Súgópéldány

A huszonötödik előadásához közeledik Az öldöklés istene az Átriumban. Yasmina Reza világszerte nagy sikerrel játszott kegyetlen komédiájában Péterfy Bori a bántalmazó kisfiú jól szituált anyját alakítja. 

A gyerekek iskolai verekedése ürügyén kirobbant házaspárbaj a komédia felszíne mögött súlyos kérdéseket feszeget a szülői hibákról, a partneri odafigyelés hiányáról, a civilizációs álarcokról. Melyik rétege áll hozzád  közel?

Anyaként naponta átélek hasonló „időzített bomba” helyzeteket, hogy melyik szülő mit visel el, mit csinálhat egyik gyerek a másikkal, a szülők ezt hogyan reagálják le. Szoktam nevetni, és mondani, amíg a fiúk fociznak a játszótéren, hogy gyertek el megnézni az előadást, hátha egy kicsit másképp állnátok a dolgokhoz. Elképesztően jól megírt Az öldöklés istene szövege, a humora is nagyon izgalmas, a drámaisága egészen különlegesen jön elő. Nem véletlen, hogy egy olyan nagyszabású rendezőt is megérintett, mint Polanski, aki filmet készített belőle Carnage címmel. Igaz, filmen  a humora nem igazán jött ki, a mi előadásunké ezzel szemben elképesztően erős. 

Négy karizmatikus színész iszapbirkózását látja a közönség. Mennyi személyességet vittetek bele Bereczki Csilla rendezésébe?

Hasonló korú gyerekeink vannak, mindannyian házasságban, hosszú távú kapcsolatban élünk. Nagyon éreztük minden zsigeri mozzanatát a darabnak, és ráéreztünk egymásra. Ritkán mondok ilyet, de Az öldöklés istene eljátszásához nem árt, ha egy színésznek van gyereke. Akár velünk is megtörténhetne, annyira közel áll mind a négyünkhöz az alapszituáció.

Intenzív verbális pingpong zajlik, alkalmi szövetségek kötődnek a két házaspár között, reális játékidőben, egy lakás zárt terében. Ez adja meg a játék izgalmát?

A próbafolyamatban azok voltak a kicsit nagyobb kihívást jelentő részek, amikor a szereplők teljesen váratlanul fordulnak egymás felé és egymás ellen, keresztbe-kasul. Hirtelen elhangzik egy mondat, amitől a két nő összefog, utána egy másik mondattól egymásnak ugranak. Fel kellett fejteni, meg kellett találni ezeknek a reagálásoknak az igazságát, hogy a néző számára is teljesen átélhető és érthető legyen. Színészileg nagy élmény egy ilyen típusú társalgási darabban, hogy az elejétől a végéig a színpadon vagyunk. Lassan, szinte picit unalmasan kezdődik a játék, bealtatva a nézőt, majd egyszer csak nagyon furcsa dolgok történnek, amitől az egész kap egy gellert. És onnantól olyan, mintha egy gyorsvonatra ülnénk fel.

Úgy tűnik, hogy leginkább Anette-nek az érdeke, hogy kulturáltan, civilizáltan rendezzék a gyerekek iskolai verekedését. Milyennek látod az ő karakterét?

Főleg ez a nő szorong attól, nehogy komolyabb baj, akár bírósági feljelentés kerekedjen abból, hogy a fia kiverte a másik házaspár fiának a fogát. Mondja is, hogy nem lehet tudni, mire képesek a szülők, ha fordítva történik, ők jobban kiakadtak volna. Anette gyors megoldásra törekszik, aláírják a papírt, hogy a bántalmazott gyerek szüleinek nincs követelése, és már menne is. Aztán a másik nő részéről elhangoznak félmondatok, amelyek felbosszantják, emellett a saját férje provokatív viselkedése miatt is kénytelenek ott ragadni. Anette maga sem számít arra, hogy kiélezett idegállapotba kerül, nem jellemző rá, hogy kiboruljon mások előtt. Őszintén sajnálja, hogy fájdalmat okozott a gyerekük, de a lelke mélyén azt gondolja, hogy csak védte magát. A szülők egyre durvább megjegyzéseket szúrnak oda egymásnak, ami folyamatos kibukáshoz, káoszba forduláshoz vezet.

A  szelídség felszíne mögötti elfojtott indulatokat a megromlott házassága hívja elő belőle nagyhangú, arrogáns férjével?

Szerintem annyira megromlott ez a kapcsolat, mint bármelyik sokéves házasság, amelyben a munka felőrli a feleket. A férj az a típusú ügyvéd, aki képtelen lerakni a hivatását. A feleségétől várja a családi élet megoldását, semmibe nem akar beleszólni, ami a gyerekkel történik. A helyzet attól érdekes, hogy a nőnek is ugyanolyan komoly hivatása van, vagyonkezelési tanácsadó. A gyereknevelés meg a háztartás irányítása is rá hárul. Manapság sok házasságban előfordul ez a fajta egyenetlenség, főleg az életközépúti szakasz rejteget ilyen csapdákat, amikor a fejünkre nő a gyereknevelés meg a munka. 

Anette szolgáltatja az előadás dramaturgiai fordulatát egy látványos leépülés jelenettel. Mennyire komplex színészi feladat a teljes érzelmi és fizikai szétesés folyamatát produkálni?

Nagyon szeretem az olyan szerepeket, amelyek teljes extázisba torkollnak. Örültünk  a rendezői döntésnek, hogy nem teátrális eszközökkel ábrázoljuk a szétesést, nem elnagyolt szimbólumokat használunk, hanem a realitás talaján maradunk. Önmagában annyira őrült a valóság, hogy egyáltalán nem hiányzik, hogy el legyen emelve. 

Az öldöklés istene bravúrja, hogy leleplezi a kínos élethelyzetekben erőltetett pc viselkedést, amikor kibukik a valódi énünk, a sértettségeink, az előítéleteink, a küszöb alatt tartott indulataink. 

Nem véletlenül ez a címe a darabnak. Az emberben rejlő, gyerekkorban még ösztönösen megnyilvánuló agressziót boncolgatja, ami érdekesen tör elő komoly, kulturált, polgári életet élő felnőttekből. Az emberi természet iszonyatosan erős oldala az agresszió, amit mindenki másként próbál kontrollálni. Nekünk, művészeknek abból a szempontból jó, hogy eljátszhatjuk a színpadon. A valóságban kielégültnek érezhetjük magunkat, nem kell belemennünk veszekedésekbe. A színház és a koncertezés számomra kiváló terep mindenféle energiák, elfojtások kiélésére.

Készítette: Szentgyörgyi Rita

Fotó: Lakatos Péter