Gianina Carbunariu valami olyasmit vitt papírra, amit Radnai Márk annyira szemléletesen tudott megjeleníteni a Jurányi Ház színpadán, hogy azt kívánom, bárcsak ne lenne igaz. A fiatal rendező által színpadra állított Mady Baby könyörtelenül dörgöli az orrunk alá a rideg valóságát anyáink felszólításának, miszerint „Ne állj szóba idegenekkel”.
Madelina hamar rájön, hogy nincsen otthon. Madelina szép, kedves és alázatos. Madelina tűr és tűr, hogy végül „Mady Baby” lehessen. De Madelina mindössze tizennégy éves.
A bukaresti Madelina (Hartai Petra) egy jobb jövő reményével a szívében, melyet újdonsült barátja, egy bizonyos Voicu ( Mózes András) ígért neki, Írországba repül, hogy híres táncosnő lehessen.
A legfőbb probléma (amire főhősnőnk is kénytelen ráébredni), hogy ez nem egyik napról a másikra történik meg. Mady kénytelen lesz egy gyorsétteremben dolgozni, de mivel ez idejének jelentős részét lefoglalja, nemhogy karrierje beindítására nincs egy szabad perce (és persze kapcsolata) sem, de még angolul sem tud így tanulni. Természetesen ez a problémának csak a kezdő mozzanata. Voicu ugyanis egy idő után megelégeli a „nincs pénz de a nyakamba szakadt egy kislány” helyzetet és gyorsabb pénzkeresési lehetőségként áruba bocsájtja a lányt. Mady szép, mutatós és egzotikus, ami egy olyan lavinát indít el, melybe a lány sajnos belefullad. A darab előrehaladtával egyre több konfliktus keletkezik, főként amikor megjelenik a harmadik szereplő, Bogdan (Bán Bálint), aki szintén román származású, Írországban tanuló fiú, aki Voicuhoz hasonlóan elkezdi a lányt kihasználni, mégpedig a róla készített dokumentum felvételek által, melyet a diplomájához kíván felhasználni.
Ez az alaptörténet vezet egy olyan tragédiához, amivel mikor az ember akár nézőként szembesül, torkán akad a szó és fojtogatja maga a lét. Hiszen bármennyire szeretnénk ez még csak nem is egyedi eset. Ez megtörtént. Ez létezik. Ez felháborít.
Radnai Márk rendezésében minden összpontosult, ami egy mai valóságot előidéző darabban fontos megmutatni. Vagy egyszerűen minden amit egy színházi darabban Meg kell mutatni. Minden a helyén volt. A díszlet a tér kihasználásának tekintetében elképesztően precíz, halad valamerről valamerre. Nincs túlbonyolítva, mégis, minimum öt helyszínt jelenítenek meg a Jurányi viszonylag pici terében pár fotel, egy ágy és néhány piszoár segítségével.
Az előadás karakterei kivétel nélkül olyan figurák, akik ellenérzést váltanak ki a nézőben. Bogdan szépen kidolgozott precíz mozdulataitól ugyanannyira undorodunk, mint Voicu erőszakos „férfiállat” sztereotipikus megjelenítésétől. Ráadásul hiába Hartai Petra karaktere köré épült a darab és minden konfliktus, nem válik dominánssá a társaival szemben. Ahol kellett játékos volt, vagy éppen szexi, esetleg szívbemarkolóan őszinte, elhagyatott és magányos.
A Mady Baby csodálatos példa arra, amire manapság a legtöbb figyelmet kellene szentelnünk. Egymásra, a családunkra, a közelünkben lévőkre. Radnai Márk rendezésében ez a nyers, és rideg valóság olyan szinten válik őszintévé, hogy bárcsak azt mondhatnám, hogy mindenkinek látnia és tanulnia kéne belőle. De nem fogom, mert az emberiség a darab által feszegetett fő probléma, a tagadás hálójába van beleragadva. Létezik ez a probléma, tudunk róla, látjuk, ám mégsem teszünk ellene.
Bár lehet kéne.
Írta: Balázs Barbara
Fotók: Juhász Éva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése