Súgópéldány

Először csináltunk egy egyetemi előadást, az Amphitryont, amely igencsak sikeresnek bizonyult. Ebből jött az ötlet, hogy érdemes lenne tovább folytatnunk a közös gondolkodást. Hogy a társulat a koronavírus idején alakuljon meg nem volt tudatos, sokkal inkább véletlenszerű. Persze, ennek a véletlenszerűségnek az üzenete nagyon is érvényes; történjék bármi rossz a világban, színház nélkül akkor sem maradhatunk.

A fő cél elsősorban, hogy közösen gondolkozva, együtt kísérletezve, mély és értékes prózai előadásokat tudjunk létrehozni. Természetesen más színházi irányzatoktól sem zárkózunk el, mivel az elsődleges cél a közös színházcsinálás, és ebből adódóan nyitottak vagyunk mindenre. A tagok zömével osztálytársak voltunk az egyetemen, s így ez a társulás lényegében egy továbbtartó együtt maradás. 

Első körben annyit határoztunk el, hogy megpróbáljuk az egyetem falain kívül tovább játszani az Amphitryont. Ez egyelőre nem biztos, hogy sikerülni fog. A másik cél az, hogy létrehozunk egy következő előadást. Ennek az ügye eléggé jól áll; már van darab és színház is, amely befogadott minket. Éppen a pályázati elbírálásokat várjuk köröm rágva. 

Persze vannak hosszú távú terveink is. Csapatunk egyik tagja Dino Benjamin is kipróbálta már magát mint rendező az egyetemen, Joe Orton Szajré című fekete komédiáját állította színpadra szintén nagy sikerrel, így ő biztosan fog rendezni a csapatnak a jövőben. Én szeretnék majd fiatal pályakezdő rendezőket is hívni magunkhoz, és persze tapasztaltabb, a szakmában már több éve alkotó rendezőket is. 

Az is tervben van, hogy színészileg bővüljön a csapat, csak nyilván a megalakuláskor érdemesebb volt kisebb létszámmal nekiindulni ennek. A nagy tervem, hogy ez a társulás akkorává tudja kinőni magát, hogy képes legyen megállni a saját lábain; rendelkezzen saját repertoárrendszerrel, legyen állandó játszóhelye és képes legyen rendes – nem a magyar viszonylatra jellemző –, olyan fizetést adni a dolgozóinak, amelyből meg lehet élni. Ehhez persze még sok év kemény munka és tapasztalatszerzés kell.

Tervben van Molnár Ferenc Liliom című darabjának színpadra állítása is jövő nyáron, amit majd én rendeznék. Abban szerepelni fognak a Nemzeti Színházból régebb óta pályán lévő kollégák is, de játszanak majd benne Kaposváron végzett színművészek, illetve a Miskolci Nemzeti Színházhoz és a Vígszínházhoz tartozó pályatársak is.

Kortárs csapat vagyunk, akik remélhetőleg, ha majd hozzányúlnak egy irányzathoz – akár klasszikushoz vagy kortárshoz, zenéshez, operetthez, mozgásszínházhoz, musicalhez, báb/árnyjátékhoz vagy netán cirkuszhoz, abból minőségi előadást tudnak létrehozni. Ha engem kérdezel, személy szerint én a prózai színházban érzem magam otthon mind rendezőileg és mind színészileg. Hogy azon belül kortárs vagy klasszikus darabot sodor elém az élet, lényegében mindegy. A legfontosabb a mélység és a minőség.

Ha hozzányúlunk egy darabhoz, nyilván próbálunk olyan koncepciókat, filozófiákat keresni, amelyeken keresztül a darab és a ma jelen lévő problémák össze tudnak kapcsolódni. Nem kell félni a mai társadalmi problémákra való reflektálástól. Annak mértékére kell odafigyelni, hogy ne menjen a darab mondanivalójának rovására. Ellenben a színháznak megvan hozzá minden joga, hogy az országot, annak rendszerét, a saját hazáját kritizálja. Csak ugye ezt itthon nem nagyon szeretik odafent. Pedig a színházi egyik lételeme a kritikusság. Anélkül nem lehet. Vagyis lehet. Csak nem érdemes.

Az Amphitryont meghívták Párizsba a nanterre-i egyetem színházi fesztiváljára. Reméljük megoldható lesz az anyaszínházakkal az egyeztethetőség. Később persze, hiszen muszáj nagyokat álmodni, szeretném bejárni a világot a csapattal.

Mindenféle eszközt bevetünk. Meghódítjuk a világot. Humort félretéve, ezek mind függnek a körülményektől is; mennyi a költségvetés, milyen a befogadó hely, mekkora a befogadó hely, mi a darab filozófiája. Elsősorban én mindig a nézőket szeretem elgondolkoztatni. 

Az lenne a legfontosabb, hogy olyan előadásokat tudjunk létrehozni, amelyek értékesek tudnak lenni, ami által a hírünk szélesebb körben el tud terjedni a szakmában, hogy megismerjenek minket, hogy kíváncsiak legyenek ránk, hogy fel tudjuk kelteni az érdeklődést.

Nem csigázok tovább senkit, hiszen már elmondhatom: A Jurányi Házban lesz a következő bemutatónk 2021. március végén. Édesapámmal – Darvasi Lászlóval – közösen írt, Madárhegy című darabot fogjuk megcsinálni. A darab a Jelenkor júniusi számában is megjelent. Aki érdekel, az erre a linkre kattintva elolvashat egy kisebb részletet belőle: http://www.jelenkor.net/print/1739/madarhegy