Súgópéldány

Dosztojevszkij azt mondaná, újabb alkotás bújt ki Gogol köpönyegéből, mert az A jelentéktelen címet viselő darab nem csupán színpadra állítja, de újra is értelmezi az orosz klasszikust. A bemutató Pass Andrea első rendezése a Narratíva Társulattal, mely négy fiatal színházi alkotó még igen fiatal formációja, ez csupán a negyedik bemutatójuk. Hegymegi Máté, Kovács D. Dániel, Pass Andrea és Szenteczki Zita közös céljukként azt fogalmazzák meg, hogy a kisemberekkel életével, boldogság- és igazságkeresésével foglalkozzanak egy független nézőpontból. 

Ez az alapkoncepció pedig maximálisan érződik az új bemutatón is. Már az alapszöveg megválasztása is szorosan kapcsolódik, hiszen a főhős, Akakij Akakijevics Basmacskin a mindenkori jelentéktelen kisember mintapéldája, aki nem vágyik többre, akit észre sem vesz senki, akinek legnagyobb ellensége a pétervári fagy, és aki még a légynek sem tudna ártani. Ez a gogoli metafora megelevenedik a Jurányi Ház színpadán: egy légy ül ott zöld melegítőben, és nézi, hogyan viseli Akakij a jelentéktelen szerepét. A néző pedig elkezdi sejteni, hogy Pass Andrea ugyan Gogoltól kölcsönzi a főhőst, a történet alapjait, sőt némi humort is, de az előadásnak mégiscsak kicsit más lesz a fókusza, mint a klasszikus elbeszélésnek. 

Példának okáért végtelenül érdekes, ahogy a realizmusáról is méltán híres Gogol-szöveg egy független produkció kereteiben elevenedik meg, ahol elképzelhetetlen az óriási, épített díszlet. A valósághűség helyett a humor lép előtérbe, és az előadás A köpönyeg Szentpétervárát egy szürrealista, nonszensz világgá formálja át. A minimalista díszlet másodpercek alatt alakul át hivatalból szabóműhellyé, Akakij lakásává vagy épp technopartivá. Néhány helyszínt beleng a füst, mások egészen tiszták és egyszerűek, de mindegyiket leginkább a benne mozgó – vagy éppen meg sem mozduló – karakterek határozzák meg, akik rikítóan színes vagy éppen egészen uniformizált jelmezeikkel és elnagyolt személyiségükkel életre keltik Akakij Akakijevics körül Szentpétervár tereit. Még a fény is az emberekre, a karakterekre tereli a figyelmet, hiszen valahogy mindenhol feltűnik egy állólámpa, ami egész közelről világít a szereplők arcába. 

Különös egy ilyen elnagyolt, szinte vicces látványvilágban, egy szürreális Szentpéterváron látni Akakij Akakijevics történetét. A lelkiismeret-légynek ugyanis egy ponton sikerül felcukkolnia Akakijt, hogy ne elégedjen meg jelentéktelenségével, a főhős pedig vesz egy új köpönyeget… És ahogy Gogolnál is, itt kezdődnek a gondok, hiszen az új köpönyeggel az eddig jelentéktelen, lényegtelen, láthatatlan Akakij Akakijevics hirtelen jelentékeny személlyé válik. Amíg korábban gondolatait egy mise hangjai festették alá, most hirtelen egy technopartiba csöppen – a köpönyeg által. 

Azonban az előadás egészen más kérdéseket vet fel ezzel a változással kapcsolatban, mint Gogol – így a történet is kissé megváltozik. Nem érdekes, honnan szedi össze a pénzt ez a kishivatalnok az új köpönyegre. Itt az lesz a kérdés, mi tud kezdeni azzal a jelentéktelen kisember, ha hirtelen keresetté, népszerűvé, észrevehetővé, egyszóval jelentőssé válik. Képes megküzdeni a jelentőséggel járó kihívásokkal? 

Nem nagy meglepetés: nem. Főleg, hogy az előadás kihívásai (amikkel minden mai jelentékeny személy szembe kell nézzen), sokkal összetettebbek, mint egy fizikai támadás, és nehezebb is nekik megfelelni. Itt szóba kerül az átverés, és annak lehetősége, hogy a jelentőséggel maga Akakij Akakijevics is megváltozik: már képes a légynek ártani. 

Nem csoda hát, hogy végül, ahogy Gogolnál is: elbukik, a köpönyeg elvész, és hiába keres fel Akakij jelentékeny személyeket segítséget remélve, első kézből tapasztalja, hogy ő maga újra jelentéktelen lett. Kétségbeesetten üldözi az elvesztett jelentőséget, de a jelentéktelenre senki sem figyel, csak egy kopasz férfi fehér, női csizmában és bundában – a komor és néma pétervári fagy. Akakij halálával pedig az egész szürreális Szentpétervár megszűnik, csak a tiszta, emberi valóság marad, és Akakij szelleme, ahogy még halálába is keresi a köpönyegét 

A színpad kiürül, a lelkiismeret-légy pedig a közönség felé fordul, és kérdez: Önök találkoztak már Akakij Akakijevics Basmacskin szellemével? Lehetséges, hogy az történik majd a mai hatalmasokkal is, ami vele történt? A nézőtéren pedig a sok SzFe-t támogató maszk alatt mindenki elgondolkozik azon, hogy valójában minden jelentékeny személy csak épp aktuálisan jelentékeny. Talán megváltozott a jelentőségtől, talán sikerrel birkózik a kihívásokkal, de egyszer mindenkit átejthetnek, és akkor volt köpönyeg, nincs köpönyeg, volt jelentőség, nincs jelentőség, az ember ismét jelentéktelenné válik, akkor pedig élete végéig, és még azután is üldözheti az elvesztett jelentőséget. Épp, ahogy Akakij Akakijevics Basmacskin.