöng utána: már megint egy gyenge rémmese borzasztó amerikai fiatalokról, akik idegenek invitálására elhagyatott templomokban játszanak gagyi játékokat, gyanús fotók és még gyanúsabb bűzölgő edények mellett. Majd amikor hazatérve rájuk tör a rettenet, csak néznek ki bután a klisék és paramentes jump scare-ek sűrű ködéből. A jobb lábas verzió majdnem ugyanez, ám ekkor az illető észreveszi a helyenként hatásos drámát is egy baráti társaság többé-kevésbé kegyes hazugságairól, az álszentségről és a túlélés darwini szabályairól.
A film ezen oldala a kezdetektől hangsúlyos, és a dramaturg teljesítette a kötelezőt, amikor olyan fordulatokat csempészett mexikói bulira készülő haverok dialógusaiban, mint az „utolsó tavaszi szünet”, illetve „mielőtt az élet elszakít”. Vagy amikor a Brian Griffin-i jellemmel felruházott Olivia (Lucy Hale) a „felelsz vagy mersz” során a „jóemberes” megoldást mondja fel egy morális dilemmára, miközben nyilvánvaló, hogy a kérdést egyszer még újra felteszik neki, akkor viszont már önmagát sem csaphatja majd be.
Ugyan a dráma sem kevésbé kiszámítható a – harmatgyengén – riogatós szálnál, és senki sem sejti majd Martin McDonagh-t a forgatókönyv mögött, egyszerű kis igazságai mélyebben érintenek, mint a félelem. Abból ugyanis kevéske jutott Jeff Wadlow horrorjába. Annyira, hogy ezt a műfaji besorolást az érdemi kritikához el is kell felejtenünk, hiszen ami nincs, arról nem lehet beszélni. Tekintsük inkább könnyed thrillernek, amely szórakoztatóan dézsmálta meg a kilencvenes évektől napjainkig tartó időszak összes mozis termését. A Tudom, mit tettél tavaly nyárontól A körön át a Valami követig minden előkerül, megspékelve egy kis Idegpályával. Ebből következik, hogy a kiindulópont finoman szólva is elcsépelt, a sztori közepe felé azonban a valódi téttel bíró titkok és traumák kezdenek izgalmassá válni. Sajnos csak azért, hogy végül mégis inkább elsikkadjanak.
Az alakításokban semmi extra nincs, de legalább az arcok passzolnak a karakterekhez, legyen szó a negédes szegényember-simogató Oliviáról (Lucy Hale), a sérültsége elől szexbe menekülő Markie-ról (Violett Beane) vagy a flegma és ellenszenves Tysonról (Nolan Gerard Funk). Az összjáték a korai alkoholizmussal küzdő Penelope (Sophia Ali) tetőn tántorgós kihívásánál, valamint az elkeseredett Brad (Hayden Szeto) és rendőr apja közötti fájdalmas jelenetben a legjobb. A fura haláleseteket vizsgáló rendőr (Gregg Daniel) értetlen pillantásai és megszólalásai pedig egészen mókásak.
Az atmoszférahiány szintén nem kedvez a szándékolt zsánernek, így hiába emlékeztetnek a szereplőket kísértő torz arcok gyerekkori rémálmokra, hiába startol az egész történet egy hangulatos helyszínről, a borzongás elmarad. Az alkotók ráadásul a Mexikóban rejlő lehetőségeket sem aknázták ki. Nem érezzük, hogy az őrületet elindító régi templom ne állhatna bárhol máshol, mint abban az országban, ahol a halottak napja egy vidám fesztivál, de egészen mást jelent, mint azt a szokásokat majmoló külföldiek hinnék. Az üzenet valahol mélyen megbújik a filmben, de többet érdemelne.
Hőseinkkel ugyanis egy a „legnagyobb hazugot” szolgáló erő játszadozik, amely nemcsak Jigsaw módjára, gyenge pontokra tapintva kínoz a túlélésért, de őszinteségre is úgy kényszerít, hogy az igazság is mindig a legrosszabbkor bukjon ki. A „felelsz vagy mersz” egy Augusztus Oklahomában típusú darabban nélküle is végzetessé válhatna, hiszen a démon itt csak egy átlagostól eltérő katalizátor. A barátságot, családot és a mindannyiunkban ott rejlő önzést érintő felvetések valóban elgondolkodtatóak, de ezen a szinten egy Family Guy-epizódban is felbukkanhatnának. A South Parkban talán még egy fokkal komolyabban is. A Felelsz vagy mersz így megmarad egy kilencvenes évek horrordivatját idéző, pillekönnyű mozinak, amely ha a jó felén hagytuk el az ágyat, élvezhető is lehet.
Írta: Frei Gabriella
Fotó: felelszvagymerszmozi.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése