Parasztopera: országokon átívelő koprodukció

Pintér Béla talán legismertebb darabja a Parasztopera, 2002 óta játsszák az ország számos színházában. A népies-zenés krimiballadát most a Szegedi Nemzeti társulata és az Újvidéki Színház tagjai közösen állítják színpadra. Az előadást Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója rendezi.


„A Parasztoperában egy balladisztikus történetet dolgoztunk fel opera formában. Zenéjének alapja az erdélyi magyar népdalok, a barokk és a rock bizarr, mégis homogén elegye. A történet talán sokak számára ismerős lesz. Nekem a nagymamám úgy mesélte, hogy Szabadszállás környéki emberekkel történt ez meg nagyon régen” – nyilatkozta annak idején Pintér Béla az előadásról.  

„A görög tragédiáktól, a Camus-féle félreértéseken át a cseh vígjátékokig minden benne van a Parasztoperában” – mesélte Keresztes Attila a darab olvasópróbáján. – „Elroncsolódtak a gyökerek, mégis ragaszkodunk azokhoz a dolgokhoz, melyeket örököltünk. Ennek ellenére bennünk van egyfajta kényszer az alkalmazkodásra, ami zavart szül bennünk. Ez adja a történet groteszkségét. Láthatjuk majd, miként vezetik félre az embert az ösztönök. Ez egy tömör, a kultúránk mélyéről fakadó történet, genetikailag a miénk. A mi feladatunk megszólaltatni a maga mélységeiben. ”


A rendező szerint sok munka vár a színészekre, összesen talán három prózai mondatuk van csupán, ez a kötöttség azonban olyan megközelítésre ad lehetőséget, ami kárpótolja a nehézségekért. Keresztes Attila jól ismeri az újvidéki társulatot, de Szegeden is többször rendezett az elmúlt években, például az Édes Annát és a Liliomot. A Parasztoperát március 13-án láthatják először a nézők, az azt követő héten pedig Újvidékre utazik a darab.

„A kultúra hidat képez, és újra összekapcsolja a magyar ajkú színházakat. Szeretnénk a határon túli társulatokkal erősíteni a kapcsolatunkat, erre remek lehetőség ez a produkció” – magyarázta Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója. 

Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója beszámolt arról, hogy az utóbbi időben több ízben is részt vettek különféle koprodukciós projektekben, és régi vágyuk volt egy magyarországi társulattal közösen dolgozni. A különbözőségek jó eredményt hoznak létre a színpadon, reméli, most sem lesz ez másként. Az Újvidéki Színháza tagjai közül Elor Emina, Huszta Dániel, László Judit és Pongó Gábor vesz részt az előadásban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése