Maradona és a tokaji aszú a 2019-es miskolci CineFest sztárjai között

Idén először versenyeznek egész estés kreatív dokumentumfilmek a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A frissen bevezetett CineDocs szekcióban tizenegy hazai és külföldi mű  köztük két világhírű rendező alkotása  szerepel, amelyek a fikciós mozikban is  használt filmnyelvi eszközöket vegyítik az igaz történetek biztosította hitelességgel.  

Mindkét Oscar-nyertes, Ron Howard és Asif Kapadia is életrajzi dokumentumfilmmel vesz részt a 16. CineFest programjában. Howard a többszörös Grammy-díjas tenor emberi oldalát mutatja meg a PavarottibanKapadia pedig ugyanezzel a céllal tette címszereplővé a futball-legenda Diego Maradonát, akinek rossz döntéseit és bukását sem hallgatja el.


A CineDocs versenyzőjeként debütál Magyarországon Anja Kofmel Cannes-ban díjazott Chris, a svájci című kreatív dokumentumfilmje, amelynek hőse a délszláv háború idején rejtélyes körülmények életét vesztett svájci haditudósító, Christian Würtenberg. Kofmel húsz évvel az események után próbálta meg kinyomozni, mi is történt valójában.

A miskolci fesztiválon mutatkozik be a magyar HBO gyártásában létrejött Csillagfény távolság. Bársony Katalin alkotásának főszereplője egy visszahúzódó zeneszerző, Balázs József, akinek a roma zenei hagyományokat a kortárs jazz műfajával ötvöző műveire Tim Ries, a Rolling Stones legendás szaxofonosa is felfigyel. József arról álmodik, hogy a jazz hazájában, Amerikában is felfedezik, de közben démonjaival is meg kell küzdenie.


Lerner János dokumentumfilmje, a Vadonvilág – gróf Széchenyi Zsigmond nyomában a magyar vadászati kultúra kimagasló alakjáról mesél. Miközben feleleveníti az utazó, író nemesember életének legjelentősebb, epizódjait, követi őt a Kilimandzsáróhoz is. 

Másképpen izgalmas helyszín a tokaj-hegyaljai borvidék, ahová a Kossuth-díjas Almási Tamás tokaji aszúra fókuszáló, Folyékony arany című mozija kalauzol. A mű három főszereplője Szepsy István, egy neves magyar borászfamília sarja, Bacsó András, a Tokaj Oremus Szőlőbirtok vezetője és Alkonyi László, a borászatba beleszerető hajdani bróker. Közös szenvedélyük a nagy magyar bor elkészítése.

   

A 2019-es CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál a tudományos darabokat sem nélkülözi. A CineDocs ad helyet az emberszabású robotok és a mesterséges intelligencia világában kalandozó Szia AI! – Szerelem a jövőből, a Pan Am légitársaság Holdutazás projektjét bemutató Jegy a Holdra és a Lajka kutya szomorú véget ért, ám máig moszkvai legendákat tápláló útja előtt tisztelgő  Space Dogs. Utóbbit rendezői, Elsa Kremser és Levin Peter is elkísérik Miskolcra.

Bővebb információ: https://www.cinefest.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése