Mártonffy Zsuzsa nemrégiben megjelent könyve az örökbefogadás megosztó témáját dolgozza fel egy eddig még nem látott módon. Az Akinek két anyja van születéséről, és Zsuzsa saját élményeiről Ott Anna beszélgetett az írónővel az idén rendhagyó módon online megrendezett Margó Fesztivál keretein belül.
A beszélgetés során Mártonffy Zsuzsa megosztotta, hogy számára mindig is elfogadott volt az örökbefogadás. Az általános iskolája egy állami nevelőotthon közelében volt, így már kiskorában szociális közegének mindennapi részévé váltak az „intézetis” gyerekek, elfogadták, hogy van, akiknek nincsenek szülei, vagy nem ők nevelik őket. Így később is, amikor gyermekvállalásra került a sor, nem kellett sokat gondolkoznia a dolgon, ám azt is röviden megosztotta a hallgatósággal, hogy férjének több időre volt ehhez szüksége, és „kellettek a személyes pofonok és orvosi nehézségek”, mire elkötelezte magát a döntés mellett. Így történt, hogy most a 11 éves édeskislányuk mellett két örökbefogadott fiút is nevelnek.
Saját élményei is hozzájárultak ahhoz, hogy elindítsa a már 6 éve aktívan működő blogját, amely sokrétűen taglalja az örökbefogadás szépségeit és nehézségeit, több szempontból megvilágítva a felmerülő problematikus kérdéseket.
Az írónő elmondta, hogy azért is örül a blog alapján elkészült könyv megjelenésének, mert ennek segítségével leránthatja a leplet a régóta fennálló tévképzetekről és előítéletekről, amelyek az örökbefogadást övezik. Példának okáért a beszélgetés során arról is esett szó, hogy sokan egyfajta gonosz, rosszindulatú lényként tekintenek az örökbeadó anyákra, rájuk vonatkozik a legtöbb előítélet. Az Akinek két anyja van a publikum elé tárja több örökbeadó szülő történetét is, melyeken keresztül az olvasó is láthatja, hogy ők nem borzasztó, gonosz emberek, csak az életük egy olyan tragikus szakaszba érkezett, amelynél dönteniük kellett és úgy látták, jobb, ha nem ők nevelik saját gyermeküket. Az írónő arról is mesélt, hogy az örökbefogadás nem is olyan a hosszadalmas, kényelmetlen procedúra. A folyamat lefolyásának ideje attól függ, hogy milyen kizáró tényezőket jelöltek be a szülők az elején, milyen gyermeket szeretnének. Mártonffy azt is elmondta, hogy a 10 év felettieknek, a testi fogyatékkal élőknek és azoknak, akik több, mint négyen vannak testvérek, szinte semmi esélyük sincs az örökbefogadásra. Ott Anna kérdésére válaszolva kifejtette, hogy habár már rengeteg emberrel beszélt erről a témáról az évek során, „erősödik az ember, de ezek alapvetően megrendítő történetek”, főleg az örökbeadó szülők részéről.
Saját élményei is hozzájárultak ahhoz, hogy elindítsa a már 6 éve aktívan működő blogját, amely sokrétűen taglalja az örökbefogadás szépségeit és nehézségeit, több szempontból megvilágítva a felmerülő problematikus kérdéseket.
Az írónő elmondta, hogy azért is örül a blog alapján elkészült könyv megjelenésének, mert ennek segítségével leránthatja a leplet a régóta fennálló tévképzetekről és előítéletekről, amelyek az örökbefogadást övezik. Példának okáért a beszélgetés során arról is esett szó, hogy sokan egyfajta gonosz, rosszindulatú lényként tekintenek az örökbeadó anyákra, rájuk vonatkozik a legtöbb előítélet. Az Akinek két anyja van a publikum elé tárja több örökbeadó szülő történetét is, melyeken keresztül az olvasó is láthatja, hogy ők nem borzasztó, gonosz emberek, csak az életük egy olyan tragikus szakaszba érkezett, amelynél dönteniük kellett és úgy látták, jobb, ha nem ők nevelik saját gyermeküket. Az írónő arról is mesélt, hogy az örökbefogadás nem is olyan a hosszadalmas, kényelmetlen procedúra. A folyamat lefolyásának ideje attól függ, hogy milyen kizáró tényezőket jelöltek be a szülők az elején, milyen gyermeket szeretnének. Mártonffy azt is elmondta, hogy a 10 év felettieknek, a testi fogyatékkal élőknek és azoknak, akik több, mint négyen vannak testvérek, szinte semmi esélyük sincs az örökbefogadásra. Ott Anna kérdésére válaszolva kifejtette, hogy habár már rengeteg emberrel beszélt erről a témáról az évek során, „erősödik az ember, de ezek alapvetően megrendítő történetek”, főleg az örökbeadó szülők részéről.
Az online beszélgetés során arról is szó esett, hogy örökbefogadó szülőként hogyan segíthetjük át a gyerekeket azon a bizonyos „nem kellettem” érzésen, amely automatikusan felmerül mindenkiben. A kérdésre válaszolva Mártonffy kifejtette, hogy véleménye szerint nagyon fontos az, hogy támogassuk a gyerekeket és elfogadjuk, hogy ők önálló személyiségek, akik majd érdeklődni fognak a biológiai családjuk iránt, és ezt az örökbefogadó szülőknek nem szabad sértésként értelmezni, hiszen nem az a célja. Elmesélt egy személyes élményt is. Örökbefogadott kisfia sokszor mondta nekik az évek során, hogy „Nem vagyok a ti gyereketek”, míg végül kifejlesztettek egy működő választ erre a kérdésre. Azt mondta a kisfiának, hogy „A nagy indián azt mondta a kis indiánnak, hogy te az én fiam vagy, de én nem vagyok az apád. Hogy lehet ez?”. Ezen aztán a gyerekek úgy elkezdtek beszélgetni, hogy el is felejtette a kisfiú, hogy ő épp lázadni akart.
Kiemelte továbbá, hogy az őszinteség fontos szerepet játszik a szülő-gyermek kommunikációban. Egyfajta változás is megtapasztalható a közösségen belül, hiszen 10 évvel ezelőtt még az volt a norma, hogy nem mondják meg a gyerekeknek, hogy örökbefogadottak, most viszont ez a ritkább. Az örökbefogadást megelőző oktatáson is azt javasolják, hogy már egészen a kapcsolat elejétől őszintén és nyíltan kell beszélni erről a gyerekekkel.
Az interjú lezárásaképpen Mártonffy Zsuzsa elmondta, hogy azért volt számára fontos, hogy ezek a történetek nyomtatott formában is megjelenjenek, mert ez reprezentálja a munkájának betetőzését. A blogját csak azok találják meg, olvassák el, akik maguk is örökbefogadásra készülnek, ám ez a könyv széles körűbb olvasóközönségnek szól. A könyv egy kompaktabb, elérhetőbb formában tárja az érdeklődők elé ezeket a megrendítő és szép történeteket, valamint egy fejezetet, amelyben az írónő összefoglalja a magyar örökbefogadási rendszer mikéntjét és magát a folyamatot.
Kiemelte továbbá, hogy az őszinteség fontos szerepet játszik a szülő-gyermek kommunikációban. Egyfajta változás is megtapasztalható a közösségen belül, hiszen 10 évvel ezelőtt még az volt a norma, hogy nem mondják meg a gyerekeknek, hogy örökbefogadottak, most viszont ez a ritkább. Az örökbefogadást megelőző oktatáson is azt javasolják, hogy már egészen a kapcsolat elejétől őszintén és nyíltan kell beszélni erről a gyerekekkel.
Az interjú lezárásaképpen Mártonffy Zsuzsa elmondta, hogy azért volt számára fontos, hogy ezek a történetek nyomtatott formában is megjelenjenek, mert ez reprezentálja a munkájának betetőzését. A blogját csak azok találják meg, olvassák el, akik maguk is örökbefogadásra készülnek, ám ez a könyv széles körűbb olvasóközönségnek szól. A könyv egy kompaktabb, elérhetőbb formában tárja az érdeklődők elé ezeket a megrendítő és szép történeteket, valamint egy fejezetet, amelyben az írónő összefoglalja a magyar örökbefogadási rendszer mikéntjét és magát a folyamatot.
A teljes beszélgetés itt nézhető vissza:
Írta: Banka Csilla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése