Súgópéldány

A Sziget pénteki napja a kiemelt napok közül is kiemeltnek számított, hiszen az egyik legnagyobb név, Lana Del Rey is ezen a napon érkezett a fesztivál nagyszínpadára. A nagy naphoz nagy forróság is társult, így egy jó nagy flakon vízzel indultam a Sziget belseje felé. Persze, előtte meg kellett küzdenem a levegőért a többszörösen túlterhelt HÉV-en.

Hiába a gyakrabban járó HÉV, az alternatív közlekedési módok, a Sziget idején szinte kikerülhetetlen az 10 perc tömegnyomor, amit az embernek el kell viselnie azért, hogy kijusson a Hajógyári Szigetre. Ráadásul mellettem egy magát „hipercsininek” képzelő későharmincas anyuka rángatta a ránézésre négyéves gyerekét, akinek sehogy nem jött át a fesztiválhangulat, és bárhol máshol szívesebben lett volna. De ha anyuka bulizni akar, akkor menni kell, a többi utazónak meg elviselni a gyerek hisztizését és lábra taposását. Ezt a kis affért eltekintve zökkenőmentes volt a kijutás, a karszalag átvételével sem volt gondom, így a kötelező adminisztráció után már csinálhattam is a kötelező „bejárat-szelfit”.

Pont időben értem be a kapun, egy utcaszínház performansza kezdődött a Budapest feliratnál. A fesztiválozókat, utcaseprőket, civileket megszemélyesítő figurák operaáriákat énekeltek, ezzel hirdetve, hogy a klasszikus zene mindenkié. Bár még sokáig hallgattam volna őket, a beérkező tömeg tovább sodort, én pedig hagytam magam beljebb vinni a színpadok felé.

A Sziget elrendezése nem változott tavaly óta, így aki rutinos visszajáró, ismerősként üdvözölhette a kialakított standokat. Talán csak a dekorációnak felállított szobrok helyét variálták, illetve általánosságban véve a kinézeteken módosítottak kicsit.

Megint volt házasságkötő terem, ahol ezúttal önjelölt kerítők terelték befelé az arra fogékony embereket. Vagy a meleg tette, vagy az újdonság varázsa múlt el, ezúttal nem kígyóztak hosszú sorok a sátor előtt.

Idén sem hagyhattam ki a kedvenc helyszínemet, a Sziget vurstlit, ahol ugyan még soha nem sikerült célba találnom, de legalább jól szórakozom rajta, hogy másnak se. Mivel alapvetően hirtelen annyi inger éri itt az embert a Szigeten, hogy csak kapkodja a fejét, jobbnak láttam belenézni az útlevélbe és kiválasztani egy szimpatikus programot. A színházsátorra esett a választásom, mivel mindig is izgatott, hogy egy ilyen nyüzsgő közegben, ahol mindig történik valami, hogyan tud megvalósulni egy performansz, amibe el kell mélyedni.

Meg kell, hogy mondjam, kitűnően! A sátor szinte teljesen hangszigetelt, és folyamatos félhomály uralkodik benne, ezért nagyjából olyan érzés, mintha egy másik dimenzióba lépne át az ember. A Frenák Pál Társulat Birdie című előadása kitűnő választás volt, hiszen a tánc nyelvén szól mindenkihez, egyszóval hat, ráadásul tökéletesen illeszkedik a Sziget azon törekvésébe, hogy összehozza a különböző nációkat. Az egyórás előadás végén a nézők feltöltődve léptek ki a nyüzsgő fesztiválba, és folytatták a kulturális élmények bezsebelését.

Mivel a főfellépőig még rengeteg időm volt, a délutánom azzal töltöttem, hogy felfedezzem a fesztivál eldugottabb részeit. Így jöttem rá, hogy itt nem lehet igazából eltévedni, mert valahogy az ember mindig visszakeveredik a főútra, ahol aztán már egyértelműen jelzik a kijárat felé vezető irányt.

Lana Del Rey előtt azonban mégis egy koncerthelyszínen ragadtam, miután bezsebeltem egy extra nagy nutellás óriáspalacsintát (ha jövőre kint lesznek, mindenképp érdemes kipróbálni, mert isteni!), és bementem az A38 sátorba. JP Cooper játszott éppen, magával vitt a zene sodró lendülete, és bár a meleg miatt egy idő után már a sátor széléről hallgattam a zenét, jó ráhangolódás volt a nagyszínpadi produkcióra.

Parov Stelar már jóval korábban rengeteg embert vonzott oda, így nem volt egyszerű jó helyet találni a közelben. Végül egy távolabb eső sarokból figyeltem a koncertet. Lana Del Rey pontosan kezdett. Ez meglepő annak fényében, hogy a 10-20 perces késéseket egy világsztár koncertjén már meg sem érzi az ember.

Lana zenéjéből már sejteni lehetett, hogy nem fogja felrobbantani a Sziget nagyszínpadát, de azért titkon mindenki reménykedett benne, hogy lesz mit hallgatni és nézni. Nos, ebben egy egész Sziget tévedett. Egy bájos, kedves, közvetlen ember lépett színpadra, aki nem sokat énekelt, inkább énekeltetett, az orra alatt motyogott, integetett, szelfizett, egyszóval mindent csinált, csak show-t nem. A koncert egy pontján a mellettem állók el is kezdték skandálni, hogy „sing, sing, sing”, de inkább csak a saját szórakoztatásukra és ébrentartásukra.

Még csak azt sem lehet mondani, hogy az unalomba fulladt koncert Lana hibája lenne, hiszen ha bárki meghallgatja a számait, láthatja, hogy nem klasszikus fesztiválslágerek. Nagy valószínűséggel ez a koncert egy kisebb térben, kisebb színpadon nagyobbat szólt volna. De kár a „volnáról” beszélni, hiszen a nézettségi mutatók a nagyszínpad főfellépőjévé tették az énekesnőt.

Írta és fotózta: Vass Antónia