Chloë Grace Moretz főszereplésével készül sorozat A perifériából

Chloë Grace Moretz (HA/VER, A leleményes Hugo, Suspiria) játssza majd a főszerepet William Gibson A periféria című regényének adaptációjában, így a sorozat egy rendkívül nagy nevű és tehetséges színésznővel fémjelezve készülhet hamarosan. 


William Gibson bestsellerét a Westworld készítői  Lisa Joy és Jonathan Nolan (Christopher Nolan testvére, filmjeinek állandó producere)  fejlesztik az Amazonra. Az időutazással, szellemekkel, harci drónokkal, bérgyilkos robotokkal és kleptokratákkal teli történet két szálon játszódik: a közeljövő Amerikájában, ahol a szegények az illegális drogkereskedelmen és 3D nyomtatáson kívül már nem tudnak másképp boldogulni, valamint egy száz évvel későbbi Londonban, ahol a leggazdagabbak hobbija, hogy egy rejtélyes anomáliát felhasználva manipulálják a múltat és ezáltal különböző párhuzamos világokat teremtsenek.


Gibson hazai rajongónak jó hír, hogy A periféria megjelenik új, keménytáblás kiadásban október 27-én, és szintén ezen a napon érkezik hozzá a Mozgástér című folytatás is (ugyancsak keménytáblásan). Az utóbbi regény igazán különleges, ugyanis Gibson egy olyan alternatív jelenben mozgatja a cselekményeket, ahol nem Trump lett az USA elnöke és a Brexit sosem történt meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése