Anton Lachky és Eryk Makohon vitték színre a Special Society és a Poly című táncelőadásokat, melyekkel a szegedi Szögi Csaba társulata, a Közép-Európa Táncszínház érkezik Szegedre. 2018. december 10-én látható a két izgalmas, kortárs táncprodukció a Kisszínházban.
Két táncelőadással, nemzetközi koreográfusokkal érkezik 2018. december 10-én a Kisszínházba a Közép-Európa Táncszínház. Az országos kitekintésben is kuriózumnak számító, a legjobb hazai és határon túli, független színházi produkciókat bemutató THEALTER fesztivál szervezői az őszi és téli időszakban is számos színházi csemegével lepték meg a nézőket.
Az őszi hónapokban a Régi Zsinagóga várta a nézőket, kiemelkedő sikerrel játszották például azt az ősbemutatót, melyet Grecsó Krisztián regényéből vitt színre a fiatal alkotócsapat. Olyan nagy volt az érdeklődés a Megyek utánad iránt, hogy rögtön duplázni kellett a darabból, az előadást a kritikusok is kedvezően fogadták. A Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában HétFü címmel indítottak sorozatot, együttműködve a teátrum új vezetésével. Ennek keretében októberben a Duda Éva Társulat két táncelőadásáért rajonghattak a nézők, majd a héten az egyébként a THEALTER-en Közönségdíjat elnyert Felhő a nadrágban című előadás tért vissza óriási sikerrel a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházból.
Decemberben a progresszív, a mára reflektáló produkcióiról ismert Közép-Európa Táncszínház a Special Society és a Poly című darabot mutatja be a szegedieknek. Az est a Napfényexpressz sorozat része. A Napfény Expressz a szegedieknek a gyors kapcsolatot jelentette a fővárossal. Azok a táncművészek, akik anno a tánc központjába igyekeztek, ezzel a vonattal jutottak el oda a leggyorsabban. A MASZK Egyesület 2016-ban indította el sorozatát, melyben olyan táncosokat hívnak haza Szegedre, akik saját produkcióikkal vagy társulataikkal elismerést szereztek maguknak, így öregbítve a város hírnevét is. Ezúttal a szegedi születésű Szögi Csaba Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, táncpedagógus, a Közép-Európa Táncszínház igazgatójának társulata lesz a vendég.
Special Society - a világhírű Anton Lachky koreográfiája
Az előadás a november 15-i, budapesti ősbemutató után rögtön Szegedre érkezik. Anton Lachky előadásait a kortárs tánc rajongói világszerte várják, a táncosok pedig sorban állnak azért, hogy nála tanulhassanak. Munkája a test fizikai kapacitásán alapszik, annak egyszerűségén, egyszersmind komplexitásán. Módszere sikerét látszik alátámasztani előadásai ámulatba ejtő virtuozitása. Lachky olyan extrém világot hoz létre a darabjaiban, ami a fizikalitásával, a történések és a szereplők energiájával mindig más, de mindig rendkívül erős érzéseket vált ki a nézőkből. A komplexitás „puzzle rendszerét" hozta létre, melyben a táncosok felfedhetik képességeik teljes tárházát. A sebesség és precizitás mindig munkásságának része.
Lachky koreográfusként többek között a Helsinki City Theatre, az Iceland Dance Company, a Göteborg Ballet és a Scottish Dance Theatre társulatainak alkotott. 2013-ban első saját koreográfiája (Mind a Gap) nagyot robbant a világban, körbe is járta vele a legjobb helyeket. A Közép-Európa Táncszínház az első magyar társulat, amellyel dolgozik. A Special Societyt Dabóczi Dávid, Dunai Bettina, Füzesi Csongor, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Mádi László, Nagy Csaba Mátyás, Nyeste Adrienn, Ruzsom Mátyás és Szilvási Anna táncolják.
Poly - egy hálózat részei vagyunk
Eryk Makohon koreográfiáját azok a változások inspirálták, amelyek a kapcsolataink építése és működtetése során keletkeztek. Emberként individuumok vagyunk, azonban a kapcsolataink révén egy nagyobb hálózat részei is, s relációink meghatározó szereppel bírnak a társadalmi pozíciónk kialakulásában. Az alkotók ezt a pozíciót próbálják vizsgálni egy tágabb kontextusból, s mindeközben a modern szerelmi kapcsolatok formáit kutatják.
Makohon a Cracow Dance Theatre alapítója, igazgatója, koreográfusa. Állandó tanár a krakkói Ludwik Solski State Drama School-nál a Táncszínház Tanszéken, ahol lengyel tánctechnikát, kortárs és modern táncot, táncszínházi formulákat oktat. Táncosként először Krakkóban, majd Bytomban, a Silesian Dance Theatre-ben dolgozott. Már a kezdetektől saját csoportot vezetett, mely néhány év után alakult át a ma Cracow Dance Theatre néven működő intézménnyé, amely jelenleg a legaktívabb és ismertebb táncszínház Lengyelországban. A Közép-Európa Táncszínház az első magyar társulat, amellyel dolgozik.
A Polyt Dunai Bettina, Füzesi Csongor, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Mádi László, Nagy Csaba Mátyás, Nyeste Adrienn, Ruzsom Mátyás és Szilvási Anna táncolják.
Belépőjegy a két előadásra 3500 forintért váltható a Szegedi Nemzeti Színház Jegyirodájában vagy online, a szegedinemzeti.jegy.hu oldalon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése